A hitben fogantatik az erő, a kegyelem által!
Ter 15,1-6; 21,1-3 - Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: „Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” Ábrám ekkor megkérdezte: „Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat!” Aztán így folytatta Ábrám: „Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm!” De az Úr azt válaszolta neki: „Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!” Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: „Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!” Aztán így folytatta: „Éppen ilyen lesz az utódod is.” Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki.
Az Úr azután meglátogatta Sárát, amint megígérte, és teljesítette Sárának, amit mondott. Fogant ugyanis és fiút szült Ábrahámnak vénségében, abban az időben, amelyet Isten előre megmondott neki. Erre Ábrahám elnevezte fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak.
Zsid 11,8.11-12.17-19 - Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött [Ter 12,1.4], bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől - és pedig egy ereje vesztettől - olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van [Ter 22,17]. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét [Ter 22,1-2], aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: „Izsák utódait hívják majd utódaidnak” [Ter 21,12 G]. Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát - előképül - vissza is nyerte.
Lk 2,22-40 - Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve” [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: „Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát” [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek” [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át - hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.
A hitben fogantatik az erő, a kegyelem által! Erre példa Ábrahám, és felesége Sára. Figyeljünk csak oda, mit is mond Szent Pál. A két ember, akik összetartozásukban sem egymásban hittek, hanem az Istenben: nem egymásnak voltak engedelmesek, hanem az Istennek; erejüket nem egymás lelkesítéséből nyerték, hanem hitükből; hitük ráadásul nem az életben volt, hanem azon túl is Istenben; így válhatott életük sokaknak életévé!
Amiből számomra az a tanulság, hogy Istennek bennünk van reménye! Nekünk kell Isten reményét hitre váltani, hogy életünk legyen, és életünk másokért legyen. Mit jelent ez konkrétan? Mindenkinek mást és mást, de, hogy rájöjjek, hogy számomra mit jelent, nekem kell olyan közel kerülni Istenhez – olyan mélyen hinnem Istenben, hogy a hitem által váljon erősségemmé az értés. Sára, és Ábrahám nem tettek mást, engedték, hogy teljesüljön bennük Isten akarata. És ez, gyengeségükben lett. Tehát amíg erőm a magam erőlködése, addig talán pontosan Isten beteljesülése ellen vétek, nem hagyom, hogy rajtam véghezvigye azt, ami velem szándéka, teremtői és üdvözítői terve. Vedd tudomásul Ember, hogy eszköze vagy a Szeretetnek, Istennek, Aki mindeneket szeret úgy, hogy élete legyen, ráadásul az övével azonos: örök élete! Aki ennek akadályává lesz, kihullik a rostán, feledésbe hull; míg az, aki Vele együttműködésre kész, még ha esetlen, erőtlen, bűnös is, Isten irgalmára érdemes! Valósággá úgy lehetek, ha engedem, hogy általam teljesüljön Isten terve, okoskodás nélkül, erőlködésem nélkül, szabad akaratom feletti rendelkezésem átengedésével!
Itt vagyok Istenem, tégy velem, ahogy az számodra tetsző, akár életem árán, vagy életemmel, ahogy Te azt tervedben az egész részére részként akarod! Ámen
