Lehet valaki, akinek nincs szüksége megtérésre?

Róm 14,7-12 - Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen. Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. Mert írva van: „Élek én, mondja az Úr, minden térd meghajlik előttem, és minden nyelv magasztalja Istent” [Iz 49,18; 45,23]. Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek.

Lk 15,1-10 - Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”

Lehet valaki, akinek nincs szüksége megtérésre? Miután megtérésemről beszélhetek, merem mondani, hogy előtte - bár értetlenül – de mindig hiányzott valami, amiről persze nem tudtam mi az. Ma már tudom, ez az a felismerés, hogy bennem él Isten, nem idegen, kívülem lévő valóság! Aki joystick- jával irányít. Bennem létezőként, szeretetével féltőn ölel át, aggódik értem, és velem ünnepel. Azaz öröm, amiről itt olvasok, már jelenléte, ami bizonyítéka annak is, hogy Isten országa akkor jön el, mikor bennem megszületik, mikor engedem, hogy bennem megszülessen. Az Evangélium a jövőidőt úgy értheti – ezek szerint – hogy amikor bennem, vagy benned eljövendő, elérkezik. Nekem magamnak kell megérni arra, hogy megérezzem az örökkévalóság, az Isten országának jelenvalóságát. Igaz, hogy még jelenleg az időben, a végességben vagyok, de csak mert testembe foglaltan van dolgom még, pontosan az Isten országáért kell tennem még, hogy hírt adni tudjak erről, hogy van, hogy létező valóság, hogy elérhető az ember számára. Hogy nem csak szavakban, ígéretben, a Szentírás lapjain létező valami. Valóság! Személyesen megtapasztalható valóság! Legyen bátorság bennem arra, hogy megéljem.

Hogy is van abban a bizonyos példabeszédben, mikor a király – Isten – meghívja a vendégeket a fia menyegzőjére, amire a meghívottak nem találják magukat éppen időszerünk, mert fontosabbnak tartják dolgukat, a maguk dolgát, mint a meghívást. És akkor a király elküldi szolgáit: menjetek, hívjatok meg mindenkit, akivel az úton találkoztok. Mindegy, hogy milyen lelkületű, vagy, hogy honnan való, de hívjátok be azokat. (l.: Mt 22,1-10) Lám, nem az számít, hogy milyen erényes vagyok, nem aszerint ítél meg bennünket Isten, de mindegyikünk előtt nyitva áll, hogy Hozzá megérkezzünk. Talán a megtérés ezt jelenti, hogy megérzem azt, hogy vár rám az Isten, meghívott, és a meghívását magam számára fontosnak tartom, elfogadni készülök, kész vagyok rá. Így lehet az, hogy már érzem annak felemelő, meghatározó érzését; készületben vagyok, hogy szinte már ott lévőnek érzem magam. Csak ez ne jelentse az elbizakodottságot, a gőgöt; tudnom kell meghajtani előtte térdemet, és szívemből magasztalni végtelen nagyságát, jóságát. A többit bízzam Rá, hogy hogyan, hogy mikor, és hogy milyen lesz az ítélete, a döntése. Nem azzal kell törődnöm, nem nekem kell előre eldöntenem, hogy mit fog szólni, ha megállok előtte. Nekem meg kell tudnom állnom előtte! Ennyi a dolgom, hogy ne szégyenkezzem, hanem vágyakozzam rá, hogy meglátni, elé borulva megölelni legyek kész! Amire, most, ha rágondolok, összeszorul a szívem, és könny szökik szemembe, mert akarom, vágyom, szinte már megtenni vagyok kész. Add meg nekem Istenem, hogy ez a vágyakozás utánad, soha ne csituljon, és mindig örömmel legyek rá kész, bárhogyan és bármit is fogsz mondani rám, én akarjak Veled lenni szüntelen, mindörökre! Ámen