Gyönyörű, és nagyon meghitt, intim

ApCsel 20,17-27 - Milétoszból beüzent tehát Efezusba, és hívatta az egyház presbitereit. Amikor azok odaértek és együtt voltak, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától fogva hogyan voltam veletek az egész idő alatt. Szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyhullatás és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmi hasznosat el nem hagytam, mindent hirdettem nektek, tanítottalak titeket nyilvánosan és házanként. Tanúságot tettem mind a zsidók, mind a pogányok előtt az Istenhez való megtérésről és a Jézus Krisztusba, a mi Urunkba vetett hitről. És most íme, lélekben megkötözve elmegyek Jeruzsálembe, és nem tudom, mi minden vár ott rám. Csak azt tudom, amit a Szentlélek minden városban értésemre ad, hogy bilincsek és szorongatások várnak rám Jeruzsálemben. De nem félek ezektől. Az életemet sem tartom értékesebbnek, mint magamat, csak elvégezhessem pályafutásomat, az ige szolgálatát, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy tanúságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról. Azt is tudom már, hogy közületek, akik között jártam, s akiknek hirdettem Isten országát, többé senki sem fogja látni arcomat. Azért szentül állítom ma nektek, hogy nem szárad rajtam senkinek a vére sem. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek Isten maradéktalan akaratát.

Jn 17,1-11a - Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett. Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. Mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi.

Gyönyörű, és nagyon meghitt, intim, a legszemélyesebb kapcsolat példáját mutatja nekünk János. Jézus és az Atya közötti viszonyról beszélek, amit Jézus imájából tapasztalhatunk meg. Istenemberi módon elszámolást készít, végszóval látja el az elszámolását. Láthatóan lehet a „csak Ember” is ilyen viszonyban Istennel. Ahogy Pálról halljuk, hogy számára sincs fontosabb, mint Jézus, és Jézus által, az Atya. Jézus szavaiból két mondatnál időznék el, ma.

„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” A kifejezés az, hogy megismerés, és arra a két személyre vonatkoztatva, Akik egyek, az örökélet vonatkozásában. Amivel kapcsolatosan, ha kétségem merülne fel, hogy lehetséges-e, gyorsan kijelenteni vagyok kész, hogy igen. Amennyiben az Atya a Fiút utalta emberségre, azért, hogy én, az ember egészen megismerhessem Őt, az Atyát. A megismerésébe bele kell értenem azt, hogy, ha a szeretetét, amivel hozzám fordul, rám figyel, értem aggódik, bennem létezőként akar lenni, értem, úgy ismerem meg, hogy életemmé váltani csak vágyom, óhajtom, akkor talán képessé lehetek arra, hogy istenültté válhassak. Persze, azt is hozzá kell tennem, hogy emberi mivoltomban nem nélkülözhetem Istennek irgalmát, mi nélkül lehetetlenség, képtelenség, hogy örökébe juthassak, mert büntetlenségemet nem nyerhetem vissza, míg Ő minden bűnömtől meg nem tisztít, el nem oldoz! Erre mondom azt, hogy így, ilyen feltétel nélküli szeretettel ember nem képes szeretni, engem, csak Isten! Áldom Őt ezért, és dicsőítem, hálával imádom, önmagáért, végtelen szelídségéért, türelméért, alázatáért …, mindazért, amiért engem, bűnös embert szeretni kész, amiben benne van megbocsátásra hajlandósága is!

„Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid.” Talán helyesen gondolom azt, hogy a világot azért zárja ki Jézus, mert a világ a gonosz hatalmában van, ellenben az Ember, aki szabad akaratában döntésre képes; mégpedig a jóra készséggel, melyet a belé éltetett Isten lelke predesztinál, kiemeltetett Isten kegyelméből, amennyiben a személy azt akaratával, tudatos igenlésével elfogadni kész. Jézus pontosan ezért imádkozik talán, hogy ezt a készséget az Atya támogassa meg, annak a Szentléleknek az elküldésével, aminek szükségét látja Jézus, hogy tudomással bírhasson az Ember arról, hogy nincs egyedül: Isten nem hagyja magára, jelenlétében állandósultan ott van, ahol ő van, ha elfogadni kész, ám személyes szabadságában mégsem korlátozza, ami önmagát – az Istent – egészen megalázottságában megtartja a szeretet dimenziójában, de ahova vonzani akarja az Embert. Misztikum, mondjuk, hallom. Persze, az, de addig az, míg Isten irgalma majd át nem emel, hogy akkorra már csak foszlányként, halovány emlékként, rossz álomként maradjon bennünk a világ emlékezete. A példa itt van számunkra, Aki Jézus, Aki meghalt, de a halálon átjutva, feltámadt, egy új életre, melyből átvette Isten, az Atya, a maga örökébe. A mi sorsunk annyiban különbözhet Jézusétól, hogy míg Jézus megdicsőültségében lett részese az örökségnek, addig bennünket Isten irgalma fog oda juttatni, ha irgalma elég lesz ahhoz!

Istenem, Jézus Krisztus nevére kérlek, már most, hogy lehessek reményemben, és életemben az, és velem együtt szeretteim is, akiknek irgalmad elégséges lehet ahhoz, hogy örökségünkbe juthassunk, mikor annak idejét elérkezettnek látod! De engedd meg, hogy többet kérjek. Adj számunkra olyan erős hitet – és mindig ott legyünk, ahol lennünk kell -, amivel tanúságot tehessünk mindazok számára, akiket általunk magadhoz vonzani akarsz! Ámen