„Hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott”
Bölcs 12,13.16-19 - Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod! Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.
Róm 8,26-27 - Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.
Mt 13,24-43 - Más példabeszédet is mondott nekik: „Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: „Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?” Azt felelte nekik: „Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák erre megkérdezték tőle: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban azt felelte: „Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: „Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.” Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Akkora fa lesz belőle, hogy jönnek az ég madarai és az ágai közt fészkelnek” [Dán 4,8k.18]. Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.” Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: „Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat” [Zsolt 78,2]. Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: „Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!” Ő azt felelte nekik: „Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!
„Hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott”: Számunkra, az Ószövetség legnagyobb jelentősége abban van, ami Jézusról szóló jövendölésként hangzik el. Pontosan azért, hogy abból megértsük, hogy előbb volt Jézus, mint bármi lett volna. Vagyis az Istenben, a lélekben összesűrűsödő idő, mely időtlenné teszi Őt; mindent megelőz, mindent követ, és minden időn túl is létezik. Isten a kovászító, Aki meg tudja várni, hogy megkeljen az egész! Van rá ideje, nem sürgeti semmi, sem az idő, sem a szeretet hiányának bizonytalansága, mely a hit hiányossága, és mely reményt vesztő erő.
Milyen megdöbbentő, ahogy kezdődik a mai olvasmány, belehasít a csendbe, hogy „nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek”, melyet kovásszal érlel. Elfogadni tehát nem merészség, a kovászt, hanem nemesítő, hiszen az egyedüli Isten nyújtja nekünk, kínálja fel számunkra, hogy boldogulhassunk ezzel az élettel! De ki, vagy mi itt a kovász? Jézus Krisztus az, akit kovászként kever bele az Atya a mérhetetlen mennyiségű lisztbe, hogy a liszt, mi emberiségként megkeljünk, megteljünk az Isten igazságával, és ehetővé, fogyaszthatóvá, élvezhetővé váljunk, mint az élet kenyere.
A Példabeszédek könyve pontosan arról ír, hogy Isten milyen „kezes bárányként” bánik az Emberrel. Milyen elnéző, szelíd, türelmes, igazságos, ám nem szigorú, nem kíméletlen, és nem él vissza hatalmával. Azonban minden hatalmát a szeretet parancsának veti alá. Ezt nevezi Pál emberségességnek. Ezt várja el tőlünk is Isten: Ki igazságos akar lenni, legyen emberséges!
Mert nem tudjuk azt, mit kell kérnünk, és azt sem, hogy hogyan helyes kérnünk, azért kérjük az Atyát, hogy Szentlelke által árassza ki ránk szeretetét, hogy mi hasznunkra van, legyen részünkké, csak, hogy országa örökösévé lehessünk! Ámen
