Újra csak azt mondom: „Vigyázzatok”!

Iz 63,16b-17.19b; 64,2b-7 - Mégis te vagy a mi atyánk! Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te vagy, Uram, a mi atyánk, Megváltónk a te neved öröktől fogva. Miért hagyod, Uram, hogy letévedjünk útjaidról? Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Fordulj vissza szolgáid miatt, örökséged törzsei miatt! Olyanok lettünk, mint akiken nem te uralkodtál öröktől fogva, akiket nem a te nevedről neveztek el. Bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál! Színed előtt a hegyek megrendülnének!

amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének! Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik. Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk! Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket. Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket. De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.

1Kor 1,3-9 - Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.

Mk 13,33-37 - Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; hogy amikor váratlanul eljön, alva ne találjon benneteket. S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!”

Újra csak azt mondom: „Vigyázzatok”!

Így hallom a mai evangéliumot, hiszen tegnap ugyan ez hangzott fel, de akkor Lukács volt az, aki ezt fontosnak tartotta feljegyezni. Legyünk éberek, és imádkozzunk!

Miért nem természetes ez számunkra; vagyis, hogy sokkal természetesebb, hogy életünk e két jellemzőre alapuljon? Virrasztás, és imádkozás. Hol vesztettük el ezt a természetes ragaszkodást, kötődést Istenhez? Aki még így is, még most is hűséges hozzánk! Pedig már Izajás leírja, hogy „Te vagy a Megváltónk – öröktől fogva!” De, mit jelenthetett ez akkor, mennyivel volt különb, elvonatkoztatott jelentőségű kijelentés akkor, mint a mi számunkra, akik már Isten áldozatának a valóságában élhetünk?

Erről ma van módom elmélkedni, Advent első vasárnapján. Az új kezdet hajnalán! Mit jelent számomra, hogy Isten újra felkínálja nekem, hogy értem jött, rám gondolt, mikor Az Asszonyt választotta ki arra, hogy minden születő élettel egyező módon jelentse ki magát –örökkévalóságát, és elkötelezettségét, elhívatottságát értem, az Emberért! Ráadásul a személyemben vagyok fontos a számára!

Isten, Jézus Krisztusban, egy lesz azok közül, akikkel meg akarja értetni, hogy mi mind arra vagyunk meghívva, teremtve, hogy emberként – anyagként, romlandóként megdicsőülhetünk az Atyában, ha készek vagyunk ebben a formánkban visszaigazolni azt a bizalmat, amit Isten eredendően teremtett belénk: képesek vagyunk rá – küldetésünk az -, hogy megdicsőítsük Istent! Ami semmi különöset nem jelent, csupán azt, hogy felismerjük, megértjük és elfogadjuk – képesek vagyunk rácsodálkozni arra, hogy milyen bőkezű, pazarló szeretettel szeret engem – az Embert – az Isten, minden teremtésében: amit képes vagyok érzékelni, megtapasztalni. Hiszen Isten érzékszervekkel, érzékelő képességgel, érzelmekkel, felfogóképességgel, sőt, értékítélettel tett önmagához hasonlóvá!

Én, személyes valóságomban képes vagyok arra, hogy Mária, József, de még Jézus személyiségét is hordozzam, elsajátítsam; csak azért, hogy istenarcúvá nőjjem, nőhessem ki magam!

Valóban, képes vagyok ezt tudomásul venni? El tudom fogadni, meg tudom élni? Nem nyom agyon ez a felelősség? Ki tudom mondani? Uram legyen . legyek – a Te akaratod szerint való! Csak soha el ne szakadjak tőled, míg végül Hozzád térhetek végleg! Ámen