Ám 8,4-6.9-12 - Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” És azon a napon, - mondja az Úr Isten -, délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre. Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; szőrruhát hozok mindnyájatok derekára, és kopaszságot mindnyájatok fejére; olyanná teszem az országot, mintha az egyszülöttet gyászolná, végnapjuk a keservek napja lesz. Íme, jönnek napok, - mondja az Úr -, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.” És felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.

Mt 9,9-13 - Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Mondhatnám azt is, hogy velem is pontosan ezt teszi. Nem viszolyog, és nem néz elutasítón, lemondón a bűnösre. De kivárja a megfelelő időt, sőt, talán megteremti a megfelelő időt, amikor megszólíthat, amikor olyan gyengének talál, olyan elesetnek, hogy tudja, most figyelni fog rám, meg fogom hallani, és érteni fogom szavát!

Ez a krisztusi – Isten végtelen szeretete. Nem adja fel, és meglátja azt a csöppnyi jót, amiből felépíthet, amire tudja, hogy építkezni lehet. Ez valami végtelen tapintat, érzékenység, tulajdonképpen szeretet, amivel a bűnös emberben megérzi, meglátja a jóra való hajlandóságot. Ami egyben azt is jelenti, hogy az az ember képes, és kész arra, hogy megvesse a bűnt, és bűnös önmagát, ha! Ez az a „h”, amit a lélek leheletével képes értékké változtatni a bűnös emberben. De, mert nem veti meg a bűnöst, csak a bűnt!

És, ha a megérintett – a Lélektől megérintett – ember bele tud kapaszkodni, mert megérzi, hogy mentőövet dobnak neki, akkor az képessé válik a bűntől, a maga bűnös lététől eltávolodni, annak hátat fordítani, és követni a szentet, a tisztát, az igaz szeretetet. Rádöbbenve, hogy tulajdonképpen ezt kerestem mindig, csak rosszul, vagy rossz helyen.

Hogy Isten megmenthesse a bűnöst, elvehesse a bűneit, ahhoz az kell, hogy szüntelenül keresse, utálkozva élje életét, ne érezze jól magát abban a káoszban, amiben vergődik. Igényét a jóra, a tisztára ne adja fel. Kérje Istent, szüntelen kitartással, állhatatossággal keresse Istent, mert akkor előbb, vagy utóbb, de találkozhat Vele! Ez lehet az a csodálatos helyzet, amikorra már nem a bűnein fog keseregni, és méltatlanságán siránkozni, hanem el tudja engedni „megutált önmagát”, oda tudja tenni terhét Krisztus elé, mint rossz, gyűlölt öltözékét, hogy magára vegye annak szeretetét, aki átformálni, átalakítani képes. Akkor a világ már egészen mást fog jelenteni a számomra. Azt a csodálatot, amit Isten ajándékaként élhetek meg, gyönyörködhetek benne, és különbséget fogok tudni tenni a rossz, és a jó között. Ráismerve, hogy mi az amit az ember együgyűségével, vagy szándékosságával tönkre tesz abból, amit Isten jónak teremtett, pontosan az ő számára. A bűnös ember visszaél mindazzal, amit ajándékba kap, míg a szeretet azt keresi, hogy amivel megajándékozták, azzal mit használhat embertársainak, mert ráébred arra, hogy minden, mi ajándék, nem arra szolgál, hogy kisajátítsuk, hanem arra, hogy azzal Isten – aki az ajándékozó – dicsőségére, mások megvilágítására, megsegítésére fordítsuk. Isten ajándékai által - velem, általad - közli önmagát a világgal. Így leszünk teremtésében társai, hasonlatosak Hozzá. Az igaz ember Istenarcú ember, az Istenarcú ember a szeretet világát építi, ami Isten országa. Igen, itt, közöttünk van Isten országa, ha bennünk meg tud születni. Csak ne féljünk a vajúdástól, a szenvedéstől. Azt meg kell élni, azon át kell esni mindenkinek, hogy az e világ emberéből istenemberré – Istenült emberré váljunk. Erre szól meghívásunk, megváltásunk. Ez lehet üdvösségünk záloga, hogy jót cselekszünk, és igyekszünk azt jól cselekedni, vagy legalább is szándékosan nem fekszünk a jó előtt keresztbe. Istenem add, hogy ne szűnjek meg hinni abban, hogy egyszer eljuthatok arra szintre, hogy azt mondhassam, hogy végre ismerlek, tudom már, mit jelent a számodra az, hogy jó. Csak, hogy jóra törekvőnek érezhessem magam, Hozzád méltónak, szereteted kisugárzására, átengedésére, tükrözésére képes! Segíts, mert nélküled kevés vagyok! Ámen