Elvárás fogalmazódik meg Péter levelében

1Pét 1,18-25 - tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból [Iz 52,3], hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek. Tisztítsátok meg tehát lelketeket az igazságnak engedelmeskedve, a nem színlelt testvéri szeretetben. Figyelmesebben, szívből szeressétek egymást, újjászületve nem romlandó, hanem romolhatatlan magból Isten élő és örökké megmaradó igéje által, mert minden test olyan, mint a fű, s minden dicsősége, mint a fű virága: elszárad a fű, és lehull a virága, az Úr igéje azonban örökre megmarad [Iz 40,6-8G]. Ez pedig az az ige, amelyet hirdettek nektek.

Mk 10,32-45 - Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.” Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Elvárás fogalmazódik meg Péter levelében, felénk, és mindegyikünk felé, akik Krisztushoz tartozóknak valljuk magunkat. És nem arról beszél, hogy ez azok számára elvárt, akik egy közösséghez akarnak, kívánnak tartozni, hanem mert a hitünk Istenben kell, hogy erre indítson, engem, személyemben. Személyes hit, személyes megváltás, személyes üdvösség. Személyességem Istenben valósuljon meg, teljesedjen ki. Megtisztulás – lélekben. Ami arról válik önmagam számára valóságossá, tényszerűvé, hogy felismerem magamban a változást, amikor másként viszonyulok hozzád, a másik emberhez. És legelőbb a testvérhez, Aki Krisztusban válsz, akarsz válni, vagy váltál, testvérré velem, és én veled. Figyelmesség, szívből jövő szeretettel, mely „Isten élő és örökké megmaradó igéje által” válik termővé bennem, úgy, hogy az Isten igazsága, mely magként talajra talál bennem, nem romlik meg, nem változik át, csak mert én átminősítem! Ellenben tovább él, általam, új hajtást, és végül terméssé válik.

És ebbe a gondolatkörbe olvad bele, válik eggyé vele Márk evangéliumi részlete. A nagy kérdés, mely mindannyiunk számára kérdés, hogy vajon, képesek vagyunk belekeresztelkedni Krisztus keresztségébe? A szőlőtőbe a szőlővessző beleoltódik-e úgy, hogy azok eggyé lenni lehessenek? Mennyire vagyok képes nedvéből táplálkozni, sejtjeiből – szavaiból, igazságából, cselekvő erejéből – minden egyes lehetőséggel táplálkozni, úgy, hogy bő terméssé válhassak. Az élet legvalóságosabb nagy kérdése, hogy én tudok-e a tővel olyan egységre jutni, hogy végül egészen eggyé lenne lehessek vele, és majd az utókor már nem tud megkülönböztetni a szőlőtőtől, hanem egyként emleget Vele. Már nem leszek többé vessző, hanem megtermett ágaim válhatnak majd termővé? Ez kellene, hogy legyen majd az az állapot, amikor szolgálatom tesz, vált szolgálóvá. Szereptelen szereplővé válok, mert általam a szőlőtő akarata válik valósággá. Nem kell, hogy emlékezzenek rám, csak az kell, hogy emlékeztessek Krisztusra! Csodás álom! Ma reggel úgy imádkoztam, hogy Uram, Te ma egy újabb titokkal vártál engem, bennünket, amit úgy is mondhatok – játékosan -, hogy zsákbamacskát készítettél a számunkra, ami talán a Te terved, álmod, amit bennünk álmodni vágyódsz, hogy általunk válhassál ma a világ valóságává, világosságává. Ne hagyj itt magunkra Urunk – tudom, hogy nem hagysz, mégis így fogalmazom, mert jobban nem vagyok képes kifejezni azt, hogy egyedül képtelenségnek látom magam arra, hogy megvalósulásoddá legyek, legyünk – kiüresedni bírjunk annyira, hogy minden idegszálunk, izmunk, gondolatunk, ízületünk, mi bennünk cselekvőképességet hordoz, Téged hordozzon, a Te Igazságodat, szeretetedet, akaratodat, álmodat, vágyadat teljesíteni legyen képes, mikor annak szükségét látod! Mi nekünk szolgálatunk által lehet dicsőségünkké, a Te dicsőségedre legyen! Ámen