Félni az Istent! Aki belénk lát, és aki ítéletre méltó
Róm 4,1-8 - Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás? „Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki” [Ter 15,6]. Márpedig aki tetteket visz végbe, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem a tartozás kiegyenlítéseként. Annak ellenben, aki nem visz végbe tetteket, hanem hisz abban, aki megigazulttá teszi a bűnöst, annak a hitét számítják be megigazulásul Isten kegyelmének végzése szerint. Mint ahogy Dávid is hirdeti annak az embernek a boldogságát, akinek Isten beszámítja a megigazulást tettek nélkül: „Boldogok, akiknek megbocsátották gonoszságait és elfedték bűneit. Boldog a férfi, akinek az Úr nem számítja be bűneit” [Zsolt 32,1-2].
Lk 12,1-7 - Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.
Félni az Istent! Aki belénk lát, és aki ítéletre méltó – kinek-kinek, a megigazulása szerint! Legyenek tetteim, vagy csupán hitem, ítéletem a szerint lesz rajtam. De, ha egyiket sem mutathatom fel érdememül, akkor mire számíthatok?
De félni Őt, egész más, mint a rettegés megbénító ereje. Itt a hit merészségét kell érteni ez alatt; rábízni a sorsot, a bűneim elismerésével, a bűntudat fájdalmával. A jóra való elégtelenség tudata, mely, alázatra bír, és eseng az irgalomért, mert látom, hogy szeretete nélkül nem megyek sokra. Nem baj az, hogy belátóan élek, el bírom engedni a bűneimet. Merjem beváltani, a szégyen ostobaság, mert elbújni úgysem tudok előle! Bírnom kell, erősnek kell lennem legalább abban, hogy tudom mi a vétkem, még, ha nem is vagyok képes azon változtatni. Elfogadom, hogy kevesebb vagyok annál, hogy magam jót tenni tudjak, erőlködéseim, próbálkozásaim ám nem a képmutatásért vannak, hanem, hogy világossá váljon – ha csak a magam számára is –, hogy igyekszem Felé, Hozzá, nem engedve, hogy magamban poshadjak meg.
Istenem, Te ismerj engem, Te világíts át engem, mert bizonyosságom, hogy Te felismersz olyannak, amilyennek lenni próbálok, még akkor is, ha a világban másnak ismernek. Segíts, hogy amikor Hozzád fordulok imádságaimban, akkor csak Rád figyeljek, kíváncsiságom, gondjaim ne bírják elterelni figyelmemet, vagy rossz időbeosztásommal ne szorítsalak háttérbe. Időt, figyelmet adjak Neked! Ámen
