Ha lehetnék, és ha kellene! De hát kell!

2Mak 6,18-31 - Eleazárnak, a legkiválóbb írástudók egyikének, egy élemedett korú és tisztes külsejű férfinak erőszakkal kinyitották a száját, így akarták kényszeríteni, hogy disznóhúst egyen. Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél, ezért önként ment a vesztőhelyre. Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie. Ezért hűséges kitartással el volt tökélve arra, hogy az élethez való ragaszkodás miatt tiltott dolgot nem enged meg magának. Ekkor a körülállók hamis szánakozástól indíttatva, mivel régi barátság fűzte őket ehhez a férfihoz, félrevonták őt, és titokban arra kérték, hogy olyan húst hozasson, amelyből neki is szabad ennie, és tegyen úgy, mintha a király rendelete értelmében az áldozati húsból enne, így aztán megszabadul a haláltól. A férfi iránt való régi barátságból tanúsítottak ilyen emberies bánásmódot vele szemben. Ő azonban arra a tiszteletre gondolt, amely korát és öregségét méltán megillette, és arra a veleszületett nemességre, amelyben megőszült, valamint azokra az erényes cselekedeteire, amelyeket gyermekkorától fogva gyakorolt, ezért a szent s az Isten által hozott törvény értelmében azonnal válaszolt és kijelentette, hogy küldjék csak inkább az alvilágba. „Mert nem illik - mondta - a színlelés a mi életkorunkhoz. Sok ifjú ugyanis abban a hitben volna, hogy a kilencvenéves Eleazár a pogányok életére tért át, és így tévútra vezetné őket az én színlelésem, s egy múló élet parányi idejéhez való ragaszkodásom. Ezáltal pedig szégyent és átkot hívnék le vénségemre. Az emberek büntetésétől a jelen pillanatban megszabadulnék ugyan, a Mindenható kezét azonban sem élve, sem halva el nem kerülhetem. Azért elszántan válok meg életemtől, így legalább méltónak mutatom magam idős koromhoz. Készséges szívvel és bátorsággal halok tisztes halált a magasztos és szent törvényekért, hogy nemes példát adjak az ifjaknak.” E szavak után azonnal a vesztőhelyre hurcolták. Azok pedig, akik vezették, és kis idővel előbb még jóindulattal voltak irányában, haragra gerjedtek azok miatt a szavak miatt, amelyeket mondott, mert azt gondolták, hogy kevélységből mondta azokat. Amikor aztán az ütések következtében már-már a halálán volt, felsóhajtott és így szólt: „Uram! Te, aki birtokában vagy a szent tudásnak, te jól tudod, hogy én, bár megmenekülhettem volna a haláltól, kínos fájdalmakat szenvedek testemben, irántad való félelemből azonban készségesen viselem el őket lelkemben.” Így halt meg, és halálának emlékét mint a hősiesség és bátorság példaképét hagyta hátra nemcsak az ifjaknak, hanem az egész nemzetnek is.

Lk 19,1-10 - Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: „Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus azt mondta neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

Ha lehetnék, és ha kellene! De hát kell! Ne merjem Uram azt mondani, hogy nem kell nekem minden nap, minden pillanatban tanúskodnom melletted, a világ ellenében, mert kell! Bizony minden pillanat elhivatott arra, minden e-mail üzenet, vagy egy reklám, esetleg egy hír, vagy egy más üzenet, elvárja, hogy állást foglaljak, bizonyosságot tegyek hitemmel Isten és az általa nemes élethivatás mellett. Nekem kell tudnom, mi helyes és mi nem. Én vagyok az, aki a magam feje felett kimondom a magam ítéletét! Nem az a kérdés, hogy meddig élek e világon, hanem egyedül az a kérdés, hogy az örök élet mellett teszem le voksomat, vagy elutasítom azt!

Eleazár esete, egy konkrét példa, minta, mely el kell, hogy gondolkodtasson. Mit válaszolnék én magam, hogyan reagálnék arra a szituációra, beleértve a tömeg hatását, elvárását, kihívását, cinizmusát, véleményét. Mindezekkel szemben, vagy azok ellenére, képes vagyok-e a magam véleményét megformálni, a m ellett kiállni? Avagy, mennyire befolyásol a tömeg, a vélt barátok köre, vagy éppen a magam gyülekezetének a véleménye a magamé ellenében? De úgy is megközelíthetem a kérdést, hogy egyáltalán van saját véleményem, vagy mindig elvárásoknak igyekszem megfelelni? Illetve, milyen elvárásoknak próbálok megfelelni? Mert az is lehet, hogy magam akarat gyenge vagyok, de tudom azt, hogy kik által hagyom magam befolyásolni, kinek a véleményére adok, támaszkodom! Ám azt is megkérdezhetem magamtól, hogy ha a magam döntését képes voltam meghozni, azt mennyire vagyok képes felvállalni, utólag képviselni, vagy attól gyötrődöm?

Személyiségem fejlődése sokszor azon is múlik, hogy képes vagyok e magamat szembesíteni a kérdéseimmel, és azokra vállalom-e, hogy válaszolok. Ami nem kell, hogy minden esetben állandósult legyen, hiszen a kérdéseim időről időre történő megválaszolása is rámutathat arra, hogy mennyire vagyok képes fejlődni, változni; Isten és Ember előtt megállni, magam számára kontrollá válni.

Istenem, nem kérem rajtad számon, de kegyelmedet és segítő szeretetedet kérem józanságomhoz, éberségemhez. („Ébernek lenni azt jelenti: tudom, hogy Isten szeme előtt vagyok, és úgy cselekszem, ahogy színe előtt cselekednem kell.” – mondja XVI. Benedek pápa, a Názáreti Jézus II. kötetében.) Ámen