Reménységünk lehet Jézus Krisztus
Jel 7,2-4.9-14 - Akkor láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan azt kiáltotta a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!” Hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezer megjelölt, Izrael fiainak valamennyi törzséből. Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: „Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül [Iz 6,1], és a Báránynak!” Ekkor az összes angyal körülfogta a trónt, a véneket és a négy élőlényt, és a trón előtt arcra borulva imádta Istent: „Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.” Ekkor a vének közül megszólalt az egyik, és azt kérdezte tőlem: „Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?” Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11].
1Jn 3,1-3 - Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent.
Mt 5,1-12a - A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.
Reménységünk lehet Jézus Krisztus, Aki által megszentelődhetünk! A reménység sokkalta többet ér Krisztusban, mint amit e világi létünk kifejezni engedhet nekünk ezzel a szóval. Teszem azt, emberségemben valamilyen káros szenvedély rabja vagyok, melytől szenvedek, irtózom, és megválni szeretnék. Ha e világ értékrendjében és dimenzióiban keresem a kiutat, akkor tovább nem juthatok, mint, hogy megszabott, megfojtott, lecsökkentett mozgásterembe vonulok vissza, tudomásul véve azt, hogy ha abból a sávból engedem magam kívülre kerülni, akkor megint a szenvedélyem rabságába fogok kerülni. A reményem csak odáig állhat fenn, míg a számomra szűkös keretek között megtartani bírom magam. Ellenben Krisztus valami végtelen szabadságra hív: változtass emberi magatartásodon, ha még nem tetted meg, vagy, ha számodra nem bizonyos az, hogy mitől lehet neked jobb; mert a lélekben szegények, a vigasztalásra szorulók, a szelídek, az igazságot keresők, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békeszeretők, az Istenhitükért üldözést szenvedők – vagyis, akik önmaguktól elfogódottságukon túl tudnak lépni, képesek a maguk sorsáért való felelősségükből engedni, mégpedig, azért, hogy Isten felelősségét bennük, rajtuk megélhesse, azok válhatnak boldogokká, felszabadultakká. Mert „aki életét elveszíti, megmenti azt”! [Lk 9,24] Ne akarjam életemet jobban megszervezni, jobban félteni a valóságtól, mint ahogy Isten teszi! Meg kell engednem, hogy Isten, Isten lehessen a számomra!
A hitből forrásozó remény, ami, ha enyém lesz, akkor az lehetek, aki nem magam vagyok már, és nem kell félnem magamtól, és nem kell félteni magamat sem magamtól! Istenben van elrejtve a boldogságom, egyéniségem szabadsága.
Ők mind, akik boldogok lehetnek, boldogok lesznek! Ahol ez elhangzik az emberek nyelvén, ott emberi értelmet is kap. Ám az, hogy mi tehet boldoggá Isten irgalmas szeretete által, az már nem annyira az ember kedvére, gondolatmenete szerint nyer értelmet! Így kell nekem, Embernek istenülni, Isten képűvé változnom! Ha boldogságomat, örökérvényű boldogságomat kutatom, és fölé helyezem minden más, kicsinyes – ehhez képest kicsinyes – érdekérvényesítő képességemnek!
Szentelj meg Istenem, hogy boldoggá lehessek Nálad! Ámen
