Ha csodát tesz velem az Isten, könnyen elvesztem fejem.

1Sám 4,1-11 - Történt aztán azokban a napokban, hogy a filiszteusok harcra gyűltek egybe. Erre Izrael hadbavonult a filiszteusok ellen és a Segítség-kövénél ütött tábort, amíg a filiszteusok Áfekben gyűltek össze és álltak csatarendbe Izrael ellen. Amikor aztán megkezdődött a harc, Izrael meghátrált a filiszteusok előtt, s azok megöltek e harcban, szanaszét a mezőn, mintegy négyezer embert. Amikor aztán a nép visszatért a táborba, azt mondták Izrael vénei: „Miért vert meg minket ma az Úr a filiszteusok előtt? Hozzuk el magunkhoz Silóból az Úr szövetségének ládáját, jöjjön közénk, hogy megszabadítson ellenségeink kezéből.” Elküldött tehát a nép Silóba és elhozták onnan a kerubok felett trónoló Seregek Urának szövetségládáját; Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr szövetségének ládájával. Amikor aztán megérkezett az Úr szövetségének ládája a táborba, akkora örömrivalgásba tört ki egész Izrael, hogy a föld rengett belé. Amint a filiszteusok meghallották a rivalgás hangját, azt mondták: „Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában?” Amikor megtudták, hogy az Úr ládája jött a táborba, félelem szállta meg a filiszteusokat és azt mondták: „Isten jött a táborba!” Majd felsóhajtottak és azt mondták: „Jaj nekünk, mert nem volt ekkora ujjongás sem tegnap, sem tegnapelőtt. Jaj nekünk! Ki szabadít meg minket ezeknek a felséges isteneknek a kezéből? Ezek azok az istenek, akik annyi csapással sújtották Egyiptomot a pusztában! Legyetek erősek, legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a hébereknek, mint ahogy azok szolgáltak nektek, legyetek erősek, harcoljatok!” Harcba is szálltak a filiszteusok, s úgy megverték Izraelt, hogy mindenki a sátrába menekült. A vereség igen nagy volt: harmincezer gyalogos esett el Izraelből. Az Isten ládáját is elfogták, s Héli két fia, Ofni és Fineesz is meghalt.

Mk 1,40-45 - Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: „Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: „Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak [Lev 13,49], és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

Ha csodát tesz velem az Isten, könnyen elvesztem fejem. Pedig … ártó lehet fecsegésem, és talán pont annak ártok vele, aki jót tett velem, akinek hálával tartozom. Az együgyűség kárt, bajt, és gondot okoz. A bölcsesség Istene pedig nem ezt várja tőlem! Türelmet, körültekintést, szelídséget, alázatot követel a szeretet. Hogy ne erőből, ne magamból oldjam meg a feladataimat, hanem én legyek a megoldása annak, aki tudja, ismeri mindennek a következményét, és pontosan ezért int türelemre, csendességre, nyugalomra. Nem szabad elhamarkodottan cselekedni, csak azért, mert én magamnak ez a jó, a kellemes. Tulajdonképpen ha így viselkedem, nem Istenre irányítom a figyelmet, hanem magamra vonom, és, ha magamra vonom, akkor csak ellenszenvet váltok ki a másikban, aki úgy ítéli meg a helyzetet, hogy miért szeret engem jobban Isten, mint őt? Amit ő is tud, és én is tudok, hogy nem így van, de mégis, a hirtelen kontraszt, őt háttérbe taszítja, engem pedig előtérbe helyez – vele ellenében. Helytelen, hibás dolog, hiszen nekem Istenre, az Ő végtelen jóságára kell irányítani a figyelmet. Nem az a fontos a másik ember számára, hogy velem mit tett az Isten, hanem az, hogy az, amit tett velem, az mennyire változtatott meg, mennyivel tett jobbá, állhatatosabbá, hűségesebbé, igazabbá, szeretetre képesebbé. Nekem erről kell tudnom hírt vinnem az embereknek: Szeret az Isten, ahogy téged, úgy engem is, és ahogy minket, úgy őket is. Mi vagyunk az Ő oszthatatlan szeretetében egyek! Igen, csodálatot akar kelteni bennünk az Isten, hogy megváltozzunk, hogy lelki emberekké legyünk, hogy az Ő szeretete ne vesszen kárba, ne legyen hiábavaló, amit a világba teremt. Abba a világba, amiben én élek, aminek számára én is része vagyok, így, bennem is élni akarja teremtő szeretetét minden pillanatban. Nekem, általam – is - akarja szeretetét megsokszorozni! Tanúja legyek szeretetének, hordozója, megélője.
Igen Uram, Te belém oltod, rám bízod, nekem adod szavaidat, hogy szavaid bennem életre keljenek, életté legyenek, hogy megérőddé legyek, és megtérítsed általam is a világot. Pont most, és pont itt, ahol vagyok, ahol létet lehelsz belém, éltetőddé teszel! Nem különös dolgot, vagy rendkívüli dolgot vársz tőlem, csak csupán, egyszerűen azt, hogy Téged éljelek a világba, a gonoszság ellenében!

TÉGY ENGEM BÉKÉD ESZKÖZÉVÉ

Uram,
tégy a béke eszközévé.
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet van,
hogy megbocsássak,
ahol bűn van,
hogy egyesítsek,
ahol széthúzás van,
hogy igazságot hozzak,
ahol tévedés van,
hogy hitet vigyek,
ahol sötétség van,
hogy örömet vigyek oda,
ahol szenvedés van.

Nem azért, hogy vigasztalódjam,
hanem, hogy vigasztaljak;
nem azért, hogy megértsenek,
hanem, hogy megértsek
nem azért, hogy szeressenek,
hanem, hogy szeressek;

csak ez a fontos,
mert amikor adunk – kapunk,
amikor megbocsátunk – bocsánatot nyerünk,
amikor meghalunk – új életre kelünk.

Assisi Szent Ferenc