Féloldalas lennék, ha nem ismerném az igazságot.

Róm 2,1-11 - Nincs tehát mentség számodra, bárki légy, te ember, aki ítélkezel; mert azzal, hogy mást elítélsz, önmagadat ítéled el, hiszen te, aki ítélkezel, hasonlókat teszel. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik ilyeneket tesznek. Vagy azt gondolod, te ember, hogy megmenekülsz Isten ítélete elől, amikor azt teszed, amiért elítélsz másokat, akik ilyeneket tesznek? Vagy megveted jóságának, türelmének és hosszantűrésének gazdagságát, s nem fogod fel, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet? Pedig konokságod és megátalkodott szíved által haragot halmozol magadra, a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete megnyilvánul, s ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint [Zsolt 62,13]: örök élettel azoknak, akik a jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, haraggal és bosszúval a viszálykodóknak és azoknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a gonoszságnak hisznek. Gyötrelem és kín lesz az minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; viszont dicsőség, tisztesség és béke mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Istennél nincs személyválogatás.

Lk 11,42-46 - De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.” Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: „Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.” Ő ezt felelte neki: „Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.

Féloldalas lennék, ha nem ismerném az igazságot. Féloldalasnak mutatom magam, mikor ítélkezem! De, ha ismerem az igazságot, akkor csak szándékosság vezethet abban, hogy ítélkezzem, különben nem tenném! De Isten ismeri az embert, tudja, hogy esendő vagyok, ezért jóságában türelmes és hosszan tűrő, ami bölcsességét, és végtelen gazdagságát árulja el. Azért teszi, hogy bűnbánatra vezessen, engem, mert szeretete nagyobb – irántam -, minden hatalmánál, és erejénél. De szeretetének bölcsessége olyan hatalmas vággyal irányul arra, hogy engem megmentsen e világ végességétől – bűneimtől -, hogy tudtomra adja, menyire nem állja a konokságot, a megátalkodottságot, ami nem lehet szándékosság nélkül enyém. Ezért figyelmeztet, hogy az ítéletet nem kerülhetem le, készülnöm kell rá, ennek tudatában kell cselekednem, még ha a rossz utat is választom, mert most azt tartom érdemesnek a magam számára. Nem ijesztget, nem fenyeget, szeretetében megmenteni akar, de elvárja, hogy azért magam is legyek képes tenni valamit, ne csak – emberi módon – a kényeztető, az elváró szeretet módján készüljek. A cselekvő szeretet legyen az enyém, a sajátom, a tudatos emberformálás méltóságára akar rábírni. Szereti az embert, szeret engem, de olyanná akar szeretni, aki hasonlóvá lehetek Hozzá. Mert képességét teremtette belém annak, és fáj, ha megcsúfolom a saját képességeit, ha magamat leértékelem. Még akkor is, ha az – önértékelésem – együgyűségből az. De cserében nem kevesebben ajánl, készít, kínál fel nekem, és minden embernek, aki elhiszi magáról, hogy hasonló Hozzá, mint az örök élet. Ami valami mérhetetlen nagy ajándék, fel ne is akarjam fogni, csak tisztelni, szeretni, félni merjem Istent annyira, hogy örömmel fogadjam el azt, amit kínál az övéből nekem, gyarló, esendő, bűnös teremtményének. Aki fel sem érhetnék Hozzá, ha irgalommal nem tekintene rám! Azt próbálja Pál értésünkre adni, hogy ezért, hogy ebben részünk lehessen, nem kell mást tenni, csak „jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot” keresni; és akkor „dicsőség, tisztesség és béke” lesz a részünk, ami már örök értékűvé tesz, nem a halandóság veszteségére kell itt gondolni, ami addig lehet részünk, amíg élünk, hanem arra az értékre, ami már a halál után is tulajdonommá válhat, féltenem nem kell többet se mástól, se magamtól, de még a gonosz hatalmától sem!

Igen, az élet az ilyen, a dicsőség koronáját annak teszik fejére, aki megérti, hogy van, amit „meg kell tenni,” de van, amit ellenben „nem szabad elhagyni”! Az egyensúly elve, a teljesség előszobája. Istenünk, Te bátorítasz, serkentesz, hogy Hozzád hasonlónak ismerj meg engem, képességeimen dolgozzak, míg arra lehetőségem van, ebben az életben, és ezzel mások számára is bátorítást nyújtsak magam is, így legyek Neked munkatársaddá a teremtésben és az élet szeretetében, ami egyetlen útja annak, hogy megajándékozottá lehessek általad! … Lehessünk általad. Add meg, hogy lelkesedésemből, jóra való képességeimből soha ki ne józanodjak; reményemet megtartani bírjam, hogy hitem elvezethet Hozzád, megjutalmazó szeretetedre! Ámen