Van egy világ, miben élek.
Tób 1,3; 2,1-8a - Én Tóbit az igaz úton jártam és jótetteket vittem végbe életem minden napján, sok alamizsnát adtam testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem kerültek fogságba Asszíria országába, Ninivébe.
Asszarhaddon idejében tehát visszatértem házamba és visszakaptam feleségemet Annát és fiamat Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. Meg volt terítve számomra az asztal és finom ételeket láttam. Így szóltam fiamhoz Tóbiáshoz: „Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide, s egyék velünk. Megvárlak fiam, amíg visszajössz.” Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: „Apám!” Ezt mondtam neki: „Mi van fiam?” Ő ezt válaszolta: „Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.” Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. Aztán hazatértem, megfürödtem és szomorúan fogyasztottam el kenyeremet, s eszembe jutott, amit Ámosz próféta mondott Bételről: „Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé.” Elkezdtem sírni. Napnyugta után elmentem, megástam a sírt és eltemettem. Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: „Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.”
Mk 12,1-12 - Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: „A fiamat tiszteletben fogják tartani.” A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: „Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!” Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben”?” [Zsolt 118,22-23] Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet. Otthagyták hát őt, és elmentek.
Van egy világ, miben élek. Mely nem bír el a teremtés képletével - Aki nem tud mit kezdeni a Teremtő szeretetével. De vannak Tóbik, kikben ott fészkel, és érvel. Azért nincs bennük félelemérzet. Ők sírnak azokért, akik viszont félnek! Inkább kell hinnem, és hitemtől félnem! Bűnöm az, mit nem érek fel szeretetével. Ami kívüle, e bűnös világtól érdem! A test halálával nincs semminek sem vége, ki megöli azt, az még nem végzet! Hűség, állhatatosság, éberség, türelem, kitartás! Hitben, a szeretet reményében! Ők az Isten arcú lények, kiket a világ nem ért meg. De ha látsz ilyet, tükröt láss a szemében!
Istenem add, hogy a jeleket, a hangokat, megértsem! Ámen
