Mi mind, akik már sebeket hordozunk

Iz 25,6-10a - Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott! Ezt mondják majd azon a napon: „Íme, a mi Istenünk ő, benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, benne reméltünk, ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán! Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.” Eltapossák Moábot a lakóhelyén, mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében;

Mt 15,29-37 - Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.” A tanítványok ezt felelték neki: „Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét, és néhány apró halunk.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.

Mi mind, akik már sebeket hordozunk, mert „tövist” kaptunk testünkbe, tudnunk kell, ahogy Páltól tanultuk: kiben van dicsekvésünk, és reményünk! Nekünk értenünk kell igazán azt, hogy „boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” [Jn 20,29] Vagy, talán azt is magunkra vehetjük, hogy „hittél, mert láttál.” A tömeg csodálatát kell szolgálnunk, mikor arról a csodáról beszélni vagyunk képesek, ami velünk történt. Mert a csodálatunkból erősödött meg hitünk, ezért, amit belül hiszünk, azt nyilvánosan is ki kell fejeznünk. Arról kell beszélnünk, amiben hiszünk, de arról úgy, ahogy bennünk vált hitté a tapasztalás. Aki vallja, hogy Jézus Krisztushoz tartozik, az tudja elmondani mi történt akkor, amikor mindenki jóllakott. Nem a gazdag embernek van szüksége Jézus Krisztusra, hanem annak, aki megérti, hogy saját erejéből nem üdvözülhet! Jóllakhatok, ha van elég pénzem, de a jóllakottság nem elég az üdvösséghez. Ellenben, ha jóllakatnak, akkor dicsőítsem azt, aki enni adott!

Uram, hol tartok én a Feléd vezető utamon? Mire jutottam nélküled? Mire jutottam eddig is már Veled? Elégedetlenségemet bocsássad meg, vagy éppen vedd figyelembe, amikor megítélsz majd engem. Mert vágyom rá Uram, hogy Hozzád jussak, ezért kérlek add, hogy Utam Hozzád érjen, Hozzád eljuttatni bírjon! Ámen