Ott ülök mellette, vagy Vele szemben
ApCsel 25,13-21 - Néhány nap múlva Agrippa király és Bereniké lejöttek Cézáreába, hogy Fesztuszt üdvözöljék. Mikor már több napja ott időztek, Fesztusz említést tett a királynak Pálról: „Félix itthagyott egy fogoly férfit, akinek dolgában a zsidók főpapjai és vénei hozzám fordultak, amikor Jeruzsálemben voltam, és követelték az elítélését. Azt feleltem nekik: A rómaiaknak nem szokásuk, hogy elítéljenek valakit, amíg a vádlottat nem szembesítették vádlóival, és lehetőséget nem adtak neki az önvédelemre, hogy a bűntettek alól tisztázza magát. Amikor ennek következtében minden késedelem nélkül idegyűltek, másnap az ítélőszékbe ültem, és elővezettettem azt a férfit. A vádlók előálltak, de nem hozakodtak elő semmi olyasmivel, amiből én gonoszat gyanítottam volna, csak holmi vitás kérdéseik voltak ellene a vallásuk dolgában, és valami meghalt Jézust illetően, akiről Pál azt erősítgette, hogy él. Mivel pedig én nem igazodom el az efféle kérdésben, azt mondtam, hogy akar-e felmenni Jeruzsálembe, hogy ezek ott ítélkezzenek felette. Pál azonban fellebbezett, hogy a császár ítélkezzen fölötte, őrizetben tartottam, amíg el nem küldöm a császárhoz.”
Jn 21,15-19 - Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Majd másodszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Aztán harmadszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: „Szeretsz-e engem?”, és azt felelte: „Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!” Ekkor így szólt: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”
Ott ülök mellette, vagy Vele szemben (végül is mindegy), emberként társalgunk, talán még eszünk is közben, iszunk is. De én tudom, hogy eltemettük már Őt. Vagyis Ő a Feltámadott. A mozdulatai, a hangja emlékeztet rá, mégis valami egészen megdöbbentően új helyzet ez. Ebben az elbizonytalankodott állapotomban kérdezi meg tőlem ezeket. Nem tudok mást felelni rá, és, ha elbizonytalanít, hogy harmadszor is kérdezi – de nem úgy hangzik, mint aki bizonytalanítani akarna magamban, inkább magában akar megerősíteni engem – akkor azt kell Neki válaszolnom, hogy hiszen Te jobban ismersz engem, mint én önmagamat. Bízom abban, hogy Te milyennek ismersz engem, sőt, rábízom magam ítéletedre, megítélésedre.
Megnyugodok magamban, mikor Te kimondod ítéletedet rám: „Kövess engem!” Most válik a halászat, a mindennapi eddigi munka másodlagossá, a családomért való aggódás, a kenyérért való aggódás, a holnapért való szorongás alárendeltté. Követni akarlak Uram, akaratod szerint! Hogy éppen Simonnak neveztél? Lehetnék az is, tulajdonképpen, a lényeg az, hogy ott álljak, ahova állítasz engem, azt tegyem, amire hívsz engem, azzal a lélekkel tegyem, amivel Te szentelsz meg engem. Tőled van küldetésem! Ámen
