Bölcs 1,13-15; 2,23-25 - Hisz Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén. Azért teremtett mindent, hogy legyen, s a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta. Nincs meg bennük a romlás mérge, és nincs a földön az alvilág országa! Az igazság ugyanis örök és halhatatlan.

Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságára és képére alkotta, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak.

2Kor 8,7.9.13-15 - Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok, hanem az egyenlőség szerint: most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket; hogy egyenlőség legyen, ahogy írva van: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött” [Kiv 16,18].

Mk 5,21-43 - Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: „A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta. Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. Azt gondolta: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai azt felelték neki: „Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem?” Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: „A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” Nem engedte meg, hogy más vele menjen, csak Péter, Jakab és János, Jakab testvére. Odaérkeztek a zsinagóga-elöljáró házába, ahol látta a tolongást, s a nagy sírást és jajgatást. Bement, és azt mondta nekik: „Miért zajongtok és sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.” De azok kinevették. Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: „Talíta, kúmi!” - ami azt jelenti: „Kislány, mondom neked, kelj fel!” - A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.

Hogy Krisztus által ne szűkölködhessek Isten igazságában! Lám: Isten „azért teremtett mindent, hogy legyen”. Érdekes és elmélkedésre okot adó gondolat. És, mert „saját hasonlóságára és képére alkotta”, halhatatlanságra, vagyis örökéletre teremtette az embert. Ezt, a halhatatlanság természetességét az ember akkor veszítette el, amikor lepaktált a gonosszal, a sátánnal. Az Isten teremtő szándéka szerinti minden jó változatlanul jó, mind a mai napig. Amikor Isten kimondta, hogy mind az, amit teremtett jó, akkor Ő bírta a rosszról való tudást, különben, hogy mondhatta, hogy mind az jó. Tehát, már a jó megteremtésével egyidőben létezett a rossz, a gonoszság, a sátán. Aki kezdettől ellenszenvvel, irigységgel szemlélte azt, ami jó. Az irigység folytán a gonosz meg akarta szerezni a jó fölötti hatalmat, amit csak úgy tehetett meg, hogy a maga alakjára formálja át, vagyis a hallhatatlanságba halált volt kénytelen belekomponálni, hogy amikor az öröm felüti a fejét, akkor ott legyen a félelem, a kishitűség, az irigység, a gőg, a bizonytalanság érzete, hogy annak egyszer vége kell, hogy legyen! Jézus nem hiába mondja, hogy „Ne félj, csak higgy!” A hit lehet az, ami eltávolít engem a sátántól, a gonoszságtól. A hit olyan szellemi erővel lát el, mely áttörhetetlen pajzs a sátán számára. Ezért kell minden erővel azon dolgoznom, hogy a hitem Istenben megerősödjön, megszilárduljon. El kell hinnem, hogy a megváltás értem van, azért, hogy mit az Ember az ősbűn által Isten tervében felülírt, azt Isten irgalmas szeretete személyenként visszaadhassa azoknak, akik a hit hatalmát bírják, az örök élet reményében élnek.

Ha elhiszem a megváltást, és örömhíremként élem meg, akkor még mindig van mit vállalnom kell. Erről beszél Szent Pál: nem elég, ha kitűnök a hitben, a szóban, az ismeretben, minden buzgóságban és a szeretetben; a jótékonyságra is szükség van, ami nem más mint az engesztelés, azokért, kik nem győzik a hit erejével életüket. Az én bőségemmel a hitben kell másokat gazdagítani, hogy mikor hitemben gyengének mutatkozom, a mások hite által mégse szűkölködjem! A szeretetben és a szolgálatban nekünk egymást kell kiegyenlítenünk. Amikor van erőm, ne pocsékoljam, pazaroljam, hanem engeszteljek! Így válhatok Jézus Krisztus valóságos társává, barátjává. Aki értem szenvedett és a halálra ment, attól kell példát vennem: nekem is másokért kell áldozni magam, hogy másokat kiegyenlítsek Krisztusban! Ez a valóságos Krisztusi közösség, nem egyház, vagy hitközösség az, amit építünk, hanem Krisztussal mindannyiunk közösségét. Minden emberrel kell ezt a közösséget megvalósítanom, létesítenem imádság, vezeklés, szenvedés, nélkülözés, lemondás árán is. Mert nem az számít, hogy nekem mi van, hanem az számít, hogy én mit tudok adni a másik embernek magamból!

Amikor Jézus feltámasztott, vagy megmentett bárkit is a haláltól, a szenvedéstől, betegségtől, akkor tulajdonképpen nem tett mást, mint magára vette azt. Így tehetünk „mi is csodát” bárkivel: Istennek odaajánljuk magunkat a másik ember helyébe csereként! De, hogy azt Isten miért fogadja el tőlünk? Azt gondolom, hogy akkor fogja elfogadni felajánlásunkat Isten, ha mi elviselni készek vagyunk azt a szenvedést, fájdalmat, akár halált is, mások megmentéséért. Jézus is ezt tette: megváltásunkért halt meg, hogy mi élhessünk! Istenem, segíts, hogy megtenni legyek képes, amit legalább felismerek, hogy megtennem kell, érted, és a Veled való közösségért, amire hívsz minden embert! Ámen