Egyszer fenn, másszor lenn.

2Kir 2,1.6-14 - Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból. Majd azt mondta neki Illés: „Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött.” Ő azt mondta: „Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.” Elmentek tehát mindketten együtt. Ötven ember azonban követte őket a prófétafiak közül, s amikor ők ketten a Jordán mellett megálltak, messziről, velük szemben azok is megálltak. Ekkor Illés vette a palástját, összegöngyölítette, ráütött vele a vízre, s az két részre vált, s ők mindketten átmentek a szárazon. Amikor aztán átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: „Kívánj valamit, amit akarsz, hogy megtegyek neked, mielőtt elvesznek engem tőled.” Azt mondta erre Elizeus: „Kérlek, legyen a lelkedből kétszeres osztályrész rajtam.” Ő azt felelte: „Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg.” Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe. Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője!” Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: „Hát most hol van Illés Istene?” Aztán ismét ráütött a vízre, s az két felé vált, s Elizeus átment.

Mt 6,1-6.16-18 - Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.

Egyszer fenn, másszor lenn. Ezeket a hangulati változásokat, hangulati hullámzásokat az érzelmekkel túlfűtött, az érzelmeket „le nem földelő” ifjúkorban éli meg az ember általában, amit lehet tekinteni a bölcsesség hiányának is.

Még ha tudok is erről, hogy van ilyen, akkor is a lent állapota az érzelmes, és érző embert nagyon megviseli. Na ilyenkor kell igazán visszavonulni az Istennel csendességbe, magányba. Azzal a tudattal kell ezt tenni, hogy ez az állapotom sem természetellenes. Ez is kell, szükséges, hogy ebből lehessen újra növekedni, kijózanodva.

Azt is meg kell értenem, hogy a dolgok soha nem rajtam kívül zajlanak, történnek. Az események által bennem keltett érzelmek soha nem nélkülem lettek, azokért mindig magam is tettem, és pont akkor, amikor az érzelmeimnek nem dobtam oda a kantárt, ami cselekvéseimet megfékezte. De mert jól estek azok, nagyon jól estek nekem. Az önmagam kielégülésére tettem azokat, de, mert rém naiv, idealista érzelmeimben tobzódom, észre sem veszem, hogy a realitás más, ezért vezet az út oda, hogy csalódást okoz, ami mélybe ránt. Ezért a mélység a kijózanodás ideje, amit el kell tudnom fogadni. Azzal a tudattal, hogy van minden – de minden – mélységből felemelkedés, mert Isten nem akar ott hagyni engem, fel akar emelni, méghozzá magához.

Ebben a magamat megalázott állapotomban kell rádöbbennem – mert ott van rá módom, adottságom, lehetőségem, és ez kegyelem (!) – hogy mennyire közel van hozzám az Isten, aki szeretetében átölel, magához szorít, óv, véd, és utat mutat a számomra. Feladatot ad, új feladatot, ami lelkesedést jelenthet és újabb érzelmeket kelt bennem. Csak vigyáznom kell, nehogy kitérjek, menekülőre fogjam. Az úton kell maradnom, azon kell tovább mennem, de felismerve az úton az újabb kihívást. Amikor Istennel elcsendesülésbe vagyok, erre kell koncentrálnom, nem a sebeimet, fájdalmaimat, másokra vetített miértjeimet boncolgatni. Arra kell tekintenem, ahol a fényesség van, Isten kezét kell kutatnom lelki sötétségemben. Az nem helyes, ha azt hitetem magammal, hogy ha emberek rántottak le, akkor emberek emelhetnek ki ebből az állapotomból, ez önámítás. Egyedül Isten az, Aki realitásomat építgeti, kezeli, és vigyázza. Egyedül Benne lelhetem meg a biztos segítséget. Igen, meg kell élni, ahogy a csúcson levést, úgy a mélybe szállást is, nem kell megijedni tőle, meg kell élni, ahogy a mindennapok is arra vannak, hogy megéljem, magamat éljem meg benne. Magamat, akit Isten akaratának alázattal alárendelek, hogy megdicsőíthessem Őt.  Úgy legyen! Ámen