Látod? Még Jézus sem lehetett meg – emberként – ima nélkül!

1Sám 3,1-10 - Azokban a napokban, amikor a gyermek Sámuel Héli előtt az Úrnak szolgált, ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás. Történt azonban az egyik nap, amikor Héli, akinek szeme elhomályosodott már és látni sem tudott, a szokott helyén pihent, Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: „Itt vagyok!” Azután odafutott Hélihez és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Héli azt felelte: „Nem hívtalak, menj vissza és aludj!” Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Az ezt felelte: „Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: „Itt vagyok, hívtál!” Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

Mk 1,29-39 - Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres.” Azt felelte: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Látod? Még Jézus sem lehetett meg – emberként – ima nélkül! Nekem folyamatos, állandósult kapcsolatban kell lennem az Úrral, hogy a világ félre ne vezessen! No, meg azért is, hogy mikor szólít, meghalljam, ne nyomja el semmi bennem az Uram hangját.
Vigyáznunk kell, hogy semmi acsarkodás, Istenhez nem illő szeretetlenség el ne távolítson tőle. Az imádság varázslata, hogy képes legyek az égiekhez ragaszkodni – a szeretet munkálkodjon bennem, a szeretetre hajlandóság, a szeretetre képesség, hogy mindig vágyakozzam a jót tenni. A pszichém igényli, a lelkem vágyakozza, elmém tudja szükségét! Mégis, mikor feladataim – mit annak tartok – elborítják elmémet, lefoglalnak, képtelenné válok rá, hogy Hozzá forduljak. Ez arra mutat, hogy énem még mindig önmagam rabságában sínylődik, nem szabadítottam még fel Istenem számára. Ez a hitem gyöngeségére mutat; dolgoznom kell rajta, sokkal jobban kell megerősítenem tudatomat, hogy engedelmes legyen a léleknek, felértékeljem vágyakozását, miközben leminősítsem elmém fontoskodását! Lelki emberré kell válnom, hogy Istennek legyek szolgálatára, ne pedig a világnak. A halhatatlanság éltessen, ne pedig a halandóság, mi úgy is elmúlik, megtörik, és végül veszendővé lesz, értéktelenül és feledésbe hull. Mert nem e világ igényli jelenlétemet, hanem egyedül az Isten! Tudnom kell, hogy a világ tud pótolni, de Isten kizárólagosan ad nekem megbízást az Életre, amit, ha nem töltök be, akkor helyemben űr marad! Mert mindegyikünk személyes meghívásával van itt e világban! Ahogy mindegyikünket személyében váltott meg, engesztelt ki önmagával Isten, Jézus Krisztusban! Ezért kell komolyan vennem Jézus kérését, felszólítását: „Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” [Mt 26,41]
Ami feltűnik számomra, hogy Jézus, soha sem szólít meg egyes szám második személyben, ellenben mindig többes szám második személyben! Mindenkihez egyként szól, még akkor is, mikor ezt mondja: „aztán, elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” [Jn 14,3]. Ebben benne van az is, hogy egymásért is felelősek vagyunk. Azonban, mindegyikünknek személyesen kell értenie, hogy „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” [Mt 6,24]. Mert viszonyunknak úgy kell egymáshoz viszonyulnia, hogy mindegyikünk az Istenhez szeretettel viszonyulhasson: „Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz.” [Róm 12,9]. De, „Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz.” [2Tessz 3,6].
Uram, Istenem, add, hogy lehessek akár Héli, akár Sámuel, csak hitemben elég tiszta és erős arra, hogy Neked tetszeni tudjak! Ámen