Már ott dől meg istenlelkiségünk, amikor el sem tudjuk képzelni

Jer 18,18-20 - Ezt mondták: „Jöjjetek, szőjünk terveket Jeremiás ellen, mert nem veszhet el a törvény a paptól, sem a tanács a bölcstől, sem az ige a prófétától! Jöjjetek, verjük őt meg nyelvvel, és ne figyeljünk egyetlen szavára sem!” Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenfeleim hangját! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért, hogy vermet ástak lelkemnek? Emlékezz rá, hogy színed előtt álltam, hogy javukra szóljak, hogy elfordítsam haragodat róluk!

Mt 20,17-28 - Amikor Jézus fölment Jeruzsálembe, csak a tizenkét tanítványt vette maga mellé. Az úton azt mondta nekik: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.” Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Már ott dől meg istenlelkiségünk, amikor el sem tudjuk képzelni azt, hogy Isten útjai nem a mi útjaink; hogy az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Képes lehetek-e gondolataimat „lenullázni”, vagy annyira átalakítani gondolkodásomat, hogy Isten gondolatai lehessenek az enyémek?

Amikor Jézus elmegy Galileába, hogy Jánosnál megkeresztelkedjen, történik, hogy alámerül a Jordán vizébe, és mikor a keresztségen átesik, feljön a víz alól, és akkor: „megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” [Mt 3,16b-17]. Arról nem szólhat az írás, hogy mi zajlott le Jézusban, és meddig tartott a keresztség, pedig az volt a leglényegesebb. Azt mondja még előbb az írás, hogy „Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” [Mt 3,1-6]. Majd János gorombán meginti a keresztségre odasereglő farizeusokat és a szadduceusokat: „Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt” [8], „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek” [11]. Jézus talán hallotta is ezeket a szavakat, de abban bizonyos vagyok, hogy tudta, hogy azért megy oda, hogy magára vegye azt az akaratot, melyet az Atya kért tőle: vesd alá emberségedet - minden vágyadat és akaratodat, illúzióidat, tervedet, egész egyéniségedet – az én akaratomnak. Az Atya azt várta el Jézustól, hogy egészen e világi jelenségét alárendelje Neki. Az a negyven nap a pusztában kitisztított Jézusból mindent, ami lehetett benne önmagáért, de ott, mikor alámerült, akkor kellett egészen, tudatosságával mindent feladnia, elengednie.

Elképzelem, hogy elfogy már a lélegzete, már szemeiből kialvad a tekintete, mivel a fényt áttörten, de látná még a víz tükrén áthatolni, teste kezd elernyedni, élettelenné válik, hogy nem jut a vére a szükséges oxigénhez. Atyám, ha akarod, emelj ki, ne én legyek az élni akarás vágyában, ne én legyek az erő, aki élni akar, legyek egészen a Te akaratod szerint, használj, birtokolj, ha akarod éljek, ha akarod pusztuljak. Átengedem Neked minden akaratomat, erőmet, gondolatomat, cselekvőképességemet.

Amikor egészen kiüresítette már magát, akkor esik át a keresztségen, akkor történik meg az, hogy „azonnal kijött a vízből”, de már az Atya akaratából! Mert az Atya bizonyosságot kapott Jézus felől, valami olyan dolog játszódik le, mint Ábrahám esetében: „Most már tudom, hogy féled az Istent” [Ter 22,12c]. Először – mert majd a színeváltozáskor megint valami ilyen megerősítés történik – most figyelmezteti Isten az Embert, hogy Jézus az Ő kinyilatkoztatása, Aki által kiengesztelődésre kész az Atya.

Jézus, az ember, képes megtenni ezt, az Atya kedvéért. Hol van ebben Istensége? Ott, ahol a mienk is. Először egész emberségünket kell tudni odaadni Istennek, hogy Istenivé lehessünk! Ahogy tette ezt Jézus. Nem várhatjuk el azt, hogy Jézus helyettünk üdvözít, helyettünk megvált bennünket, nem! Csak Velünk válhat, juthat megváltottságunk azzá, és üdvösségünk az üdvünkké! A magunk áldozata nélkül, ránk semmit nem ér Jézus áldozata. De kevés, ha ezt értem, ezt élnem is kell. Ez az, ami olyan rettenetesen nehéz, lemondani magunk ötleteiről, képességünkről, egyéni ambícióimról.

Uram, köszönöm, hogy oly türelmes vagy velem. hogy elfogadod azt, hogy lassan, lassan, picinyke lépésekkel, de próbáljak mindent elengedni, aki még vagyok. Segíts, hogy eljutni tudjak arra a fejlettségemre, amire Te eljuttatni akarsz engem! Kegyelmed nélkül nem megy, szeretgetésed nélkül nem megy. Hallásom, érzékeléseim megtisztulása nélkül nem megy, de akarok. Akaratomat te váltsd valóságoddá! Ámen