Jobb nekünk, ha a Vigasztalót kapjuk

ApCsel 16,22-34 - A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: „Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!” Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?” Azok azt felelték: „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.” Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett házanépével együtt, hogy híve lett Istennek.

Jn 16,5-11 - Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: „Hová mégy?” Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.

Jobb nekünk, ha a Vigasztalót kapjuk, mint magát Jézust? Hogy van ez?

Ujjong a lelkem, mert az Úr jött el hozzánk! Az Úrra kell figyelnünk, és nem a világ megszállottjaira, akiknek szemük elől rejtve a végtelen Isten szeretete, mit nekünk meglátni enged! A világ fiai Istent a bűn oldaláról tekintik, míg Isten gyermekei a szeretet igazságában látják Őt tündökölni, eljönni, a Szentlélek kegyelmével. Mit Isten oly nagy szeretettel nyújt át Nekünk, mindenkinek (!), vágyakozással, hogy elfogadni merjük! Az a mi bűnünk, ha Benne kételkedünk, ha belőle nem merünk kibontakozni, inkább kisstílű, középszerű, langyos emberségünkben elfolytjuk az Ő határtalan szeretetét. Merjen lángolni a szívünk, merjük Őt hirdetni! Hogy úgy érezzük, hogy hasonlóak vagyunk a világhoz? Hogy nem vagyunk jobbak azoknál, mint akik visszautasítják, megcsúfolják, kigúnyolják, elárulják Őt? Nem igaz, ha lángol a szívünk, megdobban, mikor észrevesszük, és bennünk lakóvá engedjük lenni, amikor igyekszünk jobbak és mások lenni azoknál, mint akik káromolják, és kicsúfolják, vagy a szeretetének hitét elhazudják, már is mások vagyunk! Akarunk mások lenni! És ez az akarás tesz mássá bennünket.

„Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.” [Jer 17,7] Ez az áldás az, ami megváltoztat engem, amitől más vagyok, mint e világ fiai! Nem tartom többre magam, mert akarom, hogy Te is áldott legyél, de hálát adok, és azon vagyok, hogy Veled legyek áldottá! Vonzani akarlak téged Istenhez, Aki szeret téged is annyira, mint engem! Merjél hinni szeretetében, mely felszabadít, megvált önmagad rabságától.

„A bölcsesség jóra neveli fiait, s aki keresi, azt mind fölemeli. Aki szereti, az az életet szereti, öröm tölti el, aki reggeltől keresi. Aki birtokba veszi, dicsőség örököse, és megáldja az Úr, bárhová visz útja. Szentélyben szolgálnak, akik szolgálják őt, és akik szeretik, azok az Úr kedveltjei. Aki rá hallgat, az helyesen ítél, biztonságban van, aki közelében lakik. Aki benne bízik, örökségül kapja, még utódai is örülhetnek neki. Kanyargós utakon vezeti először, hagyja, hogy félelem s rettegés szállja meg. Addig fegyelmezi, míg megbízhat benne, és próbára teszi törvényei révén. Aztán újra egyenes utakon vezérli, s kinyilatkoztatja előtte titkait. Ha eltántorodik, akkor cserben hagyja, s odadobja martalékul szenvedélyeinek.” [Sir 4,11-19]

Ne engedjük, hogy kísértéseink – gyengeségeink eltántorítsanak, hiszen a Lélek, az a Vigasztaló, pontosan azért több - Jézusnál, azért jobb, hogy eljön, ha ránk köszön, mert erővel, erőnek erejével tölt el gyengeségeinkben! Merjük ezt az erőt Isten ajándékának tekinteni, ne viszolyogjunk, ne féljünk, ne tartsunk tőle, hogy cserébe azt kell odaadnunk, amihez a legjobban ragaszkodunk! Hiszen életünk sem élet Nélküle, hanem önmagunk kigúnyolása. Bírjuk elviselni önmagunkat, csak azért, hogy a Lélek bátorítását felfoghassuk, megélhessük.

Mi Keresztények vagyunk, Krisztusi lelket kaptunk! Ami nem érdem, mégis méltóság, embernek az, Istennek dicsőségére, a világnak megszentelődésére! Általunk akarja Isten a világot magához emelni, a mi tudatosságunkkal, amit hirdet a világba teremtő természetével, a természet minden szépségével, melyet nekünk ad, ránk pazarol!

Legyünk e világban éltetők, adjunk hírt Róla, hogy Isten lelke, Krisztus lelke van közöttünk, bennünk, és körülöttünk, de nem ellenünkre, hanem üdvösségünkre! Merjük elhinni, hogy üdvösségre készülünk, és üdvösség szerzők vagyunk! Mi mind, kik e világi papság, szent nemzet tagjai vagyunk! Nem a papjaink által, hanem Krisztus által, Aki papjai által nyújtja számunkra szentségeit, melyeket azért kínál fel számunkra, hogy a szentlélek kegyelmeiben megerősödjünk, Istenhez vonzódókká legyünk, vagyis lelki emberekké változzunk. Nekünk kell lenni Krisztus szentségeinek hordozóivá, hiszen azért ment el, azért nem láthatjuk Őt többé, hogy bennünk élővé válva megsokszorozva önmagát, betöltse a világot: bennünk akarja élni életét tovább, bennünket akar a lélek által Krisztusivá változtatni! Ne ijedjünk meg ettől se, hiszen mi Keresztények vagyunk, nem de? Merjük feltenni magunknak a kérdést: mit jelent számomra, hogy Keresztény vagyok, hogy Krisztus követő vagyok? Az vagyok, vagy csak a kitűzőt viselem magamon, a nélkül, hogy tudnám mit jelent?

Merjem hinni, hogy a keresztségben megtörtént, részesültem ebben, amit Ezekiel próféta oly csodálatosan fogalmaz meg, a kegyelem állapotában: „Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket.  Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek.  Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.” [Ez 36,25-27] Isten által lefoglaltak vagyunk, meg kell értenünk, és e foglalásától nem fog már soha eltántorodni, elbizonytalanodni, amit, ha elhiszünk, csak javunkra vállhat!

Istenem, add, hogy a szentlélek ajándékai átjárjanak, áthassanak, és átformáljanak, hogy vállaljam a másságot, az isteni másságot magamra venni. Szentelj meg, áldj meg, hogy áldásod éltessen és éltetővé tegyen! Ámen