Eljön az a nap, már itt is van
ApCsel 4,32-37 - A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta - ennek jelentése: Vigasztalás fia -, mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.
Jn 3,7-15 - Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.” Nikodémus megkérdezte: „De miképpen lehetséges mindez?” Jézus azt felelte neki: „Te Izrael tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.”
Eljön az a nap, már itt is van, mikor felemelik az Emberfiát, hogy mindaz, aki hisz Őbenne, élete Bene legyen! A Benne való élet …; próbáljunk ma erről gondolkodni egy kicsit.
Hogyan is voltak az őskeresztények? Mindenüket, de mindenüket (!) eladták, és az apostolok lábai elé tették. Rábízták jövőjüket Krisztus közösségére. Nem csak a magukét, hanem az egész családjuk jövőjét, sorsát. Ki szervező készséggel bír, az már tovább is gondolta: ez egyszeri esemény volt, vagy attól kezdve minden vagyonukkal közösséget vállaltak? Mi az, hogy szükség? Az egyes ember szempontjából, ki határozta meg a szükséget? Én úgy vélekedem erről, hogy a szükség az azt jelentette, ahogy itt írva van: kinek-kinek ami a szüksége volt! Ez egy ennyire tudatos, felnőtt értelmi és érzelmi tudattal bíró közösség volt? Van ma is ilyen emberfajta? Talán a szerzetes közösségek ilyenek? Azt mondja az olvasmány, hogy „egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt.” Úgy tűnik, hogy az apostolok voltak e közösség vezetői, akik a közösség teljes bizalmát élvezték, de, mert „nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról”, és mert „bőséges volt a kegyelem mindnyájukban”. Még azt is megtudjuk ebből a versből, hogy „nem is volt közöttük senki szűkölködő”. Nikodémussal együtt kérdezem: „De miképpen lehetséges mindez?” Lehetséges lehet ez ma is? Mi az, ami ennek feltétele, hogy ez megtörténhessen?
Valószínűleg ez a két szentírási rész nem véletlenül került egymás mellé. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” [Jn 10,10] Hitem Jézusban, az Isten Fiában van, Aki, e szavai nyomán kegyelemmel teljes, terhes! Szüli a kegyelmet a számomra, és minden hívő számára, hogy életünk lehessen Benne! Amit elfogadni, azt jelenti, hogy bőségben van a kegyelem bennem, és azokban, akik Vele, közösségre lépnek. Jézus, ezt a közösséget nem politikai okokból, területi meghatározással, bőrünk színe szerint, vagy társadalmi helyzetünk szerint határozza meg, hanem a hitvallás szerint; akik Isten kegyelmi ajándékai által élni akarnak, mert nem e világból vannak! Hisznek, a Fölemeltetben, mert az örök életet akarják élni a Vele való egységben.
Minden kereszténynek, úgy gondolom, hogy valamelyik szerzetes közösség köré kell csoportosulni, akiknek megvan már az a regulájuk, szabályzatuk, mely megteremti azt a feltételt, mely az itt felvázolt körülményt megteremti ahhoz, hogy megvallani, megélni lehessünk képesek azt, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a kegyelem bőségében van részünk, Istentől. A kinyilatkoztatás birtokosai vagyunk! A Lélek igazsága vezérli tudatunkat, érzékeinket, érzelmeinket, birtokolt képességeinket, és megszerzett tudásunkat.
Istenünk, kit szabad akaratunkból is Urunknak, Atyánknak és Mesterünknek vallunk, add, hogy életünk tanúskodjon erről! Ámen
