Nem ismer minket a világ!
1Jn 2,29-3,6 - Ha tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazságot cselekszi, tőle való. Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is. Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn. Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn. Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg.
Jn 1,29-34 - Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”
Nem ismer minket a világ! Ne is várjam el tőle. Ám, bennem se legyen kíváncsiság iránta, jobban, mint amennyire a szeretet igényli tőlem! Mire gondolok?
János ezt mondja: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” Pál így folytatja: „Amikor üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket. Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, s a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk.” [Tit 3,4-7].
Jézus még világosabban beszél: „Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.” [Jn 3,6-7].
Bizony, ha ezek ismeretében a világot ismerni akarom, akkor visszaminősítem magam. Visszavágyom a testbe, mikor pedig a lélekből lettem már. Vagyok, abban a közegben, melybe Isten felemelt; elkötötte lábam a földtől, hogy szállni bírjak, a széllel, a lélek könnyedségével. Ami derűs szabadság, a világ gondjaihoz már nem ragaszt. Szemlélni Isten szeretetét, megérezni, és abban elmerülni, engedve, hogy kényeztessen, elragadjon. Ragaszkodni Hozzá! Tudva, érezve, megtapasztalva, hogy a világ csábít, megszerezni próbál. Látni és tanúskodni róla annak a dolga, kit nevén nevez, gyermekeként. Legyen ez büszkeségem, bátorítom, hitemben erősségemmé; hogy szövetségét megőrizni, törvényeit követni ne kényszerűség legyen, hanem boldogító öröm. Látni, érzékelni a világot, de láttatni benne az irányultságot, mi felé tartani kell annak, ki e világban megrekedni látszik értetlenül. A bizonytalannak bizonyosságot adni. Mert a bizonytalan azért az, mert érzi, de még nem érti, hogy e világ számára idegen, többre érdemes. Érdemesüléséért van hitvallásom. A reményem Istenben - ha megszentelődésem, akkor reményt akar nyújtani általam Isten másoknak! Mert megszentelni akarja a világot! „Eszközei” vagyunk a szeretetnek, ha bennünk életre kel! Ki elveszi a világ bűneit, helyette megszentel, megtisztít, felszabadít. Benne nem marad meg a bűn. Mekkora kontraszt? Míg a világ a bűnbe ránt, magával ragad, és magával együtt megsemmisít, addig Istenünk – ha átengedjük Neki – bűneinktől megszabadít, megtisztít, és megszentel; aminek eredménye az örök élet. Miért is vágyakozom az örök életre? Mert Isten a maga hasonlatosságára teremtett, belém oltva a vágyakozást az élet után. Vagyis: természetem szerint életre vagyok teremtve, természetellenes a megsemmisülésem. Ezzel kell legelőször is azonosulnom: emberségem Isten arcú, Istenre nyitott, ami fejlődésem iránya, ha képesnek tartom rá magam. Amihez magamat meg kell alázni, vagy úgy is kifejezhetem, hogy egómat le kell bontani, ki kell lépni önmagamból, el kell indulnom a másik ember felé, hogy rajta keresztül, benne, általa, vele, felismerjem Istent, Aki minden teremtett sejtben benne van; minden teremtett sejt Rá mutat, Rá irányítja figyelmemet.
Istenem engedd, segíts, hogy elbírjak ezzel a felismeréssel, és dicsőségedre lenni bírjak! Ámen
