János apostol – a szeretett tanítvány – a szeretet hűségével
ApCsel 18,9-18 - Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét - fogadalma volt ugyanis -, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.
Jn 16,20-23a - Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
János apostol – a szeretett tanítvány – a szeretet hűségével jegyzi le Jézus gondolatait, szavait. Itt is, amikor Jézus a szüléshez, a vajúdáshoz hasonlítja az életet, amire mi azt mondjuk, hogy ez az igazán érdekes, és fontos a számunkra, hogy itt mire visszük. Jézus ezzel szemben azt mondja, hogy ez nem egyéb, nem más, mint a vajúdás szomorúsága, bizonytalansága, kétségbeesése, rettegése: mi lesz ebből? Ellenben azt valami csodálatos, addig ismeretlen öröm követi. Férfiak, ti is próbáljátok beleélni magatokat asszonyaitok helyzetébe, engedjük, hogy betöltsön bennünket a reménység, a bizalom, az Istenre való hagyatkozás bátorítása. Igen, elérkezik, elér bennünket majd a szív öröme. A jövendőbe vetett hit éltessen bennünket a jelenben. Ami bizony azt jelenti, hogy az a hit alakítsa, formálja, változtassa meg a jelen élethez való viszonyulásunkat. Úgy ismerni meg a jelen pillanat értékét, mely múltunkból – ami gyengeségben, erőtlenségben, együgyűségben, bűnben volt – a jelenen át a megigazult jövőnkbe vezet el bennünket; de mert a mindenkor jelenben való Istenre bírunk, merünk hagyatkozni.
Ennek kellene bennünket akkor is meghatározni, amikor a világ visszajelzései, hozzánk való viszonyulásai, ill. tanúskodásunkra való érzéketlensége arra akar késztetni bennünket, hogy csüggedjünk, elhagyjuk reményünket. Vigyázzunk, hogy jelenünket ne a mában éljük meg, hanem a mának, de a mát Istenben. Arra kell gondolni minden pillanatban, hogy Isten szolgálatára rendelt vagyok, Őt kell dicsőségében ünnepelnem a jelenvalóságommal, Őt kell a világban jelenvalóvá tennem, hogy aki nem látja megláthassa, aki nem ismeri fel, felismerhesse, aki érdektelen érdeklődővé legyen iránta, de mert rajtam, bennem valóság a hit Istenben. Ahogy volt ezzel Pál is. Nem kell a sorsom miatt aggodalmaskodni, ne a jövőmért akarjak felelősséget vállalni, hanem Isten jelenlétéből életet formáljak, örülni tudjak, hogy velem van, bennem van, hogy általa van életem, létem. Minden pillanat ebben a bizonyosságban vajúdjon, szülessen újjá. A rácsodálkozás öröme éltessen. Add meg nekem, segíts, hogy képes legyek ezt az állapotot, Istenem, Jézus Krisztusból merítve megélni, megtapasztalni! Ámen
