Ha megmarad bennünk „a tőle kapott kenet”
1Jn 2,22-28 - Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya. Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. És ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk, az örök élet. Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne. Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle.
Jn 1,19-28 - János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” - felelte. „A próféta vagy?” - Erre is nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
Ha megmarad bennünk „a tőle kapott kenet”, akkor nincs szükségünk mások tanítására! Bátor kijelentés ez. De bátorító kijelentés is ez. De, honnan is lehetne bátorságunk követni Krisztust, ha nem lenne bennünk a belőle forrásozó hit, mely erőt ad. A személyes kapcsolat Krisztussal legelőször is szeretet, szerelem, mely a Szentírásból süt, átjár, és életre fakaszt, életet fakaszt. Vágyat kelt bennem, hogy érte tenni akarjak, majd bírjak. A Benne való élet, a lélegzet, gondolatot szül, a gondolat imádságra fakaszt, és az imádságból kihallom végül mit kell tennem. Ahol a kell, nem valami önérvényesítő erőszakosság; de sokkal inkább megengedő jóság. Megmaradni benne, hogy ne legyen meglepetés, mikor újra megjelenik, még kevésbé szégyenérzettel vegyített csalódottság, önvád, sőt siralom, mi elértéktelenít végleg. Ehhez egyre inkább, életem folyamán az örök-értékűségre kell törekednem. Vagyis nem a ma hasznát kell keresnem, hanem mindig a távlatokat kell kémlelni szememnek: hova vezet a mai nap engem, ha már egyszer megízleltem a szeretet és igazság ízét?
Én is képes lehetek rá, hogy ne rólam szóljon az életem, hanem Valakiről adjak hírt, hordozzam üzenetét. És ez a valaki az legyen, Aki hordozza az igazságot, mert önmaga az Igazság, az örök igazság! Akiben az igazság ennyi: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.” [Jn 15,9-10] Ami olyan egyszerűn hangzik, mégsem könnyű. Istenem add, hogy angyalaid vezessenek a jóra, a szeretetre; hogy képes legyek azt tenni, amit Te akarsz pont most és mindenkor tenni általam. Mert tudom, hogy használni akarsz, általam akarsz lenni a világban, a világ hasznára, hogy bennünket, embereket üdvözíts. Ámen
