Együgyűek, még a tanítványok is

Sir 36,1.4-5a.10-17 - Könyörülj rajtunk, mindenség Istene, tekints ránk, és mutasd meg nekünk irgalmad világosságát! Amint fölöttünk szentnek bizonyultál az ő szemük láttára, úgy mutasd magad dicsőnek irányukban szemünk előtt, hadd ismerjék meg, amint mi már tudjuk, hogy nincs Isten kívüled, Uram! Siettesd az időt és emlékezz meg a végről, hogy megemlegessék csodás tetteidet! Pusztuljon el a tűz haragjától, aki menedéket keres, hadd vesszenek, akik gonoszul bánnak népeddel! Rontsd meg az ellenséges fejedelmek fejét, akik mondják: „Kívülünk nincsen más!” Gyűjtsd egybe Jákob minden törzsét! Hadd ismerjék meg, hogy nincs más Isten kívüled, és emlegessék csodás tetteidet! Tekintsd őket örökségednek, úgy, mint egykor. Könyörülj népeden, amely nevedet viseli, Izraelen, akit elsőszülöttednek hívtál. Könyörülj szent városodon, Jeruzsálemen, nyugalmad helyén! Töltsd meg Siont kimondhatatlan igéiddel, és népedet dicsőségeddel. Tégy tanúságot azok mellett, akik teremtményeid között az elsők, és teljesítsd a jövendöléseket, amelyeket a régi próféták mondtak nevedben.

Mk 10,32-45 - Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.” Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Együgyűek, még a tanítványok is: mikor megérzik, hogy változás várható, amikor az Ő sorsukban be fog következni valami elbizonytalanodás … Na ez az, hogy csak ezt látják, és nem azt, hogy Jézus, a „Mester” halálra jut, és milyen halálra! De a tíz is, a kettő kérése miatti haraggal foglalatoskodik, a maguk sorsán aggódnak. De Jézus még ezt is megérti, és még itt is képes megértőn kiigazítást tenni, tanítani, segíteni nekik, hogy jobb belátásra jussanak. Mert nem a hatalom a fontos, hanem a szolgálat. Nem az, amivé tesz az ember, hanem az a fontos, amit Te, emberként képes vagy tenni a többiért, Istennek szolgálva. Mert mit tehetünk, nem a másiknak kell tenni, és nem is magunkért kell tenni, hanem magunkat kell adni, és minden esetben Istennek téve a szolgálatot. Mert Isten azért van rejtekében, és Jézus azért vonult vissza, miután kinyilatkoztatta az Élő Istent, hogy bennünket bírjon szolgálatra, ahogy tanítványait is akarta szolgálatra bírni. Ennek a szolgálatnak csinált helyet Jézus, amikor a bűnt eltakarította a szolgáló szeretet útjából, hogy ne legyen olyan akadály, ami visszatart bennünket attól, hogy szolgálhassunk!

Mernünk kell szolgálatot vállalni, csak akkor fogunk magunk is ráébredni arra, hogy „nincs Isten kívüled, Uram”! „Nincs más Isten kívüled”, Akit megtapasztalni, a szolgálatban lehet módunk, amiben tanúivá lehetünk, hogy Pállal mondhassuk: „Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van.” [1Kor 15,10]

Jézus Krisztus azért jött el, hogy életével, tanításával utat építsen közénk és az Atya közé. Így kezdődik a mai evangélium: „Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt.” E történésben a történelem zajlik, a mi történelmünk, az én történelmem is! Észre kell vennem, ők úton voltak, mi úton vagyunk, én úton vagyok, mindannyian útközben. Ahogy Jézus a maga Jeruzsáleme felé haladt, felvállalva azt, úgy nekem is fel kell vállalnom sorsomat, melyet eddigi életemmel kijelöltem már magamnak. Van mitől félnem, van mitől aggódnom? Pedig csak el kéne hinnem, hogy a tömegből elhívásom van, sorsomért van, aki aggódik, aki törődik velem, aki még szenvedésében is figyel rám, sőt, értem adja oda szenvedését, csak, hogy engem megmentsen a hatalomvágyamtól, a túlélési vágyamtól. Mert inkább aggódok azért, hogy minél tovább bírjam ezt az életet, mint sem, hogy mernék a szolgálatban elégni, felmorzsolódni, odaadni mindenemet barátaimért, még magamat is!

Uram, bocsásd meg, hogy nem értem, nem akarom érteni, nem bírom megérteni, mit vársz tőlem, mit kívánsz az üdvösségért cserében, hogy mit jelent: „ki elveszíti, megtalálja azt”! Milyen nehezen bírom odaadni azt, ami pedig nem is az enyém, hiszen, mindenem ajándékodként lehet az enyém, míg megajándékozol azzal! Uram, Istenem, add meg kegyelmeddel nekem, hogy Jézus élete, és áldozata megérintsen engem annyira, hogy követni bírjam, alázatra bírjam magam, megengedőn Neked! Ámen