Mennyire vagyok képes Istennek szentelni magam?

Jel 14,1-3.4b-5 - Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva [Ez 9,4] az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot halottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés [Ez 1,24], s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt.

Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”

Mennyire vagyok képes Istennek szentelni magam? Mindenemet, vagy csupán azt a részt, ami már a világnak belőlem úgysem kell? Értem ez alatt azt is, hogy amivel e világi életemben nem „hasznos”, nem termelőképes, nem gyarapítja anyagi biztonságomat; csak azon felüli részemet adom, engedem át Istennek, ami e világhoz való láncolásom, kötődésem szempontjából feleslegem? Ha így van, akkor mennyire tudatosult bennem az, hogy én legelőször is Isten akarata, teremtő jó szándéka vagyok. Mert nincs életem egyetlen pillanata sem, az Ő akaratlagossága, szándékoltsága -, és ebben azt kell értenem, hogy megajándékozó szeretete nélkül!

Lehet e létezésem Isten nélküli fogalom? Ha nem, akkor már csak egy gondolat foszlány kell ahhoz, hogy belássam, hogy Isten lelke létezésem krédója. Benne vagyok, Általa vagyok, Érte vagyok, Neki vagyok, az, aki vagyok. Amit rajta kívül látok, érzékelek ebből a világból, mind az képzeletem, vetülése annak, ami az Ő szeretetéből valóság lehet.

Isten jelenvalóságában és jelenvalóságából vagyok, és van minden teremtmény. Ebben a teremtett valóságban így minden ember egyetlen és egyenlő is, a többi azonban mind az emberiességért van. Így egyetlen kérdés marad, hogy az ember mennyire képes emberi lenni, azaz, hogy Isten jelenvalóságában, egy úttal szeretetében felismerni, és belehelyezni magát. Ez az ember tudatossága, amit számon kell kérnem magamon és minden emberen. Illetve, mielőtt számon kérném másokon, el kell mondanom mind ezt számukra. Hogy értse a világ, és minden élő ember, hogy nincs, nem lehet élete Istenen kívül, kegyelméből, és irgalmából. Akit Isten a maga hasonlatosságára teremtett, így teremtésétől kezdve örök életre szánva. Ami, ha nem teljesülhet, akkor azért nem, mert az ember nemet mond Istenre. Amit szabad, megengedett a számára, azonban csakis önmaga kárára teszi ezt.

Istenem, hívlak, kérlek, és esedezem, hogy Szentlelked által ment meg engem az örök haláltól! Ámen