„Én és az Atya egy vagyunk.”

ApCsel 17,15.22 - 18,1 - Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: „Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: „Az ismeretlen istennek.” Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent - mivel ő a mennynek és a földnek ura -, nem lakik kézzel épített templomokban. Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta: „Az ő gyermekei vagyunk.” Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban [Zsolt 96,13] egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.” Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: „Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.” Ezzel Pál eltávozott körükből. De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is. Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.

Jn 16,12-15 - Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

„Én és az Atya egy vagyunk.” [Jn 10,30] De, az igazság lelke, Akit Szentléleknek nevezünk, sem idegen tőlük, mert hiszen Jézus részeként ossza magát, Aki egy az Atyával. Már itt látjuk a Szentháromságos egy Isten teológiáját, melyet maga Jézus jelent ki.

Az igazság Lelke tudjad meg ember, hogy nem rajtad kívüli idegen, Ő benned lakik, ha akarod, ha nem. Vagyis Az Ember az igazság birtokosa. Talán még helyesebb úgy fogalmazni, hogy az igazság birtokolja. Hiszen ellene tehet bár, tiltakozhat is ellene, tehet is ellene, de minden ellenvetés nem múlik el belőle nyomtalanul. Az az én teóriám, hogy tulajdonképpen az igazság elleni küzdelmünkbe halunk bele. Ami alatt tulajdonképpen azt értem, hogy mind az a küzdelem, mellyel a fel nem ismert, vagy elnyomott igazság ellen viseltetünk, roncsolja anyagi mivoltunkat, károsítja. Természetes működésünk ellen cselekszünk, ami károsítja a természetet. Az Ember nem csak a világot – világát – teszi tönkre élhetetlenségével, bűnösségével, hanem önmagát is pusztítja. Hiszem és vallom, hogy, ha képesek volnánk az igazság Lelke szerint viselkedni, élni, minden helyzetben, és minden pillanatban, akkor önmagunkkal nem kerülnénk konfliktusba. Ez a szeretet törvényszerűsége, aki maga az Isten, és amit Jézus próbál velünk, emberekkel, mindig az adott kor értelmezése, kultúrája szerint tudomásunkra adni. Azt mondja XVI. Benedek, (amit már korábban is idéztem másutt) hogy „nem a lélek vagy a test szeret – az ember, a személy szeret, mint egy és egyetlen teremtmény, akihez mindkettő hozzátartozik. Csak e kettő valóságos egységében lesz az ember egészen önmaga. Csak így érlelődhet a szeretet – az erosz – a maga igazi mivoltává.” (A Deus caritas est kezdetű, a keresztény szeretetről szóló tanításában írja). Az ember konfliktusa tehát, a szeretetlensége. De, mert nem ragaszkodik az igazsághoz, és nem is törekszik az igazság felkutatására! Sajnos a világunkban egyre népszerűtlenebb Isten, a szeretet igazsága, mely pedig az Egyetlen Igazság! Bizony, végre, tudomásul kellene vennünk, bele kellene nyugodnunk, el kellene hinnünk. Így válhatna a hit éltetővé, erővé, és hatalommá. Azért is mondja Jézus – ma is ezt vagyok kényszeredett ideidézni -, hogy nem Ő ítéli el az embert, hanem önmaga, az, hogy benne az igazság mennyire nyer teret és mennyire nem. Ha nem, ill. a nem az az embernek a saját egója, önzése, makacssága. Amiről azt képzeli az ember, hogy attól válik életképessé, ha „bármi áron megszerzem azt, ami nekem jár”, még a másik ellenében is. Pedig pontosan abba hal bele. Felvilágosulttá lenni, azt kéne, hogy jelentse: mi az a módszer, amivel túlélhetem a halálomat. De a túlélés nem azt jelenti, hogy ebben a világban meghosszabbítom időben magam azzal, hogy a világ emlékezni és emlegetni fog a halálom után is engem, még akkor is, ha negatív értelemben, de emleget, idéz, igényel, mert még mindig zaklathatom az élőket. A túlélés azt kéne, hogy jelentse, hogy Isten számára, az igazság szempontjából marad-e, lesz-e értékem, mire bűneimbe belehalok.

Istenem, eléd borulok, összekuporodottan, amilyen kicsire csak képes vagyok összezsugorítani magam, mert szégyellem, esendőségemet, igazságtalanságomat, és igazság ismeretem hiányosságát. De Te, mégis, élettel ajándékozol meg, minden napomra ráébredhetek, hogy minden napomban kicsit, talán valamit megérthessek, felfoghassak igazságodból. Mert lelket leheltél belém, hogy lelked által életem lehessen, de kegyelmeddel is eltöltesz, hogy ne nyugodjak bele tudatlanságomba. Köszönöm Uram! Akarok Általad, és Benned élni! Belőled életet akarok venni, hogy dicsőségedre, és minden ember javára lehessek. Nem magamért akarom életemet, hanem a Te szereteted felismeréséért, és hogy arról hírt adhassak azoknak, akiket megszentelni méltóztattál, és kimenteni akarsz a halál sötétségéből. Te tudod, kik azok, akik hinni próbálnak, igyekeznek Benned, vezess hozzájuk, hogy elmondhassam azt, amit üzenni akarsz nekik, hogy megmenekülhessenek szereteted által! Ámen