Megállhatnék-e az időben?
1Tessz 5,1-6.9-11 - Az időről és az óráról azonban, testvérek, szükségtelen írnom nektek. Hiszen magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: „Békesség és biztonság”, éppen akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg. De ti, testvérek, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg titeket. Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, ővele éljünk. Vigasztaljátok tehát egymást, és legyetek egymás épülésére, mint ahogy meg is teszitek.
Lk 4,31-37 - Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: „Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.
Megállhatnék-e az időben? Ugye, hogy nem. Nincs hatalmam se tér, se idő felett. Mozgásban vagyok, az Isten által teremtett, biztosított – számomra, egyedül az én számomra, mert ebben a térben és ebben az időben senki sem képes velem azonos lenni (!) – térben és időben. Az én mozgásom ez; szabadságom, hogy a kapott idő – teret kitöltsem, betöltsem, gazdagabbá tegyem, - vagy elértéktelenítsem. De „Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget”, amihez az kell, hogy a számomra általa rendelt idő – teret feltöltsem és én adottságaimmal, képességeimmel, és az abból származó – általam teremtett – léttel gazdagabbá tegyem. Micsoda teremtői szabadság ez számomra! Nagyvonalúság, bizalom, kegyelem, hogy én lehetek az idő-teremnek teremtő erejévé! Higgyem el magamról, hogy Isten, engem csodatévővé tesz, azzal, hogy teremtő erejéből ad nekem. A teremtett lénynek nem természete, hogy teremthessen, ez ajándéka a teremtőjétől. Merjem mondani, hogy ez az én gazdagságom, előjogom, kiváltságom. Ebben a térben és ebben az időben, amiben vagyok ebben a pillanatban, ezt csak én tölthetem ki, és meg, és ezzel csak én tehetem gazdagabbá, értékesebbé azt a világot, amit oly közömbösnek – talán idegennek - érzek, talán oly közönyösen, és értetlenül, éretlenül(?) szemlélek. Mert tévesen a világhoz mérem magam, és nem a Teremtőmhöz, Istenhez!
„… elnyerni üdvösségemet”, értem is, hogy mit jelent ez? A Katolikus lexikon ezt mondja: az üdvösség „tág értelemben az élet beteljesedésének állapota, melyre minden ember vágyik. Szoros értelemben a túlvilági boldogság, teológiailag a mennyországba jutottak állapota, az üdvözültek örök jutalma.” Mely meghatározás hitemet feltételezi! „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” [1Kor 13,12]
Kíváncsiság hajt, vagy vágy? Merjem vizsgálni magam, mert, ha csak kíváncsiság, akkor még nem elég meghatározó a hitem, még nem sikerült felfejlődnöm a lelki ember szintjére, még túlzottan anyagi a valóságom. De tudnom kell, mikorra testemben elérem az elérhető fejlettségi fokomat, észre veszem, hogy kevés vagyok önmagamnak, melyet e testbe zártan el kell viselnem, és keresem - keresnem kell – a „tovább”- ot, a mivé lehetek ezen túlit. Akkor kezdődik el felnőtt hitéletem, a lelki ember megformálódása, mely átvezethet ebből az életből az öröklétbe, az üdvösségre, amire mindannyiunk meghívást kapott, csak el kell fogadni. Akkor tudjam, hogy személyesen hozzám szól az Isten: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” [Mt 14,27] Akkor kell tudni követni a hangot.
Merjük elhinni, hogy, ha kellő alázattal, szelídséggel és engedelmességgel fordulunk Istenhez, akkor hozzánk sem lesz kevésbé kegyes, mint Salamonhoz, akit így ismert el magáénak: „"Mivel épp ezzel a kéréssel fordultál hozzám, nem hosszú életet vagy gazdagságot kértél magadnak, nem is ellenséged életét kérted, hanem bölcsességért könyörögtél, hogy szem előtt tartsd az igazságot, lásd, megadom neked, amit kértél. Bölcs és értő szívet adok neked, amilyen nem volt előtted, s nem lesz utánad sem.” [1Kir 3,11-12]
Kérni nem szégyen, kérlek Istenem add meg nekem bölcsességedet, hogy világod számára hasznomat lássad! Ámen
