Jézus imádságából … gondolatainak özöne … csodálatos egység
ApCsel 22,30 - Másnap aztán tüzetesebben meg akarta tudakolni, hogy a zsidók mivel vádolják. Eloldoztatta őt, összehívta a papokat és az egész főtanácsot, azután elővezette Pált, és eléjük állította.
23,6-11 - Mivel Pál tudta, hogy egyrészük a szaddúceusok közül, a többi pedig a farizeusok közül való, felkiáltott a főtanácsban: „Férfiak, testvérek! Farizeus vagyok, és farizeusok fia! A reménység és a holtak feltámadása miatt állok törvény előtt.” Mihelyt kimondta ezt, nézeteltérés támadt a farizeusok és a szaddúceusok között, és a sokaság megoszlott. A szaddúceusok ugyanis azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mindkettőt vallják. Lett erre nagy lárma. A farizeusok közül ugyanis néhányan felálltak, és harciasan kijelentették: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben! Lehet, hogy lélek, vagy angyal szólt hozzá.” Mivel a vita elfajult, az ezredes attól tartott, hogy szétszaggatják Pált. Kiadta tehát a parancsot, hogy a katonák jöjjenek le, ragadják ki közülük, és vigyék a várba. A következő éjszakán pedig megállt mellette az Úr, és azt mondta neki: „Légy állhatatos, mert amint tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Jn 17,20-26 - De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.”
Jézus imádságából oly nehéz kiragadni csak egy gondolatot, amikor gondolatainak özöne oly csodálatos egységbe olvad, áthatva azokat a szeretet ölelése, mellyel szinte a kortalan világban valamikor is létező hívők egész seregét öleli magához, és mindannyiunkat vezet oda az Atya lábai elé. Mindazokat, akik szavukra „hinni fognak bennem”, mely hit egységet teremt azokban – bennünk – Krisztussal, és mert Krisztusban van az egység az Atyával, így bennünket az Atyával. Általunk, a mi hitünk bizonyossága által kellene, hogy elhiggye a világ, hogy Jézust az Atya küldte el közénk, Aki ember lett, Isten személyességéből! Hogy hitünk által váljon számunkra nyilvánvalóvá Jézus Krisztusnak, a Fiúnak dicsősége, mely az Atya Isten akaratából lett az Övé, Aki semmit sem akart megtartani magának abból, amit adott Neki az Atya, mert bizonyos volt benne, hogy mit kapott, azért kapta, hogy átadja nekünk, kik emberségünkben Jézus Krisztus istenségének örökösei vagyunk! Jézus Krisztusnak, a Fiúnak dicsőségéből részesülünk, hogy többé ne a bűnnek éljünk, hanem annak a szeretetnek, mellyel az Atya szereti a Fiút, és mely szeretettel szeret bennünket az Fiú. Ő bennünk, ahogy Benne az Atya, hogy mi mind egyek legyünk a Szeretetben, a szentségi szeretetben, mely szeretet arra rendeltetett, hogy egyek lehessünk Krisztus már állandósult jelenlétében, a már „vagyok” állandósult pillanatában. Mi mind Jézussal, már erőlködés nélkül, a szeretetében áthatottan mondhassuk: „Én igaz Atyám!” Megérezve e szavakban a szeretet azon minőségét, mely földön túli erővel árad bennünk szét, és életet fakasztani akar, már általunk, akik részesültünk Isten szeretetében – a keresztség szentsége, majdan pedig a bérmálás szentsége által. Hiszen ott, a szentség vétele által, mi magunk mondtunk igent, ami egyben dicsőítése – tudomásulvétele, befogadása, elfogadása, magunkra vétele - annak a szeretetnek, melyet megérzünk magunkon, Isten kegyelméből. Lehet, hogy nem pontosan abban a pillanatban, mikor kiszolgáltatták nekünk, hiszen a lélek kegyelme időtlenné tesz engem, és bennem szeretetét, melyet időben lévő korlátaim nem hoznak zavarba. A magam zavarodottsága abban van, hogy e világban megélt időbeliségem összevész Isten szeretetének időtlenségével, és értetlenül állok az előtt, hogy mi megkezdődik bennem, árad, terjed, és csak akkor veszem észre méltatlan képességemet, mikor már cselekvővé képes lenni, mert kezd legyőzni, gőgösségemet, kishitűségemet, vakságomat, álnokságomat. Ki tudja, milyen gyengeségeimet éppen, csak, hogy szeretetére ráébredjek, világosságom legyen.
Bizony nem hiába való Jézus imája, Akit az Atya olyan komolyan vesz, amilyen komolyan veszi Őt a Fiú. Aki olyan mértékben képes szétáradni bennem, betölteni engem, amilyen mértékben vagyok komolyan venni Őt, hogy Van, létezik, éltet, és teremt engem minden időben újra, míg nem időtlenné képes teremteni engem is, ahogy Jézust is. Lelkesült testemben magához emelni, elragadni akar engem is a földről, de kérve, hogy addig itt a földön vegyem Őt komolyan, hogy általam megismerhesse Őt a világ! Világlátóvá akar lenni bennem, ha képes vagyok megtérővé lenni Jézus által.
Jézus Krisztus, a Te imádságod komolyságával imádkozom most én is. Hiszek Neked, hogy az Atya Isten és a Fiú Lelke által megújítod az időben, az én időmben szüntelen Isten ismeretemet, a „meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet” élete éltessen, akarom! A Te akaratoddal a Benned való Atya egységét magamnak! Ámen
