Bizony, aki nem él azzal, amije van, azt még attól is megfosszák.

Jel 4,1-11 - Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az első hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: „Jöjj fel ide [Kiv 19,16], és megmutatom neked mindazt, aminek ezek után történnie kell!” [Dán 2,29] Azonnal elragadtatásba estem, és íme, királyi szék volt elhelyezve az égben, és a királyi széken ült valaki. Az ott ülőnek tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz; szivárvány volt a királyi szék körül, hasonló a smaragd színéhez [Iz 6,1; Ez 1,26-28]. A királyi szék körül huszonnégy szék, és a székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A királyi székből villámok, zúgás és mennydörgések törtek elő [Kiv 19,16G]. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi szék közepén, és a királyi szék körül négy élőlény [Ez 1,5.18], elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberéhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított [Ez 1,10]. A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel [Iz 6,2; Ez 1,18G]. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: „Szent, szent, szent az Úr [Iz 6,3], a mindenható Isten, aki volt és aki van [Kiv 3,14G] és aki eljövendő!” Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt [Iz 6,1; Dán 6,27], letette koronáját a trón előtt, és így szólt: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!”

Lk 19,11-28 - Azoknak pedig, akik mindezt hallották, mondott egy példabeszédet is, mert közel volt már Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy hamarosan megjelenik az Isten országa. Így szólt hozzájuk: „Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és aztán visszatérjen. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz mínát, s így szólt hozzájuk: „Gazdálkodjatok, amíg vissza nem jövök!” Alattvalói azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!” Ő azonban, amikor megszerezte a királyságot és visszatért, maga elé hívatta a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Jött az első, és azt mondta: „Uram, a mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, jó szolgám, mivel a kevésben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett.” Jött a második is, és így szólt: „Uram, a mínád öt mínát nyert.” Ennek is azt mondta: „Uralkodj öt város felett.” Aztán jött a következő, és így szólt: „Uram, itt van a mínád! Eltettem a kendőmben, mert féltem tőled, mivel szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem vetettél.” Azt mondta neki: „A magad szájából ítéllek meg téged, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem tetted hát pénzemet a pénzváltóasztalra, hogy amikor visszatérek, kamatostul kapjam azt vissza?” Majd így szólt az ott állókhoz: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van.” Azok így szóltak: „Uram, annak már tíz mínája van.” Mondom nektek: „Mindannak, akinek van, még adnak, attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy uralkodjam felettük, hozzátok ide, és öljétek meg előttem.” Miután ezeket mondta, haladt tovább Jeruzsálem felé.

Bizony, aki nem él azzal, amije van, azt még attól is megfosszák. Az igazság nem zárja ki a szigort. Talán még része is. „Tedd hasznossá magad”, mondja a példabeszéd. Azonban a hasznosság nem a magad hasznát jelenti, hanem azt, hogy az Urad számára legyél az! Ez az, ami ítéletté lesz. Súlyos ez a kijelentés, hogy „a magad szájából ítéllek meg téged”. Képes vagyok-e helyesen megítélni azt, hogy mim van, mi az enyém? Nagy baj az, ha még ezen is rágódnom kell. A szigorúság az igazságossággal együtt önmagamra is érvényes kell legyen. Magamat megítélni, körülhatárolni, és azt tenni, amiről magamra ismerek, ha így nézem, akkor kötelességem. Ez az, amire azt mondhatjuk: „itt vagyok Uram, legyen rajtam a Te akaratod”! És nem hagyom magam tovább kétkedni, legfeljebb, később korrigálom azt, amit előbb határoztam. Kisebb bűn, vagy kisebb baj, mint nem tenni semmit, hanem azt mondani, hogy ez csak egy belső megítélése a dolgoknak, más dolgom nincs ezzel. Igen, a magam megítélése, és cselekvővé tétele szenteli meg az Istent, ezzel válnak szavaim éltetőkké: „Szent, szent, szent az Úr [Iz 6,3], a mindenható Isten, aki volt és aki van [Kiv 3,14G] és aki eljövendő!” Akkor többé már nem lesz fecsegéssé a szó ajkamon, hanem élővé teszem az Istent, ha rábízva magam, érte cselekvővé leszek.

Hatalmam van rá, hogy megjelenítsem ebben a por födte világban Isten országát! De sajnos arra is képes vagyok, hogy elhazudjam Isten országának létét. „Vigyázz ember mivé leszel! Te magad válasz a magad ítéletévé!” Így legyek hálás azért, hogy még van ez a napom, amikor még meggondolhatom magam, hogy mit és hogyan teszek, élek. Mert, és ha valóban hiszem, hogy Isten teremtése vagyok, akkor nem odázhatom el ezt a felismerésemet, ezt a hitemet. Mert akinek ez megadatik, annak ezzel kell élnie, ha azt akarja, hogy élete legyen. Hite szerinti élete! Máskülönben, elveszíti azt!

Te Mária, ki igent mondtál, és cselekvővé lenni képes lettél, legyél nekem tanácsadóm, és példám. Te József, aki hittél az asszony hitében, legyél nekem bölcs tanácsadóm, hogy Jézus Krisztus tanítása bennem életet foganhasson! Ámen