Krisztus! Ma mit találsz a templomaidban, mikor bennünket ott találsz?
1Mak 4,36-37.52-59 - Júdás és testvérei pedig így szóltak: „Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel, tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!” Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre. A száznegyvennyolcadik esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik napján pedig már kora reggel nekiláttak és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán. Ugyanabban az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt, újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett. Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket. Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és örömujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket. Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat. Júdás pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét.
Lk 19,45-48 - Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek” [Iz 56,7; Jer 7,11]. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.
Krisztus! Ma mit találsz a templomaidban, mikor bennünket ott találsz?
Két dolgot említ itt Jézus, amivel emlékeztet, hogy mire való a templom: az imádságot, és a tanítást! Ott nekünk embereknek imádkoznunk kell – Istenhez; és tanulnunk - meghallani Isten megszólítását. Az imádságról így szól a katolikus lexikon: „a szó szoros értelmében beszélgetés Istennel; tágabb értelemben a minden időben és helyzetben megélhető személyes kapcsolat Istennel, az élet Urával és fenntartójával. Az imádság a vallásosság erényének cselekedete, a keresztény élet alapfeltétele.”
A személyes kapcsolatra helyezném a hangsúlyt, amit a templom csendjében sikerülhet, ha máshol nem, mert azt a közeget képtelen vagyok megteremteni máshol. Bár, válhat a munkám elvégzése is imádsággá, ahogy már ezt említettük, ha képes vagyok a munkámat úgy végezni, hogy azt áthassa Istenben, Istenért, és Istennel való hathatós együtt cselekvés. Mégis, Jézus szavai szerint a legalapvetőbb helye az imádságnak a templom, ami nem zárja ki azt, hogy máshol és más módon is imádkozzam – teremtsek kapcsolatot, személyes kapcsolatot Istennel. De a templom nem ara való, hogy világi dolgaimat elintézzem, baráti kapcsolatokat építsek, üzletet kössek, vagy másnak a baját kezeljem. Azért sem, mert akkor a másik ember imádságra késztetettségét nem tartom tiszteletben, egész egyszerűen zavarom abban, hogy személyes kapcsolatba kerülhessen Istennel!
A tanítás: „ismeretanyag rendszeres és módszeres átadása,” – a katolikus lexikon szerint; míg a tanulásról alapelvként azt írja az egyházunk társadalmi tanítása: hogy „az az ember, aki ráébred arra, hogy Isten szereti őt, megérti saját transzcendens méltóságát; megtanulja, hogy ne elégedjen meg önmagával”. Valaki vagyok, lenni létemért valaki aggódik, és félti, sőt tesz is azért, hogy enyémként éljem meg, boldoguljak ebben a valóságomban, de azért, mert ez a létem, csak egy része a létezésemnek. De olyan figyelemre méltó része, mely meghatározza a majdan következményeit. Vagyis tudatosságomat igényli a jelenvalóságom, hiszen ezen áll, hogy a jövőm hogyan rajzolódik ki. Amit jelenleg a hitemmel lehetek képes meghatározni. Tehát, a hitem reményt ad e arra, hogy lesz életem ez élet után, vagy sem. Ami behatárolja azt, hogy van e jövő képem, mely a transzcendens – a természetfeletti -, létbe vezet el, mely időtől, és tértől elvonatkoztatott, mely ma ismeretet nyújt arra, hogy magam valóságát elhelyezni tudjam. Ez az, ami Isten nélkül, a láthatatlan, lélekből formált individuum nélkül, megkerülésével lehetetlenség. De mert általa és benne valóként van minden ami teremtett, és érzékelhető létformámban létező. Tehát Annak része az, ami van. Rajta kívül semmi sem létezik! Ez az, amit érteni képtelenség a hit és a reménység nélkül, ami azonban meghatározza a szeretet fogalmát.
De, a templomról van szó, ami a jelen fogalmaink szerint értelmezett, értelmezhető, amit Jézus létezésével teljesen átalakít, átértelmez. Hiszen korábban a templom, az áldozat bemutatásának a színtere volt, ami Jézus mostani szavai által, majdan az utolsó vacsora áldozati cselekményével megerősítve, az áldozat kikerül a templom falai közül, és áthelyeződik a közösségi térbe, továbbá, ahogy XVI. Benedek mondja, „A Názáreti Jézus” c. könyvének II. kötetben: „amit eddig az áldozatok jelentettek, annak helyét a „kenyértörés” foglalja el.” Ez a szó örökségünkre utalás, az utolsó vacsorára – az Úr testében való közösségre – halálára és feltámadására – mely értünk való, de nem nélkülünk, és nem ellenünkre! Isten cselekvő szeretete, mellyel meghatározza, végérvényesen kifejezi Isten és Ember viszonyát, mely Isten részéről teljes elkötelezettséget jelent, és kínálja azt az Embernek. Ennek tudatos megélésében, ebben való lemélyedésben, és egyesülésben válik az imádság, és a tanítás is felmagasztalódóvá, és kiemelt eseménnyé, sőt élménnyé kell, hogy legyen számunkra!
Az áldozat, ami a templom falai között tartott mai szentmisék keretében végbemegy, megismételve a pap által, azért válik értékké, mert ma a templom Krisztus közösségének a gyülekezési, találkozási helye, így a keresztények közösségének otthona is egyben.
De, azért kellene a templomoknak mindig nyitva lenni, hogy ne csak a szentmisék és közösségi liturgiák részére legyen hozzáférhető, hanem visszakapja eredeti értelmét, és találkozási helye lehessen a mindenkor betévedő keresztény és kereső ember számára, Istenével, Atyjával, Teremtőjével, Barátjával.
Ám, kérdezzem meg magamtól, bennem miért nincs Isten temploma, háza?
Szentelj fel engem is Uram, Istenem, hogy méltó otthonod lehessek! Ámen
