A bölcsesség, hogy ne legyen kevélységgé, Istenbe vetett hitre bízza magát
Sir 1,1-10 - Minden bölcsesség az Úrtól, Istentől van, és vele volt mindig, öröktől fogva. A tenger fövenyét, az esőcseppeket, az örökkévalóság napjait ki tudná megszámlálni? Az ég magasságát, a föld szélességét, az óceán mélységét ki tudná megmérni? Isten mindent megelőző bölcsességét ki tudná megvizsgálni? Mindennél előbb teremtette a bölcsességet, s a bölcs értelem öröktől fogva van. A bölcsesség forrása Isten igéje a magasságban, útjai öröktől fogva való parancsok. Kinek tárták föl a bölcsesség gyökerét, és ki ismerte meg fortélyait? Ki előtt tárult fel, ki előtt nyilvánult meg a bölcsesség tanulsága, és ki értette meg sokféle útját? Egy a fölséges, mindenható Teremtő, a hatalmas király, a szerfölött félelmetes: Isten, aki trónján ül és országol. Ő teremtette azt a Szentlélek által, ő az, aki látta, számba vette s megmérte, és kiöntötte minden művére, minden testre az ő adománya szerint, és adta azoknak, akik szeretik őt.
Mk 9,14-29 - Amikor visszaértek a tanítványokhoz, nagy tömeget látott körülöttük, és írástudókat, akik vitatkoztak velük. Amint az egész néptömeg meglátta Jézust, egyszerre mindnyájan elcsodálkoztak és megrettentek, majd odasiettek hozzá és köszöntötték őt. Jézus megkérdezte őket: „Miről vitatkoztok egymással?” A tömegből valaki ezt felelte: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, mindenütt megragadja őt, a földhöz vágja, ő pedig tajtékzik, a fogait csikorgatja és elsorvad. Szóltam már tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” Ő így szólt hozzájuk: „Ó, te hitetlen nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide!” Erre odavitték hozzá. Amint a gyermek meglátta őt, a lélek azonnal rángatni kezdte, és a földre esve tajtékozott és fetrengett. Ő megkérdezte az apját: „Mennyi ideje, hogy ebbe a bajba esett?” Az ezt válaszolta: „Gyermekkora óta. Sokszor tűzbe és vízbe vetette őt, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk.” Jézus így szólt hozzá: „Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz.” A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: „Hiszek, Uram! Segíts hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy a tömeg összefut, megfenyegette a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: „Te süket és néma lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és többé bele ne menj!” Erre az elkezdett kiáltozni, és össze-vissza rángatva őt, kiment belőle. A gyermek pedig olyan lett, mint a halott, mire sokan azt mondták, hogy meghalt. Jézus pedig kézenfogva fölemelte őt; az pedig fölkelt. Mikor aztán bement a házba, külön megkérdezték őt a tanítványai: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Azt felelte nekik: „Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által.”
A bölcsesség, hogy ne legyen kevélységgé, Istenbe vetett hitre bízza magát, mely tudja, hogy „levésben van”! Nincs állandósultságban, nem lehet, mert a világban való, mely Istentől eltávolodott, ezért, csak keresi abból a visszatalálást ahhoz, Aki az Igaz, a Való. A hitet „nekem a világban, az én élő valóságomban kell megvalósítanom.” Az ebből való bölcsességben kell tudnom elfogadnom, hogy nem „vagyok” keresztény, „hanem, ha Isten megajándékoz, útban vagyok, hogy az legyek.” Ez pedig azt kell, hogy jelentse, hogy állandó rettegésem attól, hogy eleshetek, hogy eltévedhetek, állapot, ami a szeretetének alázatos elfogadásában bátorító erőmmé lehet, éberré tehet, komolyságot igényel az életemhez, hogy el ne kereszténytelenedjek. Mert szeretetének elutasítása, benne való elkényelmetlenedésem, önzés, a magamba való visszazuhanás, ami halálos. Mert nem az élet fáj, hanem a félelem attól, hogy elveszíthetem az életet. A kereszténységre való bátorítás kegyelem, ami azt jelenti, hogy tévedéseimben mindig megtalálom azt a pontot, ahonnan visszatalálhatok Hozzá, Istenhez. Ez a pont pedig minden esetben Krisztus, aki egyedüli kinyilatkoztatója Istennek. Benne kell keresnem, és megtalálnom hitem bölcsességét, biztonságát, az egyéniségem végtelen értelmét, akivé álmodott Teremtőm, de aki rejtély marad mindhalálig, ha Krisztusban nem ismerem fel. Ellenben Krisztusban a megváltásom által, a halálom feltámadásra vezethet. Hitem azt mondatja, hogy „a bűn zsoldja a halál” [Róm 6,23]. Amit úgy értelmez Romano Guardini, hogy „a halál addig ér, ameddig a bűn.” De ott sincs vége mindennek, mert ott van a Megváltó, a Bíró, aki több mint ítélkező: az új jelentőség, Aki az Irgalmasság! Aki a Szentlélek által több már mint hit, mert éltető kinyilatkoztatás! Aki kézen fog, és hazavezet, csak engednem kell!
Megengedőnek lenni segíts Istenem! Ámen
