Az Emberfia – mondhatnám úgy is – ura a törvénynek.

1Sám 16,1-13 - Azt mondta azért az Úr Sámuelnek: „Meddig bánkódsz még Saul miatt, noha én elvetettem őt, hogy ne uralkodjon Izraelen? Töltsd meg szarudat olajjal, s gyere, hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz, mert annak a fiai közül szemeltem ki magamnak királyt.” Azt mondta erre Sámuel: „Hogyan menjek? Hiszen meghallja Saul és megöl!” Azt mondta erre az Úr: „Vigyél magaddal egy borjút a csordából és mondd: Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Izájt pedig hívd meg a véresáldozatra és én majd értésedre adom, hogy mit cselekedj, s kend fel azt, akit majd mutatok neked.” Úgy is cselekedett Sámuel, ahogy az Úr azt mondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, elcsodálkoztak a város vénei és eléje mentek és megkérdezték: „Békés-e a jöveteled?” Ő azt mondta: „Békés! Azért jöttem, hogy véresáldozatot mutassak be az Úrnak. Tartsatok megszentelődést és gyertek velem, hogy bemutassam a véresáldozatot.” Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra. Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: „Nemde, máris az Úr előtt áll felkentje?” Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.” Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: „Ezt sem választotta az Úr.” Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: „Ezek közül nem választott az Úr!” Majd azt mondta Sámuel Izájnak: „Ez az összes fiad?” Ő azt felelte: „Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti.” Azt mondta erre Sámuel Izájnak: „Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön.” Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szépszemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: „Kelj fel, kend fel, mert ő az!” Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.

Mk 2,23-28 - Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: „Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: „Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid [1 Sám 21,2-7], amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Az Emberfia – mondhatnám úgy is – ura a törvénynek. Ezért Ő nem a szerint ítél, ahogy azt ésszel gondolná az ember, hiszen a szívbe lát, a szív szándékát ítéli meg. Ha én a törvényt csupán azért teljesítem, hogy az emberek kedvét keressem, tévedek! Itt van a Kis herceg történetének igazsága: „jól csak a szívével lát az ember”! Antoine de Saint-Exupéry megértett valamit abból ami a világosságból való, abból a Logoszból, ami kezdetben volt, amiből lett minden. Mert Isten a mindent nem az erőből, akaratból, erőszakból teremtett, hanem gondolatából, ami szeretetből való. Több volt benne a szeretetre való vágy gondolata, mint az erő, az erőlködés, a kényszer.
Amikor megélni vágyom a szeretetet, ne kényszer szülje, a törvény megtartásának kényszere, hanem Isten, az Ige, a Logosz, a Szeretet utáni vágyakozás: megfelelni annak, amire teremtett, amiért beleöltött engem az univerzumba. Beleálmodott, hogy kifejezze szeretetét, ugyanakkor, hogy általam, bennem is kifejezésre juttassa, hogy szeret! Bennem van a Mindenség szeretete iránti vágyakozása Istennek. De ez nem valami ködös, elvont dolog, hanem az a személyesség, ami általam személyes lehet Istenből, a személy, és az általam gondolatból, szóból, cselekedetből személyes érintéssé lehet Feléd. Aki vagy, bennem, mikor az univerzumból valakivel, és valamivel érintkezésbe kerülök, Isten személyes találkozását kell megélnem. Ez is a Szent Háromság egy formája: az Én, és az univerzum egy másik – az Énen kívüli részecskéje diffundál Istennel, Aki a Szeretet. Tehát minden „találkozás”, kommunikáció, minden kommunikáció Istenben elvegyülés, Isten jelenlétéről híradás kell legyen. Ha így vagyok képes létezni, élni, akkor helyesen értem a szív szavát, a szombatról szóló tanítást. Ez a lélek szerinti élet, amikor nem a test vágyai teljesülnek, hanem az anyagot is átható, átjáró, rajta úrrá levő szeretet, ami nem keresi soha a maga javát. Önmagát adja, melyben az önmaga a Logosz cselekvőképessége az anyagi világban, az univerzumban.
Ó Istenem, nekem, emberednek nem könnyű mindig, minden helyzetben e csodálatos szándékodnak szolgálatára lennem, hiába igyekezetem. De jó, hogy nem a tetteim egyedül azok, amiket Te látsz, ismersz, mert látod, hogy mi a szívem vágya, hogy Neked mindig tetsző módon legyek döntéseimben, cselekedeteimben, szavaimban, melyek viszonylagosak, töredékesek, és még talán szándékaiban sem mindig olyan egyértelműen tiszták. Ennek fényében borulok le eléd, és kérem áldásodat, megszentelő kegyelmedet, hogy Te általad váljon másokhoz való viszonyom tisztává, jóakaratúvá, jóra sikeredetté! Ámen