Minden előre meg van írva

Dán 6,12-28 - Így azok az emberek, akik fürkészve lesték, rá is találtak Dánielre, amint imádkozott és Istenéhez könyörgött. Erre elmentek, és kérdést intéztek a királyhoz a parancs felől: „Király! Vajon nem rendelted-e el, hogy mindenkit, aki harminc napon belül valamely más istenhez vagy emberhez fordul kéréssel, mint hozzád, király, azt vessék az oroszlánok vermébe?” Azt felelte nekik a király: „Úgy van a dolog, a médek és a perzsák megszeghetetlen törvénye szerint.” Ekkor ők feleltek, és azt mondták a királynak: „A Júda fogoly fiai közül való Dániel nem törődik törvényeddel és a határozattal, amit kiadtál, hanem naponként háromszor elimádkozza a maga imádságát.” Mikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, és Dániel mellé állt, hogy őt megszabadítsa, s egészen napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse. Ám azok a férfiak megértették a királyt és azt mondták neki: „Tudd meg, király, hogy a médek és a perzsák törvénye szerint semmiféle határozatot, amelyet a király kiad, megváltoztatni nem szabad.” Erre a király kiadta a parancsot, és Dánielt előhozták, és az oroszlánok vermébe vetették. Azt mondta akkor a király Dánielnek: „A te Istened, akit te mindenkor tisztelsz, szabadítson meg téged!” Aztán hoztak egy követ, rátették a verem szájára, s a király lepecsételte gyűrűjével és főembereinek gyűrűjével, hogy semmi se történjék Dániel ellen. A király aztán hazament, és étkezés nélkül nyugalomra tért. Nem is hordták fel elé az étkeket, de még az álom is elkerülte őt. Hajnalhasadtával aztán felkelt a király, és sietve az oroszlánok verméhez ment. Mikor a verem közeléhez ért, síró hangon hívta Dánielt és szólította őt: „Dániel, az élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz, meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól?” Azt felelte erre Dániel a királynak: „Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és ezek nem ártottak nekem, mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!” Igen megörült ennek a király, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülést sem találtak rajta, mert bízott az ő Istenében. A király parancsára azonban elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták, és őket magukat vetették az oroszlánok vermébe, valamint fiaikat és feleségeiket. Még le sem értek a verem fenekére, s az oroszlánok máris megragadták őket, és összetörték minden csontjukat. Ekkor Dáriusz király írt minden népnek, törzsnek és nyelvnek, amely bárhol a földön lakik: „Békességtek bőségben legyen! Elrendeltem, hogy egész birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét, Mert ő az élő Isten, és örökké az marad; az Ő országának nem lesz vége, és hatalma örökké tart. Ő megment és megszabadít, jeleket és csodákat művel az égen és a földön; Ő, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből.”

Lk 21,20-28 - Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. Mert a bosszúállás napjai ezek [MTörv 32,35], hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet pedig legázolják a pogányok [Zak 12,3], míg be nem telik a nemzetek ideje.

Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.”

Minden előre meg van írva – aminek be kell teljesednie. Ami nem jelenti azt, hogy mindent értünk, és mindenre van értelmünk! Mert „az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr.” [Iz 55,8].

Nem hiszem, hogy a jelek arra vannak, hogy rettegést keltsenek. Inkább feladatot jelentenek, értesítenek arról, hogy közeledik az idő. Vajon a jelek évekig fognak tartani, vagy csupán percekig? Erről is az a véleményem – kiindulva Isten szándékából, mely szeretet, és irgalom – hogy hosszú időket fog jelenteni, hogy az élők megérthessék az idők jeleit. Bennünket, kik készületben, várakozásban vagyunk, mert tudjuk, és számítunk rá, hogy el kell jönnie a végórának, nem kell, hogy a rettegés legyen a részünk. Hiszen, mi nem a halálra készülünk, így nem a rettegés, a félelem a mi utunk, hanem a vágyakozás, hogy megérkezzünk az örök életre, Isten örömére; vagy mondhatjuk úgy, hogy végre, akkor, színről-színre láthassuk az Atyát, akit, mint lélek, tulajdonképpen nem is látni fogunk talán, hanem egészen átérezni, átjárni fogja lelkünket. Mert Benne lesz létezésünk, ahogy a bennünk lakó lélek Isten része, úgy e rész az Atyában válik teljessé, Hozzá tér vissza. Énünkkel válik Isten teljessége mindent betöltő teljességgé, mert részünk van Benne! Részesültünk Istenségéből, hogy e világot betöltse Isten (Jn 1,16 – „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.”), ez a legcsodálatosabb emberi küldetés: e világ teremtésében részt venni, úgy, mint Isten szándéka, de egyben része; beteljesítői vagyunk a jövendöléseknek, ahogy az lett Jézus maga is. Ő értünk lett emberré, hogy egyértelművé tegye számunkra Isten tervét, ami bennünk, velünk válik valósággá. Jézus igazat szólt, de ezt az igazságot nekünk kell felfogni, érteni. Jézus az út, mert utat mutat számunkra, hogy értsük Istennek a velünk való szándékát. Jézus az élet, mert, ha megértjük igazságát, és azt az utat járjuk, melyet megmutatott (ami olyan értelemben út, hogy igazsága által átalakítjuk egész világlátásunkat, elvonatkoztatunk e világ gondolatiságától, és Isten szemével törekszünk látni önmagunkat, és körülöttünk mindent, és mindenkit), akkor életünk lesz, mégpedig örök életünk, mert értésünkre szolgálnak szavai: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.” [Jn 5,24] Amit úgy próbálok érzékeltetni, hogy azt mondom: Isten azonosságúvá válni a feladatunk!

Szent Ignác tanítja: ne legyen fontosabb számunkra az egészségünk, mint a betegségünk! Ami tulajdonképpen azt is jelenti, hogy ne ragaszkodjunk az életünkhöz jobban, mint a halálunkhoz. (Jn 12,25 – „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.”). Mert aki valóban keresztény, Krisztuskövető, annak ez az élete nem több, de nem is kevesebb, mint a halál, mert ugyanis mindegyik az örökéletének a része, így nincs ételme az egyikhez ragaszkodni, vagy a másikhoz vonzódni. Nekünk most, a jelenben kell megélnünk hitünket, a szeretetet, aki általunk az! Isten, aki A szeretet, nem rajtunk kívül az, hanem általunk az, mi vagyunk a valósága Istennek, és ez által válhatunk  dicsőítésére, mert a mi dolgunk az, hogy éljük azt az életet, amit Isten önmagában megálmodott, eltervezett, és az anyagban megvalósított. Értenünk kell, hogy Isten bennünk szereti a teremtményét, és minden szépség nem csak, hogy értünk van, hanem általunk az! Ha nem vagyok képes a szépet – valaminek a szépségét - felfogni, kifejezni, akkor az nincs. Az Ember érzékelése, érzése, érzelmei által jó az, amit Isten jónak teremtett. De mert az ember szabadjára lett engedve, szabadságában kell legyen a rossz, különben nem tudná megkülönböztetni a jót a rossztól.

Istenem, add, hogy mi, akik Istentől valóknak tételezzük fel magunkat, azzá lenni merjünk, bírjunk, és elviselni legyen méltóságunk! Ámen