Nomen est omen

Mik 5,1-4 - De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke. Ha majd eljön az asszír a mi földünkre és behatol házainkba, kiállítunk ellene hét pásztort és nyolc főembert;

Zsid 10,5-10 - Ezért mondta, amikor a világba jött: „Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.” Először azt mondja: az „áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked”, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: „Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat” [Zsolt 40,7-9G]. Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.

Lk 1,39-45 - Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.”

Nomen est omen – nevünkben a végzetünk! (Titus Maccius Plautus római köztársaságbeli komikus színműíró alkalmazta ezt az összetételt, mára, szállóigévé vált.) Keresztények vagyunk! Ezt viselni, méltóságunk; „Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.” Megszentelt állapot! Vagyis, több annál, mint, hogy megkülönböztet bennünket másoktól. És nem is ebben kell felismerni magunkat, hogy megkülönböztet, hanem abban, hogy bennünket – az embert – Isten előbb szeretett, mint ahogy mi érzést, vagy értelmet magunkra vennénk. És bizony, ez igaz úgy is, hogy ki még felnőtt fejjel sem érti meg, hogy megszentelődésre vagyunk e világban, mit magunkra venni méltóságunk, de amit elutasítva méltatlansággá lesz bennünk az élet, annak figyelmeztetői kell legyünk. Az Isten által megszentelődés javunkra akar lenni, és nem ellenünkre! Krisztus van, Isten van! Jézus nem a halálra született, nem az áldozatra született, hanem megigazulásunkra, megtérítésünkre, vagyis, hogy Isten titkaiba beavasson bennünket, hogy el ne vesszünk! Nyíltan vallotta, nem csak néhány embernek adta hírül az Üzenetet, hanem minden emberhez szólóan akarta magát kinyilatkoztatni. Magát az Istent. Nem erőszakkal, hanem szabad akaratunkra bízva magát, és Isten teremtő és üdvözítő szándékát.

Isten áldozatát, az ember kényszerítette ki, és Isten elfogadta az embertől, a teremtményétől a kihívást, a megaláztatást. De miért? Hogy láttassa velünk, emberekkel: a szeretet nem ismer határokat, a szeretet minden megaláztatást elvisel, csak azért, hogy szeretet gyulladjon ott, ahol az alázat hiányzik, a szelídség hiányzik, ahol a bűn rabsága félrevezető. Nem vagyunk többi rabságban, csak, ha magunk válasszuk azt az utat, ami nem az Isten útja!

Isten a legmegalázottabb körülmények között lép a világba: faluszéli istállóban, egy félreeső helyen, és egy végtelenül tiszta, szeplőtelen asszony által, akinek még nem is rendezett a családi állapota, pontosabban az angyal szólítására lesz elfogadottá az állapota, ami abban a korban elítélt volt, megvetett volt. Az ember számára tisztázatlan körülmények között egy asszony által Lesz Isten emberré! EGYEDÜL A HIT ÁLTAL VÁLHAT ELFOGADOTTÁ ISTEN EMBERRÉ VÁLÁSA! Isten nem akarja, hogy magyarázatot keressünk tetteire, akaratára, cselekvéseire, Isten azt akarja, hogy elfogadjuk, a hit erejével, érthetetlenül, de alázattal, szabad akaratommal mondjak Rá igent! De nem várja el, rám bízza a választ. Tudatos döntésre késztet Isten: nem lehet vagy-vagy, csak igen-igen, vagy nem-nem.

Szabad vagyok! Még abban sem korlátoz be engem Isten, hogy meghalljam, mikor engem szólít angyalai által. Mit mond Pál? „Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja.” [1Kor 2,4-5]  

Hinni az életben, annyi, mint hinni Istenben, mert az élet Isten, és Isten szeretet. Szeretetre szól az életre meghívásunk, és, ha ez ellen ránk tör a kísértés, a gonosz erő, ki kell térnünk előle: hátat fordítva neki, hogy Istennel szembe találhassuk magunkat.

Ez nem magától értetődő dolog, nem véletlenül tanítását hagyja ránk Jézus; meg kell tanulnunk mi a szeretet, ki az Isten, de erre az időnket nem szabad sajnálni. Hiszen pontosan erre kapjuk az időt, az életünket, hogy szabad akaratunkból juthassunk el ahhoz, akinek akaratából vagyunk!

Nekem ez jó! Már, és örömöm forrása. Bár tudom, hogy bűnös ember vagyok, de ezt a bűnös életet magam mögött hagyom, hogy Isten karjaiba fussak. Veled akarok lenni Uram, Istenem! Bennem születsz ujjá a Karácsony kegyelmi állapotában. Mert ez az, és minden ünnep megszentelni akar, megújítani a szeretetben, Aki az Isten! És én igent mondok Rád! Ámen