Mára két lehetőséget kínál egyházunk olvasmánynak.

ApCsel 22,3-16 - Ő pedig így szólt: „Zsidó ember vagyok, a cilíciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál. Az atyák törvényének szigorúsága szerint nyertem oktatást, a törvény buzgó követője voltam, amint ti is azok vagytok ma mindnyájan. Ezt az utat pedig halálra üldöztem, megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket. Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. Leestem a földre, és szózatot hallottam, amely azt mondta nekem: „Saul, Saul miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt. Erre én megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig azt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba. Ott megmondják majd neked mindazt, amit tenned kell.” Mivel azonban a ragyogó fény következtében nem láttam, a kísérők kézenfogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű férfi, aki félte Istent a törvény szerint, s akiről az ottlakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, felkeresett, és mellém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, láss!” Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig így folytatta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, és szavait a saját szájából halld. Tanúskodni fogsz mellette minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál. Most pedig miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét!”
vagy
9,1-22 - Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre remegve és ámulva megkérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” Az Úr azt válaszolta neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.” Ananiás azonban azt felelte: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.” De az Úr azt mondta neki: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: „Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.” Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: „Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?” Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és tanúságot tett Krisztusról.

Mk 16,15-18 - Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Mára két lehetőséget kínál egyházunk olvasmánynak. Mindkettő azt írja le, hogyan tért meg Pál. Az egyik a saját szájából hangzik el, a másik elbeszélés. De mindkettő figyelemre méltó, megrázó, elgondolkodtató. Hiszen az Evangéliumok után Pál tanításai azok, amelyekből felépíthetjük kereszténységünket. Vagyis, Jézus élete mellett, egy igazi megtérő életpéldája ad mintát ahhoz, hogy ne csupán keresztényekké, de Istenhívőkké is lehessünk!
Nem kimondottan Pálról szeretnék elmélkedni, hiszen, úgy gondolom, hogy a Szentírás minden mondata azért íródott, hogy az bennünk szülessen újjá, megtérésünkre segítsen bennünket is. Mert vallom, hiszem, hogy minden kereszténynek szüksége van a megtérésre. Az újjászületésre. Ahogy Jézus tanítja azt Nikodémusnak (l.: Jn 3,1-13) Aminek egy módja az, amit Pál megélt. Ne várjuk, hogy az történjen velünk is, de meg kell történnie, vagy ilyen katartikus élményként, vagy folyamatos fejlődés útján, vagy ki tudja milyen módon szólíthat meg az Isten – pont engem. De szólít, fejbe fog vágni, ha még nem tette meg, illetve, ha én felismerni merem a magam történetében. Mert mindegyikünknek van története, de kell, hogy az tartalmazzon hitbéli történetet is. Mikor nem a zsebünk fog telni, vagy nem a tudásunk fog gyarapodni; amikor nem az e világi vagyonunk fog szaporodni, hanem azok az örök értékek bennünk, ami bizonyító erejűvé teszi azt, hogy életem többet mond annál, mint amit e világban tapasztalhatok meg. Vagyis, e világ mutat valami és valaki felé, mint egy kapu, amely kitárul előttem, hogy beláthassak abba a végtelen valóságba, aminek halovány leképezése csupán ez a szemmel, füllel, szájjal, orral, és kézzel megtapasztalható. Létezésem azt kívánja csupán tőlem, hogy figyeljek, a természetes tapasztalásaimat fogjam fel, érzékeljem, és értékeljem ki. Majd engedjem meg, hogy megérintse a szívemet, és elindítsa bennem a sejt szintű reakciókat, vagyis engedjem, hogy ki lettem a tapasztalásaim által, azt a Lélek segítse kibontakoztatni, érzékiségemmel ízesíteni. Alakítson, ne bánjam azt, hogy olyanná formál, akinek nem is sejtettem magam. Hogyan is sejthettem volna, mikor még nem az voltam, nem volt arról tapasztalásom. Tudatosulni kell bennem annak, hogy egy létező akaratából vagyok, ahogy minden más élőlény ebben a világban, akik nem tehetnek róla, és nincs közük hozzá, hogy vannak, és mégis vannak, gyönyörködtetnek, vagy éltetnek, vagy feljogosítanak arra, hogy reménykedjek, higgyek benne, és megszeressem őket!
De visszatérve a megtérésre. Ha voltam is valamikortól – úgy vélem keresztény, hívő – akár nem, az mindegy. Soha nem az számít – és ezt bátran állítom, hogy Isten számára sem -, hogy ki voltam, hanem mindig az számít, hogy most ki vagyok, és merre tartok. Mert a mában mutatkozik meg az, hogy van-e életképességem, életre való vagyok-e, vagy sem. Soha nem lehetek elégedett magammal! Amihez azonban az kell, hogy legyenek kérdéseim. Ahhoz, hogy legyenek kérdéseim, nyitottá kell lennem, érdeklődővé kell lennem, felfedezővé kell válnom. mindannyiunkban él ez a képesség, de nem szabad elaltatni, vagyis hinni kell, hogy a felmerülő kérdéseim nem együgyűek, jogosak, szükségem van rá, hogy megtaláljam rájuk a választ. Minden kérdésemre kell lenni válasznak, csak vállalnom kell, hogy utánuk megyek, és nem nyugszom bele, amíg nem kapok rájuk választ. Keresnem kell a válaszokat, és mindig hiteles forrást kell keresni a válaszaimhoz! A felnőtt, szabad, és önálló embert az jellemzi, hogy maga tesz föl kérdéseket, és maga keres rájuk válaszokat. Soha ne kelljen nekem a mások válasza, ne legyen elég számomra, mert akkor nem vagyok szabad! Addig kell magamban leásni, amíg fel nem törnek a kérdéseim, és akkor kezdődik a megtérésem, amikor már képes vagyok kérdéseket megfogalmazni, csak ne álljak meg itt. A mai kereszténységnek a legnagyobb rákfenéje az, hogy nem mer kételkedni, kérdezni, és megkeresni kérdéseire a maga válaszát. Így nem alakulhat ki bennünk a személyes Isten élmény és Isten tapasztalat. Számunkra az Egyház – a közösség, mely Krisztus közössége - ne az legyen, aki mögé bebújva azt mondhatjuk, hogy én keresztény vagyok, hanem az kell legyen, aki segít bennünket ahhoz, hogy rátaláljunk a magunk, a saját hitünkre, mely az Istennel való személyes kapcsolatot jelenti. Én egyházamtól ne várjak mást, mint azt, hogy mankót adjon, míg fel nem növök ahhoz, hogy én tudjam gazdagítani, hitemmel az egyházamat, népemet, és azt a világot, melybe Isten beleteremtett. Teremtett vagyok, Isten képére és hasonlatosságára, bizonyítékként arra, hogy ebben a teremtett világban minden jó úgy, ahogy Isten elképzelte. „Legyen meg a Te akaratod”, általam, velem, és rajtam!
Bizony, ha Pál nem bizonyította volna hitét, ha nem evangelizált volna, ha nem misszionált volna, mi lenne nekünk, miből építkezhetnénk, nőhetnénk bele Krisztusba? Ez az én feladatom is: ha én nem evangelizálok, nem misszionálok, akkor mi lesz azokkal, akik utánam jönnek? Az egész emberiség egy család, egymástól vagyunk függésben, és van függésben üdvösségünk, ha kisarkítom a kérdést.
Azt hiszem, hogy valami ilyesmi Pál megtérésével, tanításával Istennek hozzám szóló mai üzenete. Hinnem, és tudnom kell, hogy megkaptam ehhez az élethez a megfelelő talentumokat, amelyek kellenek ahhoz, hogy helyemet a világban betöltsem, Isten akaratából, rendeléséből, felkenésével! Szentségi állapotban vagyok, mióta megszülettem, és mióta eszemet tudom, de bizonyosan attól kezdve, hogy megtérésemet kegyelmi ajándékként viselem. Úton vagyunk, mindannyian, hogy majd megérkezhessünk. Tudom, hiszem, hogy hova szeretnék megérkezni, ami ajándékommá lehet, de ajándékot csak az várjon, aki tesz is azért valamit, hogy felfigyeljenek rá.
Uram, Istenem, figyelni, érteni, hasonulni igyekszem Hozzád, annak alapján, amit szent Fiad, Jézus Krisztus mond rólad, és mutat be számomra. Add, hogy értésem a világosságra vezessen, Benned teljen be! Ámen