Majd folytatódik …

2Sám 1,1-4.11-12.19.23-27 - Miután Saul meghalt, Dávid pedig az amalekiták megverése után visszatért, és már két napot Szikelegben töltött, történt, hogy a harmadik napon megszaggatott ruhában és porral behintett fővel megjelent egy ember, aki Saul táborából jött. Amikor Dávidhoz ért, meghajtotta magát, és arcra borult. Dávid megkérdezte tőle: „Honnan jössz?” Az ember azt felelte: „Izrael táborából menekültem.” Dávid tovább kérdezte: „Mi történt hát? Mondd el nekem!” Az ember azt válaszolta: „Megfutamodott a nép a harcban, és sokan elestek és meghaltak a népből, sőt maga Saul és Jonatán, a fia is meghalt!” Erre Dávid, és mindazok az emberek, akik vele voltak, megragadták és megszaggatták ruháikat. Napestig jajveszékeltek, sírtak és böjtöltek Saul és a fia, Jonatán, valamint az Úr népe és Izrael háza miatt, hogy a kard által elestek. Izrael, megölték a dicsőket hegyeiden! Miként estek el a hősök! Saul és Jonatán, akik életükben úgy szerették, becsülték egymást, holtukban sem váltak el egymástól. Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál vitézebbek voltak! Izrael lányai, sirassátok Sault, aki bíborral titeket gyönyörűn ruházott és ruhátokra arany ékszereket rakott. Mint estek el a hősök a harcban! Jonatánt megölték halmaidon! Fájlallak, testvérem, Jonatán, oly kedves voltál nekem, szeretetem nagyobb volt irántad, mint szerelmem feleségeim iránt. Mint az anya szereti egyetlen fiát, úgy szerettelek én téged. Mint estek el a hősök, és vesztek el a harci fegyverek!”

Mk 3,20-21 - Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor övéi ezt meghallották, elmentek, hogy elvigyék őt, mert azt mondták: „Megháborodott.”

Majd folytatódik e Márktól való, Jézusról szóló történet. De most itt, ennél a mozzanatnál, ennél a történésnél időzzünk el. Határozottan, több fordításban is ez áll, Jézus ismerőseiről, hogy „azt mondták”, tehát nem hitték, csak „mondták”. Lényeges különbség. Ebben a formájában azt kell mondanunk, hogy ismerősei féltették Jézust, hogy túlhajtja magát, megszállottan végzi azt, amire úgy érzi, mert hiszi, hogy éppen akkor az a feladata. De a féltés alól Jézus kibújik … . Még ne erről beszéljünk. Keressük ebben a momentumban, hogy mi közünk van ehhez az esethez? Hol állok én?
A szereplők itt: maga Jézus, a tömeg, és „övéi” – Jézus ismerősei, rokonai.
A tömeg, aki már hallott Jézus csodáiról, valószínűleg tanításairól, arról, hogy Valaki, aki egészen különös, megszállott, elkötelezett: kíváncsiak, érdeklődők, keresők, hiányt szenvedők, vagy bármilyen hiánytól szenvedők, akik vállalják azt, hogy kimennek elé – Jézus elé – és idejüket, energiájukat, hiányukat adják – akarják odaadni – azért, hogy ettől az embertől kapjanak választ. Vajon mit kezdenek a válaszukkal?
Az „övéi”, „hozzátartozói”, akik, tételezzük fel, hogy féltették csupán, hittek benne, neki, hogy Istentől vannak képességei, ember létére. Azt, hogy mire lesz még képes, hogy Isten benne a megváltót küldte el, hogy Ő maga az Isten második személye, a Fiú, nem valószínű, hogy értették volna, bizonyosak lettek volna ebben. Nem teológusok, nem biblikusok voltak, és nem is azok, akik a krisztológiát, mint tudományt alkalmazásba vették volna, beépítve hitükbe. Egyszerűen a maga valóságában megélték emberi világukban a tényszerű valóságot. A közülük való, a hozzájuk tartozó, az ács fia, Mária gyermeke valami olyat tesz, amit eddig még senki, és annyira, hogy magával nem is törődik. A mienk, a birtokunk, a mi dolgunk az, hogy vigyázzunk rá, ha már Ő magára vigyázni képtelen. Arról nem esik szó, hogy Mária, az Istenanya közöttük volna.
Végül, ott van Jézus, Aki már egészen elkötelezetten az Atyának, betölti e világi szerepét, küldetését, Isten akaratát. Talán nem látja még, minek kell vele megtörténnie, csak azt, hogy Izrael népéhez van küldetése, prófétai feladata, ami több annál, mint ami volt Illésnek, vagy Jánosnak. Teszi a dolgát, mert az Atya, az Ő Istene küldetéssel bízta meg.
Felmerül a kérdés, képzelhetem magam Jézus szerepébe? Isten, az Atya és közöttem lehet ilyen személyes viszony? Mi az én küldetésem, mire van feladatom? Ismerem már, ha igen akkor milyen elszántsággal, küldetéstudattal teljesítem? Ha még nincs bennem küldetésem ismerete, akkor mit teszek azért, hogy felismerjem? Tovább is mehetek, ha megélem küldetéstudatomat, mennyire engedek hozzám tartozóim féltésének? Mennyire figyelek e világ rezdüléseire, és mennyire az Atya akaratára?
Ha a hozzátartozók között vagyok, vagy a tömegben, akkor Jézustól mit hallok meg, a különcséget, mint embertől, vagy az Atya üzenetét?
Végül is egyetlen kérdés marad nyitva: milyen viszonyba vagyok az Atyával? Ebben a viszonyban Jézus segít elmélyülni, beleállni, vagy isteni mivoltát nem is tekintem?
Lennem kell valakinek, akihez Jézus azért szól, hogy Istenre ismerjek Benne! Különben hiába vagyok vele közösségben, akár a tömegben, akár hozzátartozóként!
Istenem, téged szólítalak. Jézus Krisztus valóságos ember és valóságos Isten létét szemlélve, hogy Te érints meg engem Benne, Vele, és Általa. Segíts, hogy ne csak a tömeg zajongását, kétkedését, morgolódását, éhségét, hiányát vegyem magamra, sőt: ne azt, hanem Jézus csodálatában képes legyek elmerülni, Aki bennem van, aki maga az Ige. Aki tőled, hozzám hoz személyes üzenetet, áldást, kegyelmet, megbocsátást, kiengesztelődést, megigazulást. hogy többé ne az legyek, aki vétkezik, hanem az, akit Te szeretni akarsz, feltétlenül, egészen, mindennek ellenére, aki eddig lehettem, hogy ezentúl Hozzád tartozónak tudjam magam, aki Veled lehetek közösségben, örökkön való közösségben: étkezésben, a villamoson, a farsangi bálban, a böjtben, a szentmisében, az igeliturgiában, a mindennapok nehézségeiben, és –vel. Mert nem megszabadítani akarsz ettől a világtól, hanem általam is megváltani akarod az egész világot, mindent és mindeneket. Belőlem kiindulva, és belém visszatérve, hozzám térve, és tőlem elindulva. Tegyél Uram engem Benned részesültté, és Hozzád hűségessé, állhatatossá a szeretetben! Ámen