Méltatlan a szív, mely Krisztus szavára érzéketlen!

ApCsel 3,11-26 - Mivel nem tágított Péter és János mellől, az egész nép csodálkozva futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. Amikor Péter látta ezt, így szólt a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen és miért ámultok rajtunk, mintha a magunk erejéből vagy hatalmából tettük volna, hogy ez jár? Ábrahám Istene és Izsák Istene, Jákob Istene [Kiv 3,6] és a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok ugyan és megtagadtatok Pilátus színe előtt, bár az úgy döntött, hogy szabadon bocsátja őt. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkost adják nektek ajándékul az élet szerzőjét pedig megöltétek, de Isten feltámasztotta őt halottaiból. Ennek mi tanúi vagyunk. Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek az embernek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára. Tudom azonban, testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint ahogy a ti elöljáróitok is. Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden prófétájának ajka által előre hirdetett, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket, s hogy az enyhülés idői eljöjjenek az Úr színétől, és elküldje azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust. Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának az idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által. Mózes ugyanis megmondta, hogy „Uratok, Istenetek hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül, őt hallgassátok mindenben, amit mond majd nektek [MTörv 18,15.18]. Az történik ugyanis, hogy mindenkit, aki nem hallgatja ezt a prófétát, kiirtanak a nép közül” [Lev 23,29; MTörv 18,19]. A próféták, akik szóltak Sámueltől kezdve és azután, mind hirdették ezeket a napokat. Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor Ábrahámnak azt mondta: „Utódaidban nyer áldást a föld minden nemzetsége” [Ter 12,3; 22,18]. Isten elsősorban számotokra támasztotta s küldte el Fiát, hogy megáldjon titeket, és így mindenki megtérjen gonoszságából.”

Lk 24,35-48 - Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: „Békesség nektek!” Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: „Van itt valami ennivalótok?” Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: „Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.” Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: „Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.

Méltatlan a szív, mely Krisztus szavára érzéketlen! Mert Krisztus esetében nincs múlt idő, csak jelenidő létezik! „Az ő neve ad erőt a nevében való hit által”! Ma, és most nekem, és mindörökké azoknak, akiknek fülük van a hallásra!

Áldassék az Úr, Aki Fiát áldásunkra küldte, de befogadni ne legyen nekünk kényszeredettség, hiszen az ajándéka, mit a leghőbb áhítattal, és tisztelettel kellene elfogadnunk, babérkoszorúként viselnünk, nem rejtegetve, hanem homlokunkon büszkeséggel! Aki „megnyitotta értelmüket, hogy megértsük az Írásokat.” Aminek egy értelme van, egyben feladat számunkra, Tőle: „A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek.”!

Hinnünk kell, abban a hitben van e cselekvési programunk Istentől, hogy „Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor Ábrahámnak azt mondta: „Utódaidban nyer áldást a föld minden nemzetsége”. Kijelenthetjük, mert mára már bizonyosság, hogy Isten elsősorban számunkra támasztotta s küldte el Fiát, hogy megáldjon minket, és így mindenki megtérjen gonoszságából! Ne keressünk más célpontot az Írás szavainak, mert az nekünk, nekem szól, közvetlenül, amit nem engedhetek el a fülem mellett, mert, ha úgy teszek, akkor üdvösségemre mondok nemet, és így hiába valóvá válik megváltásom. Mert a megváltásnak nem csak alanya, de állítmánya is vagyok. Állítom, hogy Isten engem is bele von a megváltás művébe, nélkülem nem teljesül megváltói akarata, ugyan úgy, ahogy a teremtésben is társának tekint Ő, a Magasságbeli! Mert hiszen a megváltásom is a teremtés része, az sincs Rajta kívül.

A Feltámadott mondja, nyugtatva, csendesítve, bátorítva: „Békesség nektek!” Nekünk is! Mert feltámadt, ahogy megígérte, nem maradt adós, teljesítette az Atyának akaratát, és nekünk az ígéretét. Most nekünk kell következnünk, amihez szükségünk van a békességre, melyet Ő hozott el számunkra. Hogyan válhatunk békességesekké, és magunk is békesség szerzőkké? Csak úgy, ha teljesítjük mi is az Atyának akaratát, amit velünk szemben támaszt, amit tőlünk vár, a helyett, hogy magunk akarnánk, a nélkül, hogy tudnánk, bírnánk az akarás bölcsességét, ami nem a mienk, mert egyedül az Isten az, aki a szeretet fogalmát érti, és értékén képes kezelni.

Uram Jézus Krisztus, Aki a Fiú, de Aki egy vagy az Atyával, és Akinek nevében elküldte a Szentlelket az Atya, szeretlek, és szeretném Neked ajánlani magamat, hogy békességedet megélhessem, megízleljem, megszeressem! Kérésemben, vágyamban erősíts meg, hogy ne akarjak mást életemmel, mint amit Te akarsz, hogy szeretetemben a Te szeretetedre lehessek válasz! Ámen