Gonosz tettek lehetnek Isten előtt azok is, melyekről a világ másként ítélkezik.

Ter 37,3-4.12-13a.17b-28 - Izrael ráadásul minden fiánál jobban szerette Józsefet, mert öregségében nemzette, ezért készíttetett neki egy tarka köntöst. Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá. Amikor testvérei egyszer apjuk nyájait legeltetve Szíchemben tartózkodtak, Izrael azt mondta Józsefnek: „Testvéreid Szíchemben legeltetik a juhokat. Gyere, hadd küldjelek el hozzájuk!” Ő azt felelte: Az ember erre azt felelte neki: „Elmentek innen, de hallottam, hogy azt mondták: „Menjünk Dótainba!” József elment tehát a testvérei után, és Dótainban meg is találta őket. Amikor messziről meglátták, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: „Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai!” Amikor azonban Rúben meghallotta ezt, azon volt, hogy kiszabadítsa a kezükből, ezért így szólt: „Ne vegyétek el az életét! Ne ontsatok vért, inkább dobjátok ebbe a pusztai vízverembe, és őrizzétek meg tisztán a kezeteket!” Ezt csak azért mondta, mert ki akarta szabadítani a kezükből, és visszaadni atyjának. Így tehát, amikor odaért testvéreihez, azok tüstént lehúzták róla a tarka, bokáig érő köntöst, őt pedig beledobták a régi vízverembe, amelyben nem volt víz. Amikor aztán leültek enni, és föltekintve látták, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek arrafelé Gileádból, és fűszert, gyantát és mirhazsengét visznek tevéiken Egyiptomba. Júda ekkor azt mondta a testvéreinek: „Mi hasznunk, ha megöljük testvérünket, és a vérét eltitkoljuk? Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak, és nem szennyezzük be a kezünket. Hiszen testünk és vérünk ő!” Testvérei hallgattak szavára, és amikor odaértek a mádiánita kereskedők, kihúzták a vízveremből, és eladták az izmaelitáknak húsz ezüstért. Azok elvitték Egyiptomba.

Mt 21,33-43.45-46 - Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: „Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.” Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?” Azt felelték neki: „A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.” Jézus ekkor azt mondta nekik: „Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben”? [Zsolt 118,22-23] Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit. Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt.

Gonosz tettek lehetnek Isten előtt azok is, melyekről a világ másként ítélkezik. Hibázok, ha azt hiszem, hogy nincs bűnöm, csak mert a világ előtt eltitkolom, vagy azért, mert találok másokat, akik velem egyetértők. Kiről, ill. kikről szól Jézus példabeszéde, ha a mai korra értem, ha ma élem meg szavait?

Ha a történelmet Isten mellől nézem, akkor azt kell látnom, hogy hány meg hány prófétáját küldte a világba, majd Fiát, Jézust, hogy gondoskodó szeretetével jóra bírja az Embert, és az Ember mindegyikkel hálátlan ostobasággal elbánt. És az Ember még mindig ura földnek! Visszaél azzal a bőséges gazdagsággal, amit Isten berendezett a számára a világban, kizsigereli, kirabolja, és mit ad érte Istennek? Megtagadja, elhazudja tőle, megcsúfolja akaratát szándékát, érdemét, sőt, az Ember javára szánt ajándékát. A pillanat érdemeként az Ember magának követel és tud mindent. Se alázat, se bűntudat, se tisztelet, se semmi: „hogy jön ahhoz bárki is, minden szépségért, jóságért, gazdagságért, valakinek is hálával tartozzak, az nekem jár” – harsogjuk fennhangon, és ami ijesztő, hogy így is éljük meg, egyre inkább. Ha nem kell, miért lenne, miért lehetne azé Isten ajándéka, akinek úgy sem érték az? Elvetted jutalmadat magadnak életedben, minek neked élet az után, ha annak örömét úgy sem éred fel?

Akkor is hibás vagyok, ha magam másként látom, de gyenge vagyok, hogy látásomat megőrizzem, engedem magam meggyőzni a tömeg igazával; talán együgyűségből, gyávaságból, vagy mert irigylem azoktól, akik e világnak élnek, e világ kincseit.  

Csak azért, mert ingyen kaptam, értéktelen a számomra Isten végtelen jósága, szeretete? Vagy engedem magamra hatni, amit körülöttem harsognak, hogy amit nem látok az nincs?

Vagy elhiszem az Írásból, hogy Isten szólít? „Ragaszkodj az Úrhoz és ne tágíts tőle, hogy életed végén majd felmagasztaljon.” [Sir 2,3]

Fel kell ismernem rosszra való képességemet, gőgömet, mely arra indít, hogy mindent magam erejéből akarjak elérni, megélni, hogy magamat igazoljam, magamat felmagasztaljam, hitetve, hogy képességeim elegek ahhoz, hogy túléljem magam, és minden, de minden az enyém lehet. Legyőzve, letarolva körülöttem mindent és mindenkit jogom van mindent megszereznem. A sikert hajszoltan élni, nem tudomást venni arról, hogy felélem a jövőt, elhasználom a levegőt mások elől, csak nekem legyen?

Tapasztalatunk erről, mindegyikünknek lehet, amit mások ilyetén élete kapcsán kritikával élünk meg, de mi, a magunk életére merjük visszavetíteni, hogy ezek a dolgok ráébresszenek bennünket arra, hogy nekem mit kellene átgondolnom, és átformálni magamban, mit teszek én rosszul?

Uram, oly sokszor részesülök áldásodban. Add, hogy meg tudjam köszönni Neked azt a sok lelki, fizikai vagy anyagi ajándékot, amelyekkel elhalmozol. Adj nekem szerető szívet, add, hogy viszont szerethesselek, és vissza tudjak fizetni neked mindent, ami tőled származik. Uram, add kegyelmedet, hogy gyümölcsöt teremjek az alázat és az önátadás által! Ne pusztítója legyek szeretetednek, hanem újra teremtőjévé válhassak! Ámen