Már a keresztségben? Nem, még korábbról;

Iz 25,6-10a - Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott! Ezt mondják majd azon a napon: „Íme, a mi Istenünk ő, benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, benne reméltünk, ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán! Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.” Eltapossák Moábot a lakóhelyén, mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében;

Fil 4,12-14 - Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban.

Mt 22,1-14 - Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: „A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.” A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: „Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: „Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Már a keresztségben? Nem, még korábbról; már Jézus Krisztus eljövetelétől meghívottak vagyunk mi mind! És mindannyinkat, életében három meghívásával újra szólítja Isten, talán szolgái, angyalai által, hogy gyere, legyél ott, helyett készítettem számodra is annál az asztalnál, ahol Fiam menyegzőjét ünnepelni fogjuk. Azt fogja Isten harmadszor is szólítani, aki a második hívásra sem mozdult meg, vagyis, időben nem készült fel a menyegzőre. Nagy ünnep készül, Ember vedd észre, hogy meghívottságod nem érdem, de ajándék a legfönségesebb királytól, Neked! Aki nem érti meg, kimenti magát, az olyan, mint a balga szűz, nem érti, mekkora érdemben van része, hogy ott lehetne!

És a király kivár, nem adja meg az időpontot a lakomára, ráér majd akkor lesz, mikorra megtelik az asztal a vendégsereggel. Csak legyen minden hely telve, foglalt. Aki kimenti magát, mert éppen más, annál fontosabb dolga akad, az bizony olyan, mint a farizeusok, okoskodó, bölcsességére hivatkozó. Lehetek bölcsebb, én, a szolga uramnál? „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál.” [Mt 10,24], vagy Jánosnál így olvasom: „Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” [Jn 15,20] De azért se utasítsam vissza a meghívást, mert méltatlannak tartom magam, hogy ott legyek Nála! Vállalnom kell a Vele való közösséget, érte való kínkeservet is, hogy végül érdememmé lehessen, hogy oda érek, oda jutok, csak döntésemet tegyem meg, fogadjam el a meghívást, és attól semmi ne tántorítson el.

Igaz, még ha bűnös is vagyok, ott kell lennem, hova a király, Istenem hív!

De mikortól eldöntöttem, hogy elfogadom a meghívását, készületbe kell lennem. Rá kell állnom, hogy ott úgy legyek Isten asztalánál, a Fiú menyegzőjén, hogy ünneplésére méltóvá legyek. Mikor a király köszönteni fog, érezze, hogy tisztelettel vagyok iránta, tudom méltatlanságomat, de mégis igyekezetemmel megtisztelem; úgy köszöntöm Őt, ki királyom, kihez méltatlanságomban járulok: „nem vagyok méltó rá, hogy itt legyek, de mert hívtál, boldogan jöttem, hogy a Te méltóságodban lehessek alkalmasabbá, képes arra, hogy Fiadat dicsőítsem. Akit, ha dicsőítek, akkor Téged, mennyei Atya, felmagasztallak, hiszem, hogy Te vagy az Úr, felettem is, nem csak a világ dicsősége a tied, hanem az én szolgálatom is! A szolgáló szeretetem, hogy legyen meg a Te akaratod. Ha azt akarod, hogy ünnepeljelek, akkor ünnepellek, bár kész rá nem lehetek eléggé, mégis: ismerem magam, ezért tudok szenvedni; de tudok Veled örülni is, aki megbocsátani kész vagy nekem, amit vágyok, akarok, még, ha hitem kevés is hozzá, de remélek! Reménytelenül is remélek, mert Te Benned remélhetek, mikor már magam kevés vagyok hozzá.

Ettől kezdve meghívásod már nem lutri, hanem bátorítás, késztetés, hogy szeretetedet elhinni merjem. Többé nem akarlak visszautasítani. Nem ölöm meg magamban a vágyat, a vágyakozást arra, hogy Veled lehessek közösségben. Bűnöm ellenére is, sőt, mert elküldted értem a Fiadat, szeretetedre vágyom, igénylem, vissza nem utasítalak többé! Hozzád, közelebb, egyre közelebb, míg közelségedbe el nem olvadok, meg nem semmisülök, egészen be nem töltesz, mert jóságod egészen magába szerelmesít. Had legyen sorsom, a Tieddé! Ámen