Vágyakozásunk ne csökkenjen arra, hogy

Tit 1,1-9 - Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, s aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott: Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől! Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked: feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartóztatónak, aki helytáll a hiteles tanítás megbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni.

Lk 17,1-6 - Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: „Bánom!” - bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.

Vágyakozásunk ne csökkenjen arra, hogy növekedjen bennünk a hit Krisztusban, és Krisztus által az Atyában. Nyugtalanítson, ne hagyjon békét nekünk az, hogy a hit képessége bár Isten szándéka szerinti bennünk, annak ápolása, növelése, fejlesztése a magunk szabad akaratára van hagyva. Ebben Jézus nem tehet semmit. Ellenben, hogy e szabadságunkban döntésünk mindig, újra meg újra helyes lehessen, mindenre képes, és meg is teszi: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13] Ami nem megadás, feladás, hanem egy statikus „pasztorális megtérés”, ahogy Udvardy püspök úr mondja. „A pasztorális megtérés azt jelenti, hogy az evangélium hirdetőinek kell mindenekelőtt megtérniük a tiszta hithez, Krisztushoz, hogy életpéldájukkal tegyenek tanúságot a mai világban az evangéliumi hit öröméről.”

Mennyire nem mindegy, hogy mit értünk ezen! Hiszen kevés az, ha engem megszólít az Úr az evangéliumon keresztül. Hogy bárki máshoz eljuthasson, akinek ezzel az értéssel nehézsége van, nem az a módszer, hogy ráöntöm az általam értett, értelmezett kinyilatkoztatást. Nekem a másik ember helyzetébe kell bele helyezkednem, hogy abból az állapotból lehessek képes őt segíteni az örömhír befogadására. Nyitottsággal közelíteni a másik emberhez, segíteni őt abban, hogy megnyílni legyen képes, majd a nyitottságában összehozni őt Krisztussal. Meghallani legyen képes Őt, aki a szeretet közvetítője, hirdetője, egyben megélője is, amennyiben emberré lett, hasonlóvá hozzánk, vagy még inkább egy lett ki közülünk való. De mert „az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell” [Fil 2,6].

Vigyázzatok keresztények, ne essetek abba a hibába – kétezer évvel Krisztus tanításának elhangzását követően – hogy úgy viselkedjetek, mint Jézus idejében a farizeusok, a papok, akikről Jézus így beszél: „Jaj nektek, törvénytudók! Elvettétek a tudás kulcsát, de magatok nem mentek be, akik meg bemennének, azokat akadályozzátok.” [Lk 11,52] De érdemes ezt a részt egészében is átelmélkedni a Lk 11,37-54 –ig.

Miért gondolnám, hogy az ember változott a kétezer év alatt? Miért ne merjem azt gondolni, hogy Jézus eljövete még nem hatott ránk eléggé, akik keresztényeknek valljuk magunkat. Bizony Uram az én vétkem, hogy nem vagyok képes időben, elég hitelesen tanúsítani, hogy a Te szereteted éltet, és megbocsátón vezet, hogy üdvösségünkre vezess minden embert. Ez a világ Isten hite nélkül elveszik, Krisztus tanításának befogadása nélkül rosszabb mint az állat. Pedig az állatot is, mint mindent mi teremtett valóságnak látszik az ember számára, Isten műve és folyamatos jelenlétének bizonyítéka. Senki és semmi nem képes megtartani, megőrizni e világot az ember számára, és benne az Embert magát, csak Isten, aki mindent összefüggésében és irgalmasságával, szabadságában elvisel, szeret, és kész kiengesztelődni.

Köszönöm, és fogadd el mindenért hálámat, dicsőítésemet; és add, hogy soha ne válljak érdektelenné a Te rám és ránk kiáradó végtelen szereteted iránt! Ámen