Elképzelem: új teremtményként beleállok ebbe a világba

Kol 1,15-20 - Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.

Lk 5,33-39 - Azok erre megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig csak esznek és isznak?” Ezt válaszolta nekik: „Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.” És példázatot is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad. És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: „Jobb az ó”.”

Elképzelem: új teremtményként beleállok ebbe a világba, és a világra értetlenül tekintek. Minden idegen számomra, minden más, mint amit gondoltam róla, mert előbb olvastam Krisztusról, az Ő tanítását, a kinyilatkoztatását Isten szándékáról, terveiről. De akkor aztán belépek a világba, és azon veszem észre magam, hogy semmi sem az, amire eddig, az Írás alapján gondoltam: a szavak, a gondolatok, a cselekvések, az egyes életek, de még az Egyház élete sem az, amit a Szentírás alapján én magam elképzeltem. Hol a hiba? Valamit félre értettem? – először ez jut az eszembe, és kezdem értelmezni, a szavakat és a tanításokat:

„Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.” [Róm 12,16].

„S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?” [Mt 5,47]

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!” [Mt 6,7]

„Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna.” [Lk 22,26]

„Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.” [Lk 12,34]

„… és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” [Mk 10,44]

Rá kell ébredem, hogy ez a világ nem az, amelyről Krisztus tanít. Jézus arról beszél, hogy aki hisz benne, elfogadja, és követni akarja Őt, annak ezt a világot kell átformálnia. Nem belenyugodni abba, amit tapasztal, hanem megtapasztalva a világ másságát, úgy kell élnie, ahogy Jézus él, nem törődve a magukat reklámozókkal, a kampányokkal, a hadonászásokkal. Csendben, magányosan, ha másként nem lehet, de élni a krisztusi életet. Mert „sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” [Mt 22,14]

Nekem magamnak kell felismernem, hogy választottnak tekintem magam, az én személyes Istennel, és Jézussal való kapcsolaton lesz a tanúság arról, hogy én választott vagyok. Ne higgyek senki másnak, csak Istennek, és Krisztusnak, a hit meggyőződése szerinti életem lesz a sorsdöntő. Senki más nem fog engem üdvözíteni, megváltani, nekem megbocsátani, csak egyedül az, aki értem meghalt, de feltámadt; hogy feltámadásomra juttasson. De ahhoz vállalnom kell magamnak is a halált, önmagamnak kell elhalnom, ahogy a búzamag is, hogy bőséges terméssé lehessen!

Kezemben a sorsom, az életem. Mit kezdek vele? Istenem, csak Veled élhetek, csak Te válthatsz termővé engem, Te vezess! Ámen