„Senki se dicsekedjék, hiszen az Ő műve vagyunk”!

2Krón 36,14-16.19-23 - Sőt még a papok valamennyi elöljárója meg a nép is hűtlenül a nemzetek valamennyi undokságát követte, s megszentségtelenítette az Úr házát, amelyet az Úr magának szentelt Jeruzsálemben. Az Úr, atyáik Istene elküldte ugyan hozzájuk követeit, s a reggeli felkeléstől állandóan figyelmeztette őket, mert kímélni akarta népét s a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, fel sem vették szavait, s kinevették prófétáit. Úgyhogy az Úr haragja végül is felgerjedt népe ellen és nem volt többé számukra mentség. Az ellenség felgyújtotta az Isten házát, lerombolta Jeruzsálem falát, minden tornyát felégette és elpusztította minden drágaságát. Aki megmenekült a kardtól, azt Babilonba hurcolták. Ott szolgája lett a királynak és fiainak, amíg uralomra nem jutott a perzsák királya, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott Jeremiás ajka által: ha a föld nem ünnepli meg szombatjait, elhagyatottságának egész ideje alatt szombatot tart, amíg el le nem telik a hetven esztendő. Círusznak, a perzsák királyának első esztendejében azonban felébresztette az Úr Círusznak, a perzsák királyának lelkét, hogy beteljesedjék az Úr szava, amelyet Jeremiás szája által mondott. Erre ő kihirdette egész birodalmában írásban és szóban: „Ezt üzeni Círusz, a perzsák királya. A föld valamennyi országát nekem adta az Úr, az ég Istene, s ő megparancsolta nekem, hogy házat építsek neki a júdai Jeruzsálemben. Ki való közületek az ő népéből? Legyen vele az Úr, az ő Istene és menjen fel.”

Ef 2,4-10 - De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - az ő kegyelméből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.

Jn 3,14-21 - Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.

„Senki se dicsekedjék, hiszen az Ő műve vagyunk”! „Jótettekre teremtve”, … „hogy bennük éljünk”! A cselekvő szeretet eszközei vagyunk. Ha bármit is teszünk, de szeretet nélkül, semmik vagyunk, ezt mondja Pál apostol, aki idejében rádöbbent erre az igazságra. Ez a mi megváltottságunknak titka, ami nem múlhat el, csak, ha mi elmúlunk anélkül, hogy magunkra vállalnánk e küldetést. Ezért mondom azt, hogy nem vagyunk magunk, és nem vagyunk magunkra hagyottak; de nem is lehetünk e felelősségtudat nélkül életre képesek. Isten nem parazitának teremtett minket, Embereket, hanem a maga képére és hasonlatosságára, hogy élettel teli legyen a föld; ahol az élet a szeretet. Ami nem más, mint az az erő, ami teremtő, minden ébrenlétben megélt pillanatban az újrateremtés képességével áldott lét. Ami nem számon kérhető, embernek emberen, de képességem, hogy annak megélésére minden nappal egyre alkalmasabbá váljak; mert válhatok, ha fejlesztem magamat rá. Növelnem kell magamat, és ehhez, erre van eszközként az Írás. Amihez, ha nem elég az Ószövetség, akkor itt áll a Jézus általi kinyilatkoztatás, az Újszövetség. Az ítélet ez: a világosság megadatik nekünk, mindegyikünknek személyesen, amit elviselnünk kell, nem kishitűséggel, félelemmel, kétkedéssel, vagy gőggel, okoskodással elutasítva. Tetteimet vállalva, mert a bűneimben a legsúlyosabb, ha azokat jónak tartom, titkolom, vagy megfestem. Jézus, aki Krisztus lett, Isten irgalmas szeretetét jött közvetíteni, a bűnösökre gyújtva a kiengesztelődés kegyelmét. Nem azt várja tőlünk Isten, hogy bűntelenek legyünk, hanem a hit általi tisztánlátást, tudatos eltávolodást bűneinktől tudjuk felvállalni, Rá bízva egészen magunkat, úgy, ahogy vagyunk, bűneinkkel együtt. Jótettekre vagyunk teremtve, amire akkor, és úgy válunk képessé, akkor tudhatunk a jótetteinkben élni, ha bűneinket belátva, letéve Isten lábaihoz, az Ő irgalmasságát véve helyette magunkra lépünk vissza a világba, abba a térbe, melyet általunk akar megszentelni az Atya. Mert képesek vagyunk jótettekre, igazságra, szeretetre, csak hinnünk kell!

Nem minduntalan azon siránkozni, fanyalogni, de vajon megbocsát-e nekem? Ha így teszek, akkor az azt jelenti, hogy képtelen vagyok eltávolodni bűneimtől, jól esik nekem, hogy azokkal bajlódom, addig sem kell a jót tennem.

Szabadíts meg Istenem a magam korlátozottságaitól, taníts engem szárnyalni, vissza nem tekintve Hozzád igazítani utamat! Ámen