Kétezer év múltán is érezzük
Iz 49,1-6 - Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” De én azt mondtam: „Hasztalan fáradoztam, hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet! De igazságom az Úrnál van, és munkám jutalma Istenemnél.” Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
Jn 13,21-33.36-38 - Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: „Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.” A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keble felé hajolva foglalt helyet. Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: „Ki az, akiről beszél?” Az odahajolt Jézus keblére, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az?” Jézus azt felelte: „Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.” Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: „Amit teszel, tedd meg gyorsan!” Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: „Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!”, vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Miután kiment, Jézus így szólt: „Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Ekkor Simon Péter megszólalt: „Uram, hová mégy?” Jézus azt felelte: „Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később majd követni fogsz engem.” Péter megkérdezte: „Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!” Jézus azt felelte: „Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.
Kétezer év múltán is érezzük, hogy ott, abban a percben valami hatalmas titok teljesedett! Képes lehet az ember valamikor is, hogy azt a titkot megértse, felfedje? Vagy meg kell elégednünk azzal, hogy megsejtjük?
A tanítványok szűkebb köréből, az apostolok közül kiválik egy, az iskarióti. Akinek Jézus megengedi, hogy azt tegye. Talán, mert Jézus egyedül tudja, hogy értünk, és a világ minden vétkéért kell megtennie? Jézus miért nem önmagát adja fel, miért kell Istennek feláldoznia egyet azok közül, akiket Jézus maga választott ki, de úgy, hogy választásában is már egy volt az Atyával? Akkor, Isten, Ábrahám áldozatát nem akarja, de most, Szent Fiának áldozatát igen, az ember általi áldozatot – amit Júdás erőszakol ki, és nem is tudja talán, hogy nem az embertől, hanem Istentől! Jézusban maga az Isten bátorítja Júdást a tettére! Hogy megdicsőüljön a Fiú, és a Fiú által az Atya. Hogy a Fiúban megdicsőüljön az Isten, általa Isten megdicsőítse önmagában a Fiút! Az áldozatban lesz eggyé és egységében láthatóvá a Fiú az Atyával, az Isten kétszemélyű egysége megdicsőül!
A feszítsd meg őt! már itt sikoltón hallatszik, mintha a visszhang megelőzné a tömeg hangját, vagy a tömeg csupán majd visszhangozza azt? Érthetik-e ezt a tanítványok, vagy azért hangzik el, hogy bennünk újra éledni bírjon, és újra érthetővé váljon az az áldozat, mi értünk van?
Ezt a megdicsőülést jövendöli meg már Izajás az Ószövetségi idézett részletben. És erre a jövendölésre utal Jézus, mikor a megdicsőülésre utal. A nagycsütörtök misztériuma, ami aztán Krisztus Egyházában fennmarad mindörökre, sőt a szentségi jelenlétének középpontjába idézi, megjeleníti, megismétli, megújítja, hogy valóságában állandósuljon, és mindannyiunkat megszenteljen, és újra evangelizáljon! A rég volt, és új kor minden keresztényének küldetése ez, hogy ebben Húsvéti misztériumban megdicsőítse Istent, hogy Isten is megdicsőíthessen bennünket, akik dicsőítjük Őt áldozatáért!
Így lesz Isten áldozata, megszemélyesült áldozatunkká, és megszemélyesült áldozatunk az Ő áldozatával eggyé, hogy egységünk lehessen üdvözítő művévé, ami Jézus Krisztus megváltói művéből lehet csak azzá! Titok, de a titok tovább gyűrűzik, egészen a feltámadásig, majd a feltámadáson keresztül a Szentlélek kiáradásáig, hogy majd Benne váljon a hit teljessé, és üdvösségünkre vezető titokká. Ebbe a titokba egyéni megváltásunk avat be, egyénileg kell a titkot megélnünk, és egyénileg lesz Isten irgalmában is az üdvösségünk! Ami számunkra is érthetetlen, akik egészben látjuk az üdvtörténetet, a történelmiségét. De, mert mind ez nem történelmi megoldás Isten részéről, hanem a természet törvényességén felüli, a lélek munkálkodása – Isten dinamizmusával -, ahogy a lélek üdvösségét hivatott szolgálni, hagyva, hogy e világi test enyészetté váljon, minden bűnösségével, és kiábrándító vélekedésével. Olyan egyszerűen, természetesen kell ezt értenünk, ahogy Pál mondja: „Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.” [Ef 5,10].
A legfőbb parancs által érteni ezt, mert semmi sem fontosabb annál, mint, hogy életünk legyen Benne: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” [Mt 22,37]!
Uram, Istenem add, hogy mindig tudjak, őszinte szívvel imádkozni Hozzád azért, hogy egyszer képessé lehessek e parancsodnak megfelelni teljességgel! Ámen
