A Feltámadottat nem ismerték fel
ApCsel 3,1-10 - Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!” Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
Lk 24,13-35 - Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?” Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
A Feltámadottat nem ismerték fel, talán mert szomorúságukkal voltak eltelve. Hányszor vagyok magam is a magam keserűségével, bizalmatlanságával, reménytelenségével, kishitűségével terhelten elfoglalt, úgy, hogy a magam korlátai akadályoznak meg abban, hogy szárnyaljon hitem, és a szeretet féktelen erejével bízni merjek és tudjak! Talán ez a legnagyobb bűnöm, kísértésem, hogy engedek ennek a lappangó gonoszságnak, mely képes egészen rám tekeredni és béklyóba kötni. Bizony magamra vehetem Jézus sajnálkozó, dorgáló, figyelmeztetését: „ó te oktalan, késedelmes szívű a hitre!” Miért nem érthetem meg a kegyelem hatalmát? Hát ezért, mert vannak dolgok, melyek Jézus nevében csodára képessé tehetnének, ha tudnám távol tartani magamtól az oktalanságot, a keserűséget, mely önmagamba zár, és nem engedi a szívembe hatolni a szeretetet, mely hatalom és erő!
Az emmauszi tanítványok, ismerték Jézust, itt mégsem ismerik fel, csak a kenyértörésben! Ami nekem is megadatik, minden szentmisében, hogy ott felismerhessem Őt, hogy bizonyosságot szerezzek Róla, és megerősítsen hitemben, hogy távol tartani bírjam magamtól a kétséget. Nekem a dicsőségében létező Krisztusban kell hinnem, Akiről az írások is szólnak! Azt a torzót kell felfrissítenem, megújítanom, aki bennem kishitűségemtől szenvedő, pedig megváltani próbál, akar önmagamtól. De, mikor felismerték, eltűnik a szemük elől. Jézus Krisztus hitet akar adni nekem is, a kenyértörésben, minden egyes kenyértörésben – szentmisében, mely hitem által csodára képessé akar tenni, amire képességem lehet az Ő nevében! A Feltámadottba vetett hit ereje csodára képessé tehet! De el ne tévesszem! Jézus Krisztus nem csodatévő különc, hanem Isten, aki üdvösségemre vágyakozva segíteni, egyengetni igyekszik utamat, és általam azoknak útját, akiket általam akar magához vonzani. Erre kell, hogy képessé tegyen a hitem, félre tolva utamból mindent, ami közénk állhat.
Köszönöm Uram, hogy ezen a mai napon bátorítást adsz Nekem, megszentelő kegyelmed erejével megújítod gondolkodásomat, felfrissíted hitemet, hogy saját zsongásomba, kesergésembe bele ne vesszek. Új lelkesedéssel áldalak, hogy szereteteddel nem engeded, hogy tőled eltávolodjak, és a gonoszságnak engedjek. Már is levetem kishitűségemet, Rád bízom magam, tegyél velem akaratod szerint! Megengedőn, bizalommal fordulok Hozzád, a csüggedés csíráját is kigyomlálom lelkemből, hogy megszentelni bírjon kegyelmed, és áldásod betöltsön, hogy számomra is időszerűvé legyen megszólításod, minden kétségemet mélybe hajítom, Rád hagyatkozom! Te szabadíts fel engem tehetetlenségemből, gyengeségeimből! Tedd élhetővé – ne csak érthetővé – számomra e szavakat: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” [Róm 8,28]. Ámen
