Hányszor kerülünk életünk során viharba!

Ter 19,15-29 - Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: „Kelj fel, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt!” És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: „Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!” Ám Lót azt mondta nekik: „Kérlek, uram, hiszen kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok. Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek - ugye valóban kicsi az? - és életben maradhatok.” Erre azt válaszolta neki: „Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál. Siess, és menekülj oda, mert semmit sem tehetek, amíg be nem érsz oda.” -- Ezért nevezték el azt a várost Coárnak. Éppen akkor jött fel a nap a földre, amikor Lót bement Coárba. Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól az égből Szodomára és Gomorrára, és elpusztította Isten ezeket a városokat, és az egész környéket, a városok minden lakóját, s a föld minden növényét. Lót felesége pedig, aki hátratekintett, sóoszloppá változott. Amikor aztán Ábrahám felkelt reggel, és onnan, ahol azelőtt az Úrral állt, letekintett Szodomára és Gomorrára és a környék egész földjére, azt látta, hogy olyan füst száll fel a földből, mint az olvasztókemence füstje. Így tehát Isten, amikor elpusztította a környék városait, megemlékezett Ábrahámról, és kimentette Lótot azoknak a városoknak a pusztulásából, amelyekben lakott.

Mt 8,23-27 - Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: „Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: „Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Hányszor kerülünk életünk során viharba! Hányszor szorulunk rá, hogy ébresztgessük magunkban Krisztust, de nem mert Ő alszik, hanem mert mi elaltattuk bennünk, és így jutottunk viharos zónába. „Uram, ments meg, elveszünk!” Akkor nem is Krisztusnak kell ezt mondanunk ébresztésként, hanem, hogy észrevegyük, hogy ott van, csak szólítanunk kell; mint gyermek az apját, mikor bajba kerül, mert tudatlansága, hitetlensége, önmaga túlértékelése, gőgje bajba sodorja. Ezek vagyunk mi: gyermekek egy élet viharos tengerén, kik azt képzeljük magunkról, hogy minden világos a számunkra, és kiderül, hogy semmit nem értünk, az összefüggések nem azok amiket mi gondolunk, csak többre tartjuk magunkat annál a parányi hangyánál, akit, ha lenézünk észre vesszük milyen szorgosan jön meggy, és szorgoskodását azt gondoljuk talán, hogy kapkodás, ésszerűtlen nyüzsgés. Lehet, hogy a mi „tüsténkedésünket” a mennyei Atyánk is megmosolyogja odafentről. Talán nem véletlenül figyelmeztet Jézus, hogy „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” [Mt 6, 19-21;25;33].

Nekünk követnünk kell Őt, Aki tudja az ok és okozat összefüggéseit, és bátorságra szólít, mikor követésére hív: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” [Lk 9,62]. Merjünk Ráhagyatkozni, elfogadni, és meghallani hívását, bátorítását!

Urunk, Istenünk, adj nekem érző szívet, engedelmes lelkületet, és tiszta hallást, hogy követésedre képes lehessek, még gyengeségem idején is! Ámen