Ha hitem nincs, semmi vagyok!
Zsid 11,1-7 - A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. A hit által ismerjük meg, hogy a világot Isten igéje alkotta, s a nem látható dolgokból lett mindaz, ami látható. Mivel hitt, azért mutatott be Ábel nemesebb áldozatot Istennek, mint Káin [Ter 4,4], így bizonyságot nyert arról, hogy igaz, mert Isten tanúságot tett az ő ajándékai mellett; s hite által még holta után is beszél. Mivel hitt, azért ragadtatott el Hénok, hogy halált ne lásson; nem találták, mert Isten elragadta őt. Elragadtatása előtt ugyanis bizonyságot nyert, hogy Istennek tetsző volt. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni [Ter 5,24G], mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket. Mivel hitt, azért épített Noé isteni félelemmel bárkát családja megmentésére, miután kinyilatkoztatást kapott a még nem látható dolgokról, [Ter 6,13-22]; s hite által elítélte a világot, és az igazságosság örököse lett, amely hitből fakad.
Mk 9,2-13 - Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: „amikor halottaiból feltámad”. Aztán megkérdezték tőle: „Miért mondják a farizeusok és az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?” Ő így felelt nekik: „Illés, amikor eljön, először helyreállít mindent [Mal 3,23-24]; az Emberfiáról pedig meg van írva, hogy sokat kell szenvednie és gyalázatot kell tűrnie. Mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint írva volt felőle.”
Ha hitem nincs, semmi vagyok! Így érzem! Ez az érzés vezérel abban, hogy hitemben soha ne legyek megelégedett! Mert aki megáll a fejlődésében, az elsorvad! Magam tapasztalatával fogadom el ezt a bölcsességet. Azon vagyok, hogy életerőm a hit megerősödésére fordítódjon, ami e világon túlra mutat. Arra jöttem rá, hogy e világi énemért aggódni, annak felértékeléséért harcolni hasztalan, kicsinyes, önző igény, sőt, igénytelenség. Hiszen az, csak a világ szemében lehet fontos, és csak az embernek való megfeleltetés dicsfényének hajszolása.
De, ami ennél fontosabb érv, hogy ha a „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”, akkor hitemmel szolgálhatom Őt, hiszen mindent, mit teremtett, saját tetszésére teremtett, aminek megfelelni a legszebb gyönyörűség! Nem szeretnék Noénál kevesebb lenni: az igazság örökösévé lenni, ahol az igazság az Isten! Erre az igazságra egyedül Jézus Krisztus vezethet el, erről akarja az emberiséget meggyőzni maga az Isten, az Atya, amikor megdicsőíti Őt, a szeretett Fiút! „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok”
Mennyei Atyám! Csak hitemre kérlek, hitemben legyél egészen az enyém, hogy el ne hagyjon sohasem a remény, hogy szeretetedben lehetek az, akinek teremtettél! Ámen
