Istenben gazdagságom, mit is jelent?

Róm 4,20-25 - és Isten ígéretével szemben sem kételkedett hitetlenkedéssel, hanem megerősödött hitében, s megadta a tiszteletet Istennek abban a teljes meggyőződésben, hogy van hatalma megtenni, amit ígért. És ezt számították be neki megigazulásul [Ter 15,6]. De nemcsak róla írták meg azt, hogy beszámították neki, hanem rólunk is, akiknek beszámítják, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta halottaiból Jézust, a mi Urunkat, aki bűneinkért átadatott, és megigazulásunkért feltámadt.

Lk 12,13-21 - Valaki megszólította a tömegből: „Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő azt felelte neki: „Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?” Aztán így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: „Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.” Majd azt mondta: „Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!” Isten azonban így szólt hozzá: „Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?” Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.”

Istenben gazdagságom, mit is jelent? A mai ember számára különös jelentőségűvé válhat ez a kérdésfelvetés, amikor annyira a földhöz, az anyagias világhoz tartozónak érzi magát, és függőségeit a gazdasági állapotából, gazdagságából ítéli – határozza - meg. Beszűkült a mai ember látásmódja, mondhatjuk, mert csupán e világban felértékelődött értékek szerint keresi az életről szerezhető tapasztalásait, melyek bizonyosságot, sőt biztonságot jelenthetnek számára. De lehet-e az Ember számára ebben a világban zártan biztonsága? Nem állítunk-e túl merev korlátokat a magunk létezésének útjába?

Mikor magányomban, zártságomban gyertyát gyújtok, akkor az a gyertya nekem világít, nekem ad meleget. Tudom, hogy az égés elvonja az oxigént a levegőből, ami életfeltételem. Tehát egy ideig világít, melegít számomra, mert amikor elfogy a levegőből – a zárt teremben – az oxigén, akkor az égéshez szükséges feltétel szűnik meg, egyben az én életfeltételem is! Ellenben, ha a gyertyámat, melegemet, fényemet megosztom másokkal, mert a tér végtelen, ahol égetem, akkor akár végtelenné is válhat élettere a gyertyának és nekem is. Megosztani másokkal azt, amim van, gyertyámat, melegemet, fényemet, mind azt, mi gazdagságommá lett – mert lehetett. Vagyis az öröklétem feltétele a nyitottságom, a végtelenre, mások felé, és Isten felé is, Aki a szeretet. Tehát: életem meghatározója a törvényszerűségen – meghatározott határaimon, az általánosan érvényes korlátokon - túlra kell mutasson, a szeretet terében kell lennie, ha életemnek távlatot akarok adni.

Lélegeznem kell, lélegzethez, szabad levegőhöz kell jutnom, tudva, hogy minden más embernek is erre van szüksége, ami nem anyag, nem megfogható, és még nem kell érte fizetnem sem. Mert megfoghatatlan, és végtelen természetességgel van, az ember képtelen anyagi értékké változtatni, hacsak nem teszi a teret mesterkélten természetellenessé maga és embertársai számára! Lételemem az a létforma, mely megfoghatatlan, ám tudom, hogy nélküle nincs életre való képességem! Ilyen természet maga az Isten is, Aki egyszerre transzcendens és ugyanakkor immanens. Elvonatkoztatott a világomtól, ugyanakkor benne való léte nélkülien felfoghatatlan a létezés, és egyben a magam létezése is. Eljutottam a kérdésemhez újra: mit is jelent Istenben a gazdagságom? Azt az esélyt a létezéshez, mely – Aki nélkülien erről nem is gondolkodhatnék minderről, mert értelmetlenné válik rajta kívül – nélküle a létezés fogalma maga. 

Párhuzamok 

A vonatkozás vontatottságát kizárom.
Egyedülien állíthatom: hogy vagyok.
Mert látom a vonatkoztatott fonalon,
hogy hogyan vezet végig utamon,
mitől, ha elszakadok, már nem vagyok.
A vonzás, és a vonatkozás állapot.
Kívüle minden úttalan utakon,
parttalan hullámok hömpölygő árja,
melyben hiába nem akarok, belefulladok.
Nem lehet nélküle akaratom!
Belőle lenni létem nekem minden hatalom,
gyűjtenem azon túl bármit is, kacagtató.
Lom. Lomtalanul hontalanok azok,
akik e világba zártan felfuvalkodott alakok.
Máris alaktalanok, mint a szobrok,
kik az időben lettek: „porszem a mérlegen”,
amit az idő maga alá temet;
a felkapott széllel észrevétlen a távolba veszett,
és már nem kérdezem, feledésbe merül,
az emberemlékezeten, de az isteni karzaton
végérvényesen; a végtelenben sem találkozott. 

Istenem, Uram, Teremtő részem, és életérzésem, Akin kívül létezésem hiába való reménység: megátalkodottságomat, elértéktelenített életérzésünket ne hagy magára, vívj meg velünk, ellenünkre, hogy létezésünk lehessen Benned és Veled – a Te dicsőségedre! Ámen