Isten számára az élet és halál kérdésének megkülönböztetésében nincs érzelmi motiváltság.
Bölcs 2,17-20 - Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert - amint mondja - oltalomban részesül!”Jak 3,16 - 4,3 - Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők. Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek, - azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok, - mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok.
Mk 9,30-37 - Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”
Isten számára az élet és halál kérdésének megkülönböztetésében nincs érzelmi motiváltság. Az apostol is azt akarja mondani, hogy mikor Isten felé fordulok kéréseimmel, vigyázzak, ne csaljam meg magamat azzal, hogy rosszul, és rosszat kérek: kéréseimet ne a kívánság, az érzelem, a magam kényeztetése irányítsa.
Jézus, úton tanítványaival, kihasználja az időt, és azt a körülményt, hogy maguk vannak, nem kell a példabeszédekkel elrejteni szavait az oktalanok elől, nyíltan beszél. De észreveszi, hogy nem mindenki figyel rá, közben egyesek valami más kérdéssel foglalatoskodnak, nem azzal, amit Ő mond. A tanítványok között folyik a vita arról, hogy ki közülük a „falkavezér”, hogyan rangsorolják magukat. Kit fogadjanak el vezetőjüknek. Talán abból indulnak ki, hogy Jézus előrevetíti a maga sorsát, amiből csak azt értik meg, úgy tűnik, hogy vezető nélkül maradnak, valakinek Jézus helyére kell állni. Tehát elkezdődött a hatalom öröklésének a kérdése. Tipikus emberi magatartás egy emberi közösségben: kinek lehet igaza, ki az, aki a többiek fölött gyakorolhatja hatalmát. Jézus egyszerre megfordítja a kérdést. Mert ugye, a hatalom azt jelenti értelmezésünkben, hogy mindenki azt az egyet szolgálja, annak az egynek az akaratát teljesítse, amit a közösség úgy él meg, hogy hierarchikus kell legyen a közösség, vagyis én a piramisban minél magasabb helyet foglalhassak el, ha már a csúcsra nem kerülhetek. Ezzel szemben Jézus tanítása az, hogy a hatalom elméletét, logikáját fel kell cserélnünk a szolgálat logikájával, ahogy teszi Ő is. Jézus számára nem az a kérdés, hogy mi fontos neki, vagy a tanítványainak, hanem az a fontos, hogy mit vár tőle az Atya. A Fiú szerepe gyermeki, engedelmes, szolgáló szeretet alapján áll, működik. Jakab apostol szavaiból azt olvashatjuk ki, hogy ez a fajta szolgáló-szeretet pedig szemérmességből, békességszeretetből, szerénységből, engedékenységből, irgalmasságból, az ítélkezés mentességéből, tettetéstől való mentességből, és jó tettekből áll össze, ami szelídségben és állhatatosságban mutatkozik meg. Ez azt jelenti, hogy telve az Isten bölcsességével kell rendelkezni, ami a tudást feltételezi Istenről és emberről. Aki fiatalon, ahogy Jézus rendelkezik mindezzel, arra mondhatjuk azt, hogy koravén, de mondhatjuk azt is, hogy Isten az élete, vagyis kegyelemmel teljes. Azonban az Isten az átlagember életét nyújtja, annyira, amennyire reménye tart arra, hogy eljuthat erre a bölcsességre, amit már irgalmával kiteljesíthet az örökéletre, a Vele való teljességre. Mert Isten örömét akarja lelni az emberben, minden egyes emberben. Ez az öröm sem csupán érzelem, hanem a teljességben, az Isten és ember – az egyes személy, személyiség (ami a lélek kimunkálásában válik Isten azonosságában azzá, megengedve magának, hogy testében elsorvadjon, megsemmisüljön, egészen lelkivé alakulva) - egyesülésében mutatkozik meg. Vagyis az a jó tulajdonságokkal való telítettség nem válik a testiség javára, mert nem válhat. A test áldozattá kell váljon aközben, hogy a személy, az individuum jó tulajdonságokkal eltelve, egészen a szolgálatra adja magát. Mely szolgálat nem emberre, hanem Istenre irányuló, adott, ajándékozott.
Hogy képes lehetek-e erre? Nem tudom. Ha magamra tekintek, félek: képtelen vagyok ekkora áldozatra. Mégis, mert hiszek, Istenben, akit Atyámnak nevezek, Akinek fia akarok lenni, fiaként akarok élni és halni, könyörgök, esdeklek Hozzá, segítsen, hogy képessé lehessek rá, hogy halálom vetéssé válhasson! Ámen
