„És csodálkozott hitetlenségükön.”

2Sám 24,2.9-17 - Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: „Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.” Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt. Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: „Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.” Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához: „Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.” Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: „Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.” Azt mondta erre Dávid Gádnak: „Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.” Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: „Elég, vond vissza immár kezedet.” Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: „Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!”

Mk 6,1-6 - Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

„És csodálkozott hitetlenségükön.”
Szemetét ontja a föld, /kénszagot áraszt. /Hullákat temetünk, /míg hullámaink eltemetnek. /Nincs többé emlékezet! /Mámorban fetreng nemzet, /a pillanat önkívülete kerget, /szelet kavar, orkánná nő, /majd eltapossa a teremtett fiakat. /Nem ad nekik időt, már többé soha. /Az csak most van. /Ki rá érdemtelen, minek jövendő, /álom, képzelet, remény! /A hit legyőzi a félelmet, /a félelem felfalja a hit apostolát. /Ki győz? Győztes lehet a halál? /Bizony, haldokló már életnek /nem adja szavát. /Ha hinni tudnánk, hogy /élet akkor kezdődik csupán, /mikor fényét kezdi ontani a homály! /Ez addig készület, semmi más. /S hogy mire? /A hit rejti a válaszát. /Addig, míg az ésszel replikáz. /Minden kérdés feleletre vár! /Ebben van szabadság. /Csak akarja a szív /megtalálni a jó válaszát! /Ne elégedjen meg azzal, /hogy ismerte – talán. /Bizonyíték – bizonyság. /Ki keresi, megtalálja, hol az igazság!
Van dolgunk ezzel, mert a hit, mi embert igazgatja, tudatosságából fakad. A mai kornak biztosan, az a problémája, hogy a tudatosságot nem bírja, vagy nem meri felvállalni. De az is lehet, hogy egész egyszerűen kényelemből nem vállalja fel. Ami azt jelenti, hogy az Ember önmagát értékeli le, elértéktelenítődik! És ezt senki másra nem foghatja, ez a maga bűne, és végül kárhozata lehet. Vagyis, az Ember önmagát fenyegetve él, önmaga ellenére, azzal, hogy a máért feláldozza jövőjét. Zsugori, élhetetlen, kapzsi, önző, kétségekkel teli, és kisstílű módon. Pedig nem kellene mást tennie, mint hitét őrizni, megtartani, vigyázni, félteni minden cselvetéstől, mi veszélyezteti. Az életbe, és az élet urába vetett hit az egyedüli, ami az Embert megmentheti. Ami értelmet ad annak, hogy jövőt építsen, családot alapítson, gyermekekkel vegye körbe magát, és abban örömét lelje. Ahelyett, hogy esendő módon önmagára, önmaga kedvére, élvezetére pazarolja minden energiáját, ráadásul azzal a szándékkal, hogy környezetéből is minden energiát elszívjon a maga élvezetére, aki végül mindezt, a halálba viszi! Ha jól belegondolunk, ez nem más, mint az energia meg nem maradásának a bizonyítása. Az Ember önmaga ellenére bizonyít olyant, amiben nem hisz! Mert más törvényszerűséget fogad el – elméletben – az energia megmaradásának törvényét, ám már abban sem hisz. Komolytalanná válik az Ember már önmaga számára is, hát akkor miért vegye őt komolyan Teremtője, az Isten?
Istenünk, ments meg önmagunktól, hogy teremtményed dicsőségedre lehessen, és önmaga boldogulására! Ámen